Egy IQ-teszt megírása komoly teljesítményszorongást képes kiváltani a magyar társadalom jelentős hányadában. Már a megírás előtt megszülethetnek a tervek, fantáziák, hogyan fogjuk menteni/eltitkolni eredményünket, ha a reméltnél alacsonyabb pontszámot érünk el: „nem voltam formában”, „alig aludtam előtte”, „influenzás is voltam, ráadásul éppen költöztünk, alig tudtam koncentrálni, még jó, hogy egyáltalán odataláltam”. Alternatívák: „különben is csak egyetlen fajta intelligenciát mér”, illetve „ez gyakorlatilag matek teszt, én pedig mindig humán beállítottságú voltam”, valamint ennek egy változata, az „ami igazán számít, az az érzelmi intelligencia (=és az nekem köztudottan magas)”. Amerikában ennek a típusú az önfelmentésnek nyoma sincsen, teljes természetességgel hagyja el emberek száját olyan mondat, hogy „én a kevésbé okosak közé tartoztam az osztályban”.
A modern IQ tesztek léte egy igen érdekes, de annál stabilabb jelenségen (valamint az IQ-pontszám felhasználhatóságán) alapszik: ha megkérünk egy csoportot, hogy közös ismerőseiket jellemezzék, állítsák sorrendbe „okosság” alapján, gyakorlatilag teljesen egyet fognak érteni egymással. Úgy tűnik, hogy – az esetleges személyes ellenszenvet leszámítva – konszenzus van az emberek között, hogy csoportjukban kit, mennyire tartanak intelligensnek. A modern IQ tesztek körülbelül így keletkeznek: a készítők összeötletelnek rengeteg, akár több ezer tesztkérdést, amiről azt sejtik, hogy alkalmasak lehetnek az intelligencia mérésére. Ezekből fogják kiválasztani a majdani IQ-tesztet alkotó kérdéseket. Megkérnek kellő számú, a környezetük által intelligenciájuk mentén jellemzett, rangsorolt személyt, hogy válaszolják meg ezeket a tesztkérdéseket. A nagyszámú kérdésből ezt követően kiválasztják, meghagyják azokat, amikre ezen személyek közül az okosnak ítéltek többé-kevésbé mindannyian ugyanazt a választ tartják helyesnek, viszont a kevésbé okosnak ítélt személyek mást válaszolnak. Azaz azokat a teszt-itemeket tartjuk meg, amelyek alkalmasnak tűnnek az intelligens személyek kiszűrésére. Kicsit konkrétabban fogalmazva az érthetőség kedvéért tekintsünk pár hipotetikus kérdést, először azt, hogy:
„Talál egy borítékot a postaláda mellett a földön, úgy néz ki, véletlenül kiesett belőle. Segíteni szeretne. Mit tesz?
- Felbontom, hogy megtudjam, mit tartalmaz.
- Elviszem a postára és leadom.
- Elviszem a feladó címére.
- Bedobom a postaládába.”
Erre a kérdésre az előzetesen a környezetük által már okosnak ítélt emberek döntő többsége a d) választ jelöli meg, míg a többi kitöltő nem, tehát ez a teszt-item alkalmas az intelligencia mérésére, az „okos” csoport jellemzésére, és benne marad a teszt végső verziójában. Tekintsünk egy másik példát:
„Egy baráti összejövetelen vesz részt, mikor telefonon megérkezik a hír, hogy egy kedves közös ismerősük elhunyt. Mit tesz?
- Hosszan, szótlanul meredek magam elé.
- Nekilátok megszervezni a temetést.
- Elköszönök mindenkitől és hazamegyek.
- Eldobolom az alkalomhoz illő ritmust egy dobon.
Erre a kérdésre az emberek nagyjából értelmi képességeikről kapott ítélettől függetlenül válaszolnak, azaz nem lesz a többi csoportétól különböző, domináns válasz az „okos” csoportban. Így ez a kérdés nem fog bekerülni az IQ-teszt végleges verziójába.
