Sajnos igen. Jellemzően előforduló jelenség a trauma transzgenerációs átörökítése, mely során a sérelem tovább él a családi emlékezetben, a kulturális reprezentációkban és a történeti elbeszélésekben, vagy akár tünetekben is őrizhetjük azokat. Ez esetben a trauma tudattalan átörökítéséről van szó, s azok, akikre átörökítik, úgy érezhetik, mintha maguk is átélték volna a borzalmakat. A gyermek akár a szülő sérült identitásának gyógyítására irányuló próbálkozás is lehet. A szülő saját identitását gyermekén keresztül akarja felépíteni, ez azonban gátolja a gyermek saját identitásának fejlődését, s a gyermek szelfjének autonómiáját megakadályozza a szülő múltjához való fixálódás.
Vizsgáljuk meg a jelenséget a holokauszt túlélők és azok leszármazottai szemével!
A holokauszt túlélőinek második generációjánál nagy eséllyel alakultak ki olyan tünetek, mint például az önazonossági problémák, kapcsolati zavarok, személyiségzavarok és a szenvedők védelmezésére irányuló hajlam. Ugyancsak gyakori az elhagyatottságtól való félelem, a különböző fantáziák kísértése és a neurotikus, pszichoszomatikus és pszichotikus tünetek előfordulása. A második generáció olyan szenvedést örököl a holokauszt-túlélők esetében, melyet nem ők maguk éltek át. Mind a túlélők, mind azok leszármazottai számára kirekesztettséget, üldözöttséget és veszteséget jelentett az a tény, hogy a zsidósághoz tartoztak. Ráadásul sok gyermek épp az identitáskeresési időszakban szembesült saját zsidó származásával és annak következményeivel, mely további kiszolgáltatottságot jelentett számára.
A traumát súlyosbíthatja, ha a traumát szenvedett személy nem gyászolhatja meg a vele történteket. A holokauszt fájdalmának elhallgatására való kényszerítés még inkább súlyosbította a túlélők fájdalmát, hiszen a történtek elhallgatása mellett azt is át kellett élniük, hogy környezetük tagadta vagy bagatellizálta a velük történtek jelentőségét.
A lelki változások oka a holokauszt túlélőinek esetében nem csak a folyamatos traumatizáció volt, hanem az azokkal szemben a környezet részéről alkalmazott elhárító mechanizmusok. Ferenczi Sándor így ír a bennük lezajló mentális változásokról és érzelmeik leépítéséről:
„A nagy szükségállapot pillanataiban, amikor a pszichés rendszer elégtelennek bizonyul, vagy az (idegi és pszichés) szervek vagy működések erőszakos megsemmisítésekor, ősi pszichés erők élednek fel, amelyek igyekeznek megbirkózni a megzavart helyzettel. Azokban a pillanatokban, amikor a pszichés rendszer csődöt mond, a szervezet kezd el gondolkodni.”
A trauma feldolgozását nagyban segítheti az emlékek felidézése és a történtek meggyászolása.
www.pszichologiai-tanacsadas.hu
Komment írása