Június 14-kén kezdődött a 2018-as oroszországi foci világbajnokság. Ennek apropóján írok pár gondolatot a radikális szurkolás és a pszichológia kapcsolatáról. A Foci VB egy olyan jelentőségű esemény, mint az Olimpia hatalmas érdeklődést vált ki, nagyon nagy a presztízse. Szurkolok százezrei utaznak el ilyenkor akár másik kontinensre is, hogy a csapataiknak élőben szurkolhassanak, illetve részesei legyenek a csapataik sikerének.
A nagy létszámból fakadóan a stadionokon belül egy hatalmas tömeg jön össze, melynek a viselkedése klasszikus szociálpszichológiai elvek szerint történik. Érdekes megfigyelni, hogy amúgy békés emberek viselkedése miként változik meg a tömegben pl. erőszakossá válnak, rongálnak, azaz könnyen kialakulhat a klasszikus futball huliganizmus (természetesen ez nem minden esetben történik meg). A fő kérdés, hogy ez miért történhet meg? Az első válasz, hogy a tömegben az egyén elveszik, eltűnik, kevésbe tetten-érhetők a cselekedetei, azaz anonim lesz. Ennek megfelelően a cselekedetek elkövetői nehezebben lesznek beazonosíthatok, így a felelősség is megoszlik. Nem az egyén lesz a felelős, hanem a tömeg az elkövetett cselekedetekért.
Gyakran az egyes csapatoknak (ez akár lehet egy Forma 1-es versenyistálló is) való szurkolás az egyének identitásának a részévé válik, az individuum számára központi kérdéssé válik, hogy ő ennek a csapatnak szurkolója, részesévé akar válni a csapat sikereinek, illetve úgy is érezheti, hogy egy globális közösségnek a tagja, mely az adott csapat köré épül. Ez szociálpszichológia értelemben a valahova tartozás fő motívuma, vagyis nekünk embereknek szükségünk van, arra, hogy valahová tartozzunk. Gyakori jelenség az is, hogy a fanatikus szurkoló a többi embert is az alapján kezdi megítélni, hogy ők mely csapatnak szurkolnak, kvázi melyik globális közösséghez tartoznak. Ezek mind megjelennek a foci stadionokban is, de hatványozottan, mivel ott a szurkolótáborok frontális kerülnek egymással szemben.
Egy alapvető szociálpszichológiai jelenség, hogy a csoporton belül, midig a radikális álláspont kerül előtérbe, ami szélsőséges irányba taszíthatja a csoport viselkedését. Jelen esetben ez azt jelentheti, hogy a szélsőséges drukkerek könnyen beindíthatják az a láncreakciót, aminek huliganizmus lehet a vége, főleg, ha tömeg egy része jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, ami megnöveli az agresszió valószínűségét, illetve a fentebb leírt folyamatokat katalizálja.
Hollósy-Vadász Gábor
Komment írása