Ez sajnos súlyos tény, mivel a pszichiátriai betegségek közül ezek bírnak a legmagasabb halálozási aránnyal: 10 évvel a kialakulás után az anorexiások 8 %-a 10 éven belül, 20 év elteltével pedig 20 %-uk meghal, aminek oka általában a súlyos alultápláltság miatti szívelégtelenség, vagy az immunrendszer teljes elgyengülése. Ennek ellenére sokan egyáltalán nem vagy csak 5-10 év után keresnek szakemberi segítséget, mivel az evészavarosok gyakran szégyellik, vagy nem látják be, hogy egy betegség bénítja meg őket. Ezért az evészavarok korai felismerése, és megfelelő szakember általi kezelése elengedhetetlen.
Tüneteik és felismerésük
Az evészavarok két klasszikus formája az anorexia nervosa és a bulimia nervosa.
A legismertebb evészavar talán anorexia nervosa, mely általában 15-17 éves korban, és gyakran már 12-14 éves korban megjelenik. Súlyos betegség, melynek gyakorisága egyre emelkedik, különösen a lányokat/fiatal nőket veszélyezteti, mindössze az esetek alig 1/10-ében érint fiúkat. Legfőbb tünetei: (1) az egészségtelen mértékű soványság, azaz a normálishoz képes legalább 15%-os súlyhiány. Ha a személy testtömegindexe (a kilóban megadott testtömege elosztva a méterben megadott magasságának négyzetével) 18 alatt van, már veszélyeztető soványságról beszélhetünk, 16,5 alatt pedig kifejezetten veszélyes, kóros soványság, ami mindenképpen szakemberi ellátást, akár kórházi kezelést igényelhet. A soványság általában a környezet számára tűnik fel, mivel az anorexiás saját testképét torzan, irreálisan észleli, azaz (2) testképzavaros: testét, testrészeit, súlyát még objektíve nagyon alacsony testtömeg mellett is nagynak, kövérnek, elfogadhatatlannak látja. (3) Alapvető tünete a hízástól való fóbiás félelem. Iszonyúan aggódik, és rosszul lesz a gondolattól, hogy súly megy föl rá. Emiatt gyakorlatilag nem, vagy csak rendkívül keveset, kizárólag alacsony kalóriatartalmú ételeket eszik, gyakran apróra vágva, az evést nem örömnek, hanem szükségnek, kényszernek éli meg. A család ilyenkor hajlamos állandóan az ő nem-evéséről beszélni, és kényszeríteni, hogy egyen, az anorexiás viszont makacson nemet mond ennek. A szülők aggodalmaskodása az evés felett, és hogy kontrollálni próbálják azt, még súlyosbíthatja is a helyzetet. Az evés témája így a konfliktus és egyben a fiatal saját élete feletti kontrolljának, szülőkkel szembeni ellenállásának fő forrása lesz, ráadásul rengeteg jóval fontosabb családi és személyes problémát elfed. (4) Az alultápláltság miatt teljesen felborulhat a hormonháztartás, károsodhat a csontok növekedése is, felborulhat vagy elmaradhat a menstruáció (amenorrhoea), mely szintén az anorexia fő tünete. (5) A betegség belátása általánosan hiányzik.
