Az mindenki számára egyértelmű, hogy egy sportoló megsérülése mögött több tényező is állhat, -habár sokszor könnyebb a puszta véletlennek tulajdonítani azt. Az okokat több szempontból is szemlélhetjük. Egyrészről a fizikai okokat kell mindenképp említeni, melyek megléte gyakran vezet sérüléshez. Ilyen lehet az izomegyenetlenség, a fáradtság, a túledzettség, a rossz mozgástanulás, vagy pl. a kontakt sportok esetében egy rossz ütközés.
Azonban nem csak fizikai okai lehetnek a sérülésnek. A személy életében bekövetkező negatív események ugyanúgy előidézhetik azt.
Milyen ilyen eseményekre gondolok? Például, olyan stresszteli események, akár sporton belül, akár azon kívül, melyekkel a sportoló nem tud megbirkózni. (anyagi, vagy párkapcsolati problémák, rossz viszony az edzővel, társakkal, stb)
A sérülés ugyanakkor szolgálhat másodlagos betegségelőnyként is, azaz a sérülés egyfajta kifogás lehet, amivel mind az edzőkben mind a szülőkben bűntudatot tud kelteni a sportoló. A sérülés mögött állhatnak szerepkonfliktusok is, valamint az, ha az adott teljesítményt túlzottan túlhangsúlyozzák számára, azaz pl. ha az edző, csak akkor értékeli valamire a versenyzőjét, ha az 100 vagy akár 200%-on teljesít.
Természetesen maga a személyiség és sérüléssel kapcsolatos korábbi tapasztalatok is befolyásoló tényezők lehetnek. A stressz- sérülés modell szerint ha egy sportoló stresszes szituációt érzékel, (pl. egy erős versenyt), akkor a múltbeli stresszorrokkal kapcsolatos élmények a személyiségjegyek és a megküzdési stratégiák mind hozzájárulnak a létrejövő stresszválaszhoz.Ez amiatt lesz fontos, hogy a versenyző az adott versenyt miként értékeli, mennyire jelent számára kihívást, és ehhez képest milyennek érzi a saját képességeit?
Ha a sportoló az adott versenyt, izgalmasnak, inspirálónak éli meg, akkor az számára pozitív stresszel jár, amit sok esetben flow élmény követ,amikor a fókuszt sikerül megtartania. Ilyenkor a sérülés veszélye jóval alacsonyabb.
Ugyanakkor ha az illető az adott versenyt számára szorongatónak éli meg, azaz úgy ítéli meg hogy nem rendelkezik megfelelő képességekkel céljai eléréséhez, a szorongás érzése egyre nő, ami mind a fizikai, érzelmi és figyelmi színtérre hatással lesz. Azaz nő az izomfeszültség, megjelennek a koncentrációs nehézségek, fáradtság, koordinációs nehézségek, amik nagyobb gyakorisággal idézik elő a sérülést.
Egy sérülést általában mindenki nehezen él meg. Hogyan reagálnak a sportolók a már bekövetkezett sérülésre?
Nem lehet egyértelmű reakciókról beszélni, ugyanis sokat számít a sérülés súlyossága, az hogy milyen típusú sérülésről van szó, milyen a sportoló jelenlegi élethelyzete, milyen jelentőséggel bír a sportoló számára a sérülés? Valamint a versenyzőt körülvevő társas, támogató környezet jelenléte sem elhanyagolható.
Sokan a gyászreakcióhoz hasonlítják ezt a helyzetet (azaz a tagadás-izoláció-düh-alkudozás-depresszió-elfogadás folyamatához), ez leginkább azokra jellemző, akiknél a bekövetkezett sérülés egy karrier végét jelenti. De általánosságban megfigyelhető, hogy az elején van egy rövidebb hangulatzavar, depressziós periódus, amikor a düh, a feszültség, és az élénkség csökkenése a jellemző. Ez azonban a gyógyulás felé vezető úton szépen lassan visszafordul a normál állapotba.
A sérülés után sok esetben élnek át identitásvesztést a sportolók, főként ha a rehabilitáció hosszú ideig elhúzódik, valamint ha az illető identitását kizárólagosan a sportolói identitás teszi ki.
A létrejött helyzetből kifolyólag a magány és a szeparáció érzése nagyon magas. Elveszti a társas támogatását, sok esetben nem is tartanak a csapattal, a versenyzőtársakkal, hiszen nem tudják feldolgozni azt, hogy ők nem lehetnek ott.
Természetesen a sérülést követően a félelem érzete is nagyon erős, hiszen egy bizonytalan helyzetben találják szembe magukat, és gyakori hogy a pályafutás vége is felmerül bennük.
Egy sérülés utáni visszatérésnél több esetben is látszik, hogy az addigi kreatív, spontán játékos kevésbé agresszív, sokkal óvatosabban játszik, ami által a teljesítménye romlani fog, így azonban az önbizalma is csökken.
Arra is akad példa,hogy egy sportoló túlbecsüli a sérülését, a fájdalmat, és katasztrofizálja a kialakult helyzetet, ami semmiképp sem segíti a megküzdést.
Beszéltünk már a másodlagos betegségelőnyről, ami megjelenhet ilyen helyzetekben, azaz kihasználja azt, hogy pihenhet, megszabadulhat a versenyek okozta feszültségtől, monotonitástól, és erre az időre lehetősége lesz más területekkel foglalkozni.
Látható, hogy nagyon fontos az, hogy a sportoló az adott helyzetet kihívásként, egyfajta lehetőségként, vagy tragédiaként fogja fel. Ez ugyanis jelentős lesz a sportkarrier folytatása szempontjából.
Az is egy kiemelendő szempont, hogy a környezet miként reagál a sérült sportolóra? Sok edző úgy próbálja motiválni a sportolóban a gyors felépülést, hogy a sérült sportolót teljesen értéktelennek kezeli. A társak is gyakran elkerülik ilyenkor őket, hiszen az ő számukra is fenyegető lehet (velük is megtörténhet valami hasonló), ez azonban csak mégjobban erősíti az elszigetelődés érzését is. Legtöbb esetben a család és a közeli hozzátartozók sem tudják helyén kezelni a helyzetet.
A sérülés témája egy másik másik jelentős kérdést a rehabilitáció kérdését veti fel, amit a következő írásomban fogok kifejteni. Hiszen látható, hogy a sportpszichológus nagyon sokat tud segíteni abban, hogy a rehabilitáció és a visszatérés minél sikeresebb legyen és ne idézzen elő újabb sérülést.
Komment írása