Mezey módszere úgy segít a traumatikus élmények feldolgozásában, hogy a „páciensek az ellazult állapotban vizuálisan megjelenő belső képeiket lerajzolják, lefestik, vagy legalábbis szóban összefoglalják, majd a hozzá kötődő benyomásaikat, érzelmeiket szavakba öntik. Az, hogy egymást támogatva használja az érzelmi és értelmi megközelítést, és a pácienst a saját története kialakítására és továbbírására készteti, amelyben a legnehezebb élmények is megtalálják a maguk helyét.” (B. Cziglényi, 2017, 74. old.) Tehát a hangsúly a világ vizuális és hangulati érzékelésén van.
A képélmény értelmezése nem feltétlenül elvárt, tehát „nem feltétlenül akkor sikeres a terápia, ha a páciensnek és a terapeutának sikerül megfejtenie a kép minden részletét, hanem a visszaemlékezést, a belső munkát aktiváló légkört sikerül inspiratívvá tenni. Ilyenkor az asszociációs mezők „megpiszkálódnak”, implicit tuningokat kapnak. Erősödő folyamatot jelez az is, ha a kép változik a páciens fejében, újabb képek bukkannak fel, ha a terápiás ülés során vagy utána, akár álomban módosul az a kép, amellyel már foglalkoztak.” (B. Cziglényi, 2017, 75. old.)
„Ez az eljárás hasonlít ahhoz, amit Hanscarl Leuner német pszichoterapeuta, a katatim imaginatív pszichoterápia kidolgozója asszociatív eljárásnak nevezett el. (…) Leuner a páciens képzeletében felbukkanó szimbólumok és az életsorsa, belső konfliktusai közti összefüggéseket kutatta. (…) Leuner feltételezte, hogy vannak standard motívumok, amelyek a legtöbb embernél azonos jelentést hordoznak. Mezey kevésbé foglalkozik ezzel a közös szimbólumkinccsel, bár a terapeutai hozzászólásai mögött ott van ezeknek az ismerete is: számára az a fontosa terápia közben, hogy a páciens egyéni vonatkoztatási és képzetrendszerében hol helyezkedik el az adott szimbólum, mit jelent a páciens életének kontextusán belül.
Leuner arra hívta fel a figyelmet, hogy a képekkel való munka a psziché mélyrétegeit aktivizálja. Olyan tartalmakhoz biztosít hozzáférést, amelyek verbális terápiás eszközökkel sokkal nehézkesebben vagy egyáltalán nem érhetők el.” (B. Cziglényi, 2017, 76. old.)
Mezey szerint „mindig az adott szituáción múlik, érdemes-e terapeutaként mélyen beavatkoznia az értelmezésbe, vagy elegendő, ha aktív hallgatásával a figyelméről és részvételéről biztosítja a páciensét. Sok esetben az ő részéről érkező értelmezés megakasztaná a páciensben elindult asszociatív és kreatív folyamatot – de van, amikor inspiratív vagy támogató az ő visszacsatolása. Ez a finom, dinamikus kommunikáció a páciens és a terapeuta között, amelynek a működésében az intuíció sokszor erősebben hat a kidolgozott szabályoknál.
Miért szükséges része a relaxáció a terápiás ülésnek? A testi ellazulással és a mentális fókusz megváltoztatásával módosult tudatállapot jön létre. Ebben az álom közeli állapotban a tudatos kontroll csökken, a páciens behunyt szeme előtt különféle képek úsznak el. Ezek a képek néha álmokból, néha fantáziából, testérzetekből, illetve elfelejtett gyerekkori emlékekből keletkeznek. Érzelmi hatásuk intenzív. A képek irányíthatóak, de akkor is megmarad – igen jellemzően – a saját életük, jellegük tetszés szerint nem alakítható át.
A teljes ellazulásból kiemelkedve a páciens továbbra is ellazult, „árnyalt” állapotban marad, amelyben kevesebb gátlással használja a kreativitását is. Ha ekkor neki lát lerajzolni az imaginált képet, akkor a vizuális eszközökkel még jobban elmélyül abban a benyomásában, amely keletkezett benne, de közben tárgyiasítja is., megfoghatóvá teszi, önmagán kívülre helyezi. A kép így alkalmassá válik a megbeszélésre, elemzésre – akár csoportterápia formájában is.” (B. Cziglényi, 2017, 76. old.)
(A fenti szövegrészlet Cziglényi Boglárka (2017): Kilépés a traumák örök jelenidejéből című írásából való)
Irodalom:
- B. Cziglényi (2017): Kilépés a traumák örök jelenidejéből, Mezey Péter művészetterapeuta módszere és terápiás tapasztalatai, LAM (Lege Artis Medicinae) Orvostudományi Folyóirat 2017;27 (1-2): 74-80
- https://mezeypeter.wixsite.com/muveszetterapia/uj-publikacio
Komment írása