Másik legismertebb formája, a bulimia nervosa sajnos egyre gyakoribb, általában fiatal felnőttkorban kezdődik, olykor már 16-18 évesen, és a nők 1-4%-át érinti élete folyamán. A bulimia esetében normális testsúlyú lányokról van szó, így azt is mondhatjuk, hogy a betegség kevésbé súlyos, ugyanakkor rejtettebb, nemigen ismerik fel, és szintén járhat halálos következményekkel. Legfőbb tünetei: (1) a legalább heti rendszerességű falási rohamok, melyek alkalmával a személy lényegesen többet (akár több ezer kalóriát) visz be, mint amennyit más ember ennyi idő alatt meg tudna enni. (2) Ezekre az epizódokra jellemző az evés feletti kontroll teljes elvesztése, ami a betegségben szenvedőnek igen ijesztő lehet. (3) Ilyenkor a bűntudat hatására, és a túlsúly elkerülése miatt önhánytatással, hashajtózással, túlzott testedzéssel, vagy más kompenzáló viselkedéssel próbál megszabadulni a bevitt ételtől. Az önhánytatás, tápláléktól való megszabadulás sokszor átmeneti megkönnyebbülést hoz magával. A bulimia veszélye sokszor a kompenzáló viselkedésekben rejlik: a rengeteg önhánytatás miatt gyomor vagy nyelőcsőrepedés alakulhat ki. A sok gyomorsav megroncsolja a fogzománcot. A hánytatás, hashajtózás miatt pedig felborulhat a szervezet folyadékháztartása, kálium- és nátriumhiány alakulhat ki, ami fokozza a görcsös állapotok, szívritmuszavarok valószínűségét, szélsőséges esetben akár szívmegállás is bekövetkezhet. (4) A bulimiásokat szintén eltúlzottan foglalkoztatja, önértékelésüket szélsőségesen befolyásolja saját külsejük. A beteg jól észleli a falásrohamokat, szenved a bűntudattól, feszültségtől, és tisztában lehet vele, hogy valami nagyon nincs rendben az önhánytatások körül. Mivel viszont szégyent él át, mind a falásroham, mind pedig a kompenzáló viselkedést titokban űzi, a testsúly pedig nagyjából állandó marad, ezért a környezetnek általában nem tűnik fel a bulimia. Akinek a családban sejtése akad, nagyon érzékenynek kell lennie, hogy az evészavarost ne üldözze, vagy szorítsa sarokba, ne az evését/nem evését támadja meg. Fontos, hogy az evészavaros azt érezhesse, egyrészről életteret, döntési jogot adnak a kezébe, másrészről komolyan veszik őt, és a betegséget felismerő inkább élete és érzései iránt nyit diszkréten, megbízhatón. A bizalom, épp úgy mint a tökéletesség, központi téma az evészavarosoknál.
A bulimiáséhoz hasonló falásrohamok jellemezik, azonban nem kísérik súlycsökkentő próbálkozások az ún. falászavart is, melynek érintettjei emiatt általában elhíznak. A falás itt is gyakran titokban történik, és „farkaséhség”, kezelhetetlen lelki feszültség, vagy üresség, szomorúság előzheti meg. A baj felismerése a sokszor igen erős hízás miatt azonban mind az érintett, mind pedig környezete számra egyértelműbb lehet.
Egy újabb, teret nyerő evészavar forma az ún. orthorexia, mely gyakorlatilag egészséges étel- függőséget jelent, és esetében a személy kizárólag egészséges vagy annak tartott ételeket képes elfogyasztani, az e körüli gondolatok kényszerévé válnak.
Okaik
Az evészavarok az ún. pszichoszomatikus betegségek közé tartoznak, kialakulásukban a testi és lelki tényezők összefonódnak. Nem lehet egyetlen okra visszavezetni őket! Megértésükben összetett tényezőkkel kell számolnunk. Kétségtelen, hogy kulturális beágyazottságuk igen erős, a média- és divatvilágot átható irreális mértékű szépség és soványságideálnak káros szerepe lehet. Ugyanakkor az evészavarok igen összetett, több tényező együtthatására kialakuló betegségek, melyeknek vannak hajlamosító, kiváltó és fenntartó tényezői is. Az evés azonban mindig több, mint az étel elfogyasztása - ha csak arra gondolunk: Kitől és milyen ételt fogadunk el? Hogy a szánk bezárásával picit magunkat is bezárjuk. Hogy mit is nyomnak le a torkunkon? Mivel vagyok tele? Mi feszít évek óta? – mind-mind bír szimbolikus értelemmel is. Így az evészavaroknak is van épp úgy a személy saját magára, mint családi és társas közegére vonatkozó kommunikációs értelme.
