A szűrésekkel kapcsolatban mindenki óvatosan fogalmaz, és rendkívül megengedő, kedves stílusban kommunikál a hozzátartozóival és főleg önmagával. Véleményem és a daganatos megbetegedések statisztikái szerint, ez azonban nem célravezető. Hogy miért? Mert kevés kivételtől eltekintve, az emberek sokkal inkább a fájdalom elkerülésében motiváltak, mint valamilyen cél elérésében. Márpedig a szűrővizsgálatok pszichés fájdalommal járnak. Ennek a „fájdalomnak” a neve pedig szorongás. Ez azonban egy igazán alattomos szorongás, mert bár nagyon erős, hiszen egy életünket megváltoztató (vagy annak véget vető) esemény miatt alakul ki, nagyon könnyű megszüntetni. Egyszerűen elkerüljük a helyzetet. Ezt támogatandó, különböző stratégiákhoz folyamodhatunk: bagatellizáláshoz („Ugyan már, fiatal vagyok még ehhez!”), intellektualizáláshoz („Eleget sportolok, és viszonylag egészségesen eszem, ennél többet úgysem tudnék megtenni.”), elvicceléshez („Szűrés? Az a gyengéknek van!”), vagy simán „elfelejthetjük” a rengeteg napi teendő mellett.
Személyes kedvencem az, amikor valaki azért nem megy, mert „Most nagyon zűrös az életem. Ha vége lesz a stressznek, kicsit lenyugszom, és akkor elmegyek.” Zseniális! Hiszen miért is akkor kellene szűrésre menni, amikor a legnagyobb kockázatnak vagyunk kitéve? Olyan ez, mint amikor valaki azért január végén megy az éves labort megcsináltatni, mert az egész éves alkohol és cigarettadömping után az év elején mindig tiszta hónapot tart.
Nem akkor kell szűrésre menni, amikor felkészítjük magunkat, hogy a legjobb formában menjünk, hanem egy teljesen átlagos időszakban, amikor arról kapunk képet, a mindennapi életvitelünk mellett milyen állapotban van a testünk. Mert a mindennapi helytelen táplálkozás (pl. feldolgozott húsok), a stressz, az alkohol, a dohányzás, a testmozgás hiánya és a problémákkal való szembe nem nézés az, ami leginkább elősegíti a rákos sejtek elburjánzását.
Igen, csak az elburjánzását. Mert a szervezetünkben szinte állandóan vannak rákos sejtek, azonban egy becsben tartott test az erős immunrendszer révén ezeket legyőzi.
De ugorjunk vissza, hogy hogyan is kellene kezelni a szűrést. Véleményem szerint, ezt mindenkinek legalább olyan kötelezőnek kellene tekintenie önmagára nézve, mint azt, hogy iskolába kell járni. A rendszeresség legtöbbekben meghozza a belenyugvást, hogy ez így lesz, mert így helyes és kész. A legjobb út, hogy ez ki tudjon alakulni, a szülők példamutatásán keresztül vezet: bejárnak ők is dolgozni, természetesnek veszik a szituációt, kezelik a saját és a gyerek elő-elő bukkanó ellenállását.
A rendszeres szűrővizsgálatokat is pontosan így kell beleültetni a gyerekekbe. Azzal, hogy családilag elmennek a megfelelő időközönként. Még ha erre gyerekként nincs is igazán szükség, a szokás kialakul.
És hogy ezt a felnőttekben hogyan lehet kialakítani? Valószínűleg szintén azzal, hogy a család, vagy barátok együtt mennek. Segítheti ezt akár a munkahely is, de végső soron akár az állam is támogathatná szűrő szabadnap kiadásával.
Nem szándékozom sem politikai, sem társadalmi vitába belekeveredni ezzel az írással, de én a megoldások híve vagyok. Ha valami nem működik, csináljuk másképp. Senkiben nem alakult még ki szokás azért, mert elkezdték ijesztgetni (képek, statisztikák), de még azért sem, mert egy közeli hozzátartozója betegség következtében meghalt. Ez általában egy-két évig kitart, hogy elmenjen laborba, de utána a félelem vagy a gyász elmúltával visszaáll minden az eredeti kerékvágásba. Amire szükség van, az vagy a kényszer (nem gondolom jelen helyzetben célravezetőnek) vagy a társas támogatás és a könnyen elérhető lehetőség biztosítása.
Mindenki saját maga eldöntheti, hogyan áll a kérdéshez. Ha úgy érzi, a jelenlegi megoldásai biztosítják számára a legjobb esélyt egy esetleges daganatos betegség esetén, akkor gratulálok, csak így tovább! Ha nem, akkor viszont lehet, persze csak lehet, hogy érdemes lenne a környezetében keresni valakit vagy valakiket, akikkel egymást támogatva, esetleg megpróbálhat változtatni, és igénybe venni az amúgy könnyen elérhető szűrővizsgálatokat.
Komment írása