Hadigazdálkodás a lelki erőforrásokkal – túlélési tippek azoknak, akik nem lehetnek offline üzemmódban

Nem mintha volna optimális időpontja egy háborúnak, de ez most a lehető legrosszabbkor jött. A két éve tartó járvány igencsak megcibálta az idegeinket. A pandémiához kapcsolódó bizonytalanság még az életüket zen állapotban élők pszichológiai immunrendszerét is legyengítette. Ezt az erejét vesztett védelmi rendszert éri most soha nem tapasztalt erejű támadás. Mindenünket átitatja a kiszolgáltatottság érzése. Míg az átlagember megteheti, hogy korlátozza, kiporciózza saját magának a napi háborús hírek fogyasztását, addig vannak olyanok, akik nem tehetik meg, hogy tartósan offline üzemmódba kapcsoljanak. Ilyenek a sajtómunkások. Nemcsak az újságírókra gondolok. A fotósokra, az operatőrökre, a hangmérnökökre és mindenki másra, aki valamilyen formában hozzájárul ahhoz, hogy a háborúval kapcsolatos információk eljussanak hozzánk. Ez a pár sor nekik és róluk szól. Tegeződni fogok. Nemcsak azért, mert én magam is újságíróként dolgoztam sokáig, hanem azért, mert ezúttal nem akarok távolságot tartani. Néhány tippet szeretnék megosztani veletek. Olyanokat, amelyek talán segítenek átélni és túlélni ezeket a napokat, heteket. Olyanokat, amelyek révén megóvhatjátok a lelketeket a mélyebb sérülésektől. Ne feledjétek egy percig sem, miért vagytok ott, ahol és miért csináljátok, azt, amit! Mert ez a munkátok. Nem az életmentés, nem a hősies harc, nem is a menekültek sorsának a jobbítása a feladat, ezeket hagyjátok meg az arra illetékeseknek! Ti azért és csakis azért vagytok ott, hogy eljuttassátok az információkat az emberekhez! Maradjatok objektívek! Tudom, nehéz. Minél nehezebb, annál inkább! Ha bevonódtok, nem tudtok hitelesen tájékoztatni. Ha bevonódtok, elmegy a fókusz. Ha bevonódtok, nem ússzátok meg szárazon. Szorítkozzatok a tényekre, a számokra, a rideg adatokra! A tényközlés nemcsak informatívabb, de garanciát is jelent a távolságtartásra. És erre most nagyon nagy szükségetek van. Amennyiben túl közel merészkedtek, beszippantanak a történések és elvesztek a részletekben. Legyenek olyan időszakok – még, ha csupán egy-két óra is – amikor kiléptek a helyzetből! Ha épp nem dolgoztok, akkor tényleg ne dolgozzatok! Kerüljétek a híreket! Csináljatok valami egészen mást! Olyat, amiben jelen tudtok lenni. Egészen. Fontos, hogy ismerjétek az úgynevezett másodlagos traumatizáció jelenségét, mint egy olyan kockázatot, amellyel számolnotok kell a munkátok során. Ez békeidőben jellemzően a segítő szakmákban dolgozókat érinti. Ők a képzésük során megtanulják, hogy miként védhetik meg magukat ezzel a „foglalkozási ártalommal” szemben. Ti viszont védtelenek vagytok. Éppen ezért jó, ha tudtok róla. A másodlagos traumatizáció a mások szenvedésével való túlzott azonosulás következtében alakulhat ki és szinte ugyanolyan rövid- és hosszútávú testi és lelki tüneteket képes kiváltani, mint a borzalmak közvetlen átélése. Ha azonban tudatosan készültök ezekre a helyzetekre, jelentősen csökkenthető a traumatizáló hatás. Bármennyire is együtt éreztek az érintettekkel, legyetek tisztában azzal, hogy mindaz, ami velük történt, nem a Ti történetetek! Erre folyamatosan figyelmeztessétek magatokat, máskülönben seperc alatt bedarálódtok. Ha menet közben rossz érzésetek támad, érdemes beazonosítani az érzést. Félelem? Harag? Szorongás? Mitől? Miért? Ha sikerül beazonosítani, tartsatok egy gyors önvizsgálatot (és egy rögtönzött transzgenerációs analízist) (ez nem vicc)! Vajon ez a félelem, harag vagy szorongás az én félelmem, az én haragom, az én szorongásom? Könnyen meglehet ugyanis, hogy a felmenőktől átörökített traumás hatások aktiválódtak éppen. Mert hogy a megismert történetek úgymond „betriggerelték” ezeket. Amennyiben arra juttok, hogy ezek valójában nem a „Ti érzéseitek”, máris nyert ügyetek van. Bocsánat a kemény megfogalmazásért, de nemcsak jogotok, hanem kötelességetek elvonatkoztatni. És ha ez is megy, idővel képesek lesztek arra, hogy elkerüljétek, megelőzzétek a másodlagos traumatizációs hatásokat, így azok már nem fogják akadályozni a munkavégzést. Ha úgy érzitek, túl sok negatív energia, elkeseredettség, feszültség gyűlt össze, vezessétek le! Mégpedig úgy, ahogy az nektek jó és hatásos. Nem a relaxáció és a „megfelelő” légzéstechnika az egyedüli üdvözítő megoldás. Sőt! Vannak, akiknek ez a divatos módszer kifejezetten idegesítő ebben a helyzetben. Próbáljátok ki a nagymozgásos sportokat, hátha. És ne feledjétek, szerelemben és háborúban mindent szabad! Sírni, nevetni, tombolni, visszavonulni. Sőt, az is megengedett, hogy jól érezzétek magatokat.