Hajlamosító tényezők: az anorexia és a bulimia kialakulásában szerepe van biológiai, genetikai hatásoknak is. De erősen hajlamosíthatnak a családi háttér jellemzői is: fokozza a zavar valószínűségét, ha a családban volt már evészavaros, vagy gyakori jelenség a diétázás, esetleg a rituális evés, mikor a szülők túlzott felhajtást csinálnak az étkezésekből. Ez amiatt is fontos, mert a 14-18 éves lányok 40%-a egyéként is diétázott már életében, 30%-uk többször is, és a sikertelen/visszatérő diéta erősen fokozhatja az evészavar kockázatát. Gyakori, hogy az anorexiával küzdők túl szoros viszonyban vannak családjukkal, szüleik nagyon beleavatkoznak életükbe, és a család összetapad, mindenki mindenkiről mindent tudni akar, és bár a felszínen erős béke és egyetértés van, a mélyben ki nem mondott konfliktusok húzódhatnak meg. Emellett találhatunk a személyiségben, viselkedésben, gondolkodásban megbúvó okokat is, aminek megváltoztatásában, épp úgy, mint a családi működés megmozdításában, nagyon nagy jelentősége jut az evészavarral küzdőnek saját magának. Ilyen személyes jellemző lehet például az alacsony önértékelés, a személyiségzavar, vagy perfekcionizmus, vagyis az élet minden területén hibátlan teljesítményre, állandó tökéletességre való törekvés, valamint a kényszeresség, és az állandó kontrollra törekvés. Az evészavarosok gyakran okosak, legyen az a tanulásban, vagy munkában, vékonyságban, igen jól teljesítenek, de tökéleteset akarnak, ami rengeteg csalódás- és kudarcérzés okozója, és túlhajszolással fenyeget. Emellé gyakran társul a titkolt szomorúság, csalódottság, és rengeteg feszültség, ami igen gyakran például az önhánytatás vagy túlzott sportolás elindítója. Mindezek mögött erős aggodalom bújhat meg: „vajon elég jó vagyok?”
Kiváltó tényezőik lehetnek olyan szociális stresszorok, mint a párkapcsolati visszautasítás, melyért a későbbi evészavaros külsejét okolja, lehet a társaktól kapott éles kritika, gúnyolódás a testsúlyon, mely elindítja a zavart az arra hajlamos fiataloknál.
Érdekes, hogy az evészavart gyakran épp saját következményei tartják fenn, így például, hogy az evés/testképzavaros ember nem mer, és nem kedvel társaságba menni, így egészen elmagányosodhat. Ez, és a sokszor vele járó depresszió, a kényszeresség, és az állandó saját magára, testére irányuló figyelem a betegség fenntartójává válhatnak. Rettenetes hatásai vannak biológiai és pszichológiai szinten is a koplalásnak. Sőt, kevesen gondolnák, de a lelki terhek mellett a falásrohamok leggyakoribb kiváltó oka pont az egész naps diétázás.
Szakemberhez fordulás
Mivel az evészavarok egészen becsontosodhatnak a személy és a család életébe, hosszú éveken át elhúzódhatnak, legtöbbször kezelés nélkül. A betegség okozta közvetlen életveszély mellett nagyon nagy szenvedést jelenthetnek a betegségben megjelenő érzelmek, a szorongás, a bulimiások szégyenérzete, a gyakori levertség, és a gyakran teljesen az evésre, kalóriákra, testsúlyra beszűkülő élettér, a családi konfliktusok és társas visszavonulás, vagyis az életminőség tartós és súlyos romlása. Ezek egy idő után ördögi kört képeznek, ezért a késői lépés, a zavar elhúzódása rontják állapotot. Ezért iszonyú fontos a korai felfedezés, és szakemberi segítség kérése, különösen az anorexiában, mivel esetében gyakorlatilag teljesen hiányzik a betegség tudata. Ilyenkor a környezet hiába mondja, hogy valamit kéne kezdeni, mert nagyon nagy baj van, és gyakorlatilag hiába küldik őt ellátásba, amíg ő nem látja be a betegségét, és nem szeretne gyógyulást, addig szinte semmit nem lehet tenni érte. A bulimiát általában a túlevés és hánytatás miatt érzet szégyen, és az emiatti titkolózás fedi, de a benne szenvedők általában tésztában vannak nyomasztó érzéseikkel, tudják, valamint nincs rendben, ezért ők gyakrabban/többen fordulnak szakemberhez. Ugyanakkor ebben a betegségben rengeteg a feszültség, aggodalom, az állandó kettősség közti csapongás, ambivalencia, és a bulimiások is félnek a hízástól, ha a betegségtudatuk, és együttműködésük jobb is. Alapvetően mindkét esetben súlyos, mindenképpen szakemberi segítséget igénylő pszichiátriai betegségről van szó – melyben kulcskérdés lehet a bizalom.