Összeállt tehát a kérdés-válasz lista, amiből a teszt áll. Ezt követően rengeteg, reprezentatív (azaz a lehető legvéletlenebb módon) válogatott résztvevővel kitöltetik a tesztet, és beállítják úgy a végső pontszám kiszámításának módját, hogy az átlagos érték pont 100 legyen (ez egyben információ is az „országok átlagos IQ-ja”-jellegű hírek, listák, térképek minőségére nézve), és az emberek kétharmada 85 és 115 közötti pontértéket érjen el. Visszatérve a kiindulási ponthoz: a (modern) IQ-tesztek tehát azt mérik, milyen okosnak ítélik az adott személyt azok, akik elég alaposan ismerik. Két ember közötti, legalább 3 pontos IQ pontkülönbséget már érzékelni tudunk „ránézésre” is, és körülbelül ennyi eltérést tud okozni fáradtság, levertség is, azaz egy lángelme fáradtan is lángelmének látszik.
Az IQ-mérés elterjedésével rögtön egy érdekes jelenség vált megfigyelhetővé, mégpedig, hogy egy adott országban létrehozott IQ-teszt 100-nál alacsonyabb átlagpontszámot hoz ki az ország bármely faji/nemzetiségi kisebbségére. Amit természetesen fel is használtak, többek között sok évvel ezelőtt Amerikában annak alátámasztására, hogy a négerek, latinók, indiánok, stb. kevésbé intelligensek, mint a többségi fehérek.
Mivel az intelligencia problémamegoldó képességet, a környezetünkben való tájékozódást jelent, és ennek a környezetnek egy szeletét (ha nem az egészet) kultúrának hívjuk, ezért minden IQ-teszthez hozzá tartozik, hogy milyen kultúrára lett kalibrálva. Talán a pontosság kedvéért hozzá is kellene tenni, hogy pl.: „Az IQ-m 114 (Magyarországon)”. Természetes tehát, hogy egy fehérek által, részvételével létrehozott IQ-teszten átlagosan 100 pontot érnek el a fehérek, és ennél kevesebbet minden más kisebbségnek a tagjai. Fordítva: egy feketék által feketéknek létrehozott IQ-teszten a fehérek érnek el alacsony pontszámot, és természetesen ez részben más kérdésekből is áll. Sok évvel ezelőtt az USÁ-ban azt találták, hogy például a fenti két mintakérdésből egy afrikai-amerikaiakra kalibrált IQ tesztbe bekerülne egy, a másodikhoz hasonló kérdés (és (d) lenne a helyes válasz), mert alkalmas lenne a négerek között az okosság szűrésére, de nem kerülne be az első mintakérdés a borítékról.
A második bekezdésben említettem a felhasználhatóságot: az IQ-pontszám amilyen egyszerű (hiszen mindössze egyetlen szám), olyan remekül bizonyult használhatónak pl. az izraeli hadseregben az előremenetel bejóslására, azaz, hogy melyik katona, milyen beosztásban találja meg a neki megfelelő szintű kihívást. Akadémiai előremenetel szempontjából is hasonlóan alkalmazható. Két, minőségi IQ-teszt ugyanazt az eredményt adja ugyanarra a személyre, és az IQ pontszám időben meglehetősen stabilnak mutatkozik, és egy ember helye a korosztályán belüli sorrendben élete során többé-kevésbé változatlan marad.
Mindezek nem teljesülnek az ún. EQ-ra, amit magyarra érzelmi intelligenciának szokás fordítani. Nincsen átjárhatóság, egyetértés az EQ-tesztek között, két különböző teszt lényegesen különböző eredményt adhat ugyanarra a személyre. Nem világos, hogy „létező” dolgot mérnek (validitás), valamint, hogy megbízhatóan mérik, vagy, hogy eredményük időben stabil-e. Annyi bizonyos, hogy az EQ jelenlegi fogalma mögött nem áll az adott ember ismerősei közötti konszenzus jelensége.
Komment írása