Kezelések
Az evészavarok kezelésének legelső lépése, hogy amennyiben az érintett életveszélyes fizikai állapotban van, megszüntessék azt, mely például súlyos anorexiánál bennfekvéses ellátást igényelhet. A fizikai jóllét szemmel tartása mellett jó lehetőségeket ad az egyéni, családi, vagy csoportos pszichoterápia, így az evészavarosok segítségében sokszor pszichiáter és pszichológus éppúgy részt vesz. Mivel összetett betegségekről van szó, a kezelés is hatékonyabb, ha különböző terápiás formák egymást erősítő hatását – ún. integratív megközelítés – használjuk a segítség érdekében. Ez sosem öncélúan, hanem mindig a segítségre szoruló személy állapotának igényeinek megismerésével kell, hogy történjen. Bizonyos esetekben, főleg, ha az evészavar mellett komoly hangulatzavar is fennáll, szükséges lehet a gyógyszeres támogatás, mely hatékonyan összekapcsolódhat egyéni pszichoterápiás konzultációkkal. Ritkák, ezért ugyancsak kihasználandók az evészavaros csoportok terápiái, mert a résztvevők rengeteget tanulhatnak egymás sorsából, dilemmáiból, felismeréseiből – így tükröt és segítő kezet is nyújthatnak egymásnak. Elterjedtek az önsegítő csoportok is, melyeknek enyhébb esetekben, vagy szakemberi segítség után szerepük lehet a javulásban/annak fenntartásában. Mivel az evészavarok erősen beágyazódnak a családi rendszerbe, azok kezelésében kifejezetten hatékony lehet a családterápia. A család szerepe a gyógyulásban és gyakran a terápiában is kiemelkedő. Igen kényes kérés, hogyha a szülők felfedezik a zavart, hogyan beszéljenek gyerekükkel a problémáról, mely elengedhetetlen. Ilyenkor kulcskérdés, hogy ne legyenek támadóak, jól kezeljék az elutasítást, dacolást, és támogatóan, nyílt kommunikációval legyenek jelen. Megpróbálják saját érzéseiket, indulataikat, kérdéseiket, önvádolásukat megfelelően kezelni, és ne essenek kétségbe. A család a betegségtörténet aktív megfigyelője és résztvevője, így fontos lehet, hogy maga a család is részt vállal a betegség és megoldásának felelősségéből, másrészt a család komoly erőforrást is jelent. A belátás hiányában az evészavaros talán könnyebben bevonható egy ilyen átfogó folyamatba, mivel végre nem csupán ő lesz az egyetlen hibás. A közös erőfeszítés hasznos mind a betegség oldásának, mind pedig annak hátterében jó részt jelentő családi működés változtatása érdekében. 18 éves kor alatt általában az elsődleges terápiás lehetőség a családterápia, de mivel az evészavarosok családjai sokszor igen összenőttek és kaotikusak, fiatal felnőttkorban is hatékony választás lehet.
Gyógyulás
Sajnos az evészavarral küzdők szűk egyharmadánál a kezelés mellett sem lehet jobbulást elérni. A kezelt anorexiások egyharmadánál, és a bulimiások kétharmadánál azonban élet- és életminőség mentő tüneti javulás érhető el. Nagyjából tehát az evészavarosok bő egyharmada aránylag jobban lesz, enyhülnek tünetei, bár a betegség nem múlik el teljesen. Az evészavarok esetén nagyon gyakori, szinte borítékolható a visszaesés, mely a beteg és a környezet számára is csalódást jelenthet. Fontos azonban ezt természetesnek felfogni, és nem megtorpanni. Ahogy a zavar évek alatt alakult ki és maradt fenn, lehet, az abból való kijutás is lehet hosszabb, rögösebb. Ilyenkor hasznos lehet utókövetési, terápiás hatást fenntartó lehetőségekben – például önsegítő csoport,követéses terápiás ülésekben – gondolkozni. Megéri javulni, a nem tökéletes gyógyulás is, hatalmas változást jelenthet a hangulatban, élményvilágban. Az evészavarosok bő egyharmada ráadásul teljesen meggyógyul! Ebben nagy szerepe van a korai felismerésnek, és saját gyógyulási szándéknak, a családi/baráti segítésnek, és az említett kitartásnak. Ha sok erőfeszítés is, érdemes megpróbálni az utóbbi kétharmadba tartozni - mert aki megszabadul az evészavartól, valóban új életet kezd.
Komment írása