A kérdés
Üdvözlöm! Azért írok Önnek, mert kezdem azt érezni, hogy valami történt velem kiskoromban, óvodásként. Halvány emlékek villannak fel mostanság, amelyekről eddig azt hittem, csak én találtam ki. Nem felnőtt bántalmazhatott, hanem nálam kicsit idősebb fiúk, és szerintem "csupán" fogdoshattak. 22 éves vagyok, sosem volt párkapcsolatom, félek bárminemű testi érintkezéstől, magamba fordulok, visszahúzódó vagyok, amiért néha meg is kapom a magamét. A családom már furcsállja, miért nem érdeklődöm a férfiak (vagy akár a nők) iránt. És félek. A párkapcsolattól, a szextől, de közben vágyom rá. Óvodás korom óta furcsa módon maszturbálok. Az érdekelne, hogy lehetséges-e, hogy kiskoromban történt velem valamit, amit az agyam valahogy leblokkolt, de mégis hatással van az életemre? Segítséget szeretnék kérni, de eljárni egy pszichológushoz nekem drága lenne, nem tudnám megfizetni, viszont néha nagyon elszomorodom, úgy érzem, sosem lesz párkapcsolatom, mert nem tudom feldolgozni a történeteket. Érdekelne a véleménye, bárki legyen is! Köszönöm!A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Levélíró! Olvasva levelét, azt gondolom a dolog sokkal összetettebb. Dereng valami a régmúltból, keresi az okát annak, amiért annyira visszahúzódó és nincs kapcsolata miközben vágyik rá. Nehéz felvállalni önmagát. Mit jelent az, hogy fél bárminemű testi érintkezéstől? Egy öleléstől is? Barátnőtől, szülőtől, közeli hozzátartozótól? És mit jelent az, hogy emiatt megkapja a magáét? Vágyik az intimitásra, ez már egy fél lépés ahhoz, hogy elinduljon ezen az úton. Mi történhet ezen az úton? Ha úgy gondolja, kiskorában molesztálták, arra emlékszik-e milyen érzést váltott ki Önből? Mit érzett? Szégyent? Szomorúságot? Kiszolgáltatottságot, megalázatottságot? Mindezt azért, mert a fiúk érdeklődtek az Ön teste iránt, és nem kérdezték meg? (Kisgyermekkorban miért is tették volna, hisz akkor még a legerőteljesebb természeti kíváncsiság vezérli őket, nem a rosszindulat, és nem a megbántás, és nincsenek is tudatában annak, hogy ez a másikban milyen érzést vált ki.) Ezért mondom, hogy a dolog sokkal összetettebb. Mentse fel Önmagát, ha ez valóban így történt, tehát ne hibáztassa, nem Ön az oka, és próbálja meg felmenteni azokat a gyerektársakat, akik ezt tehették Önnel. Nehéz megbocsátani? Saját magának? A gyerekeknek? Nem könnyű az érzéseket előhívni parancsszóra. Próbálja meg görgetni az eseményeket. Mit érez? Hogyan éli meg Önmagát a jelenben? Hétköznapjai? Mi hátráltatja abban, hogy párkapcsolatot létesítsen? Volt-e már rá példa, hogy már majdnem kialakult egy kapcsolat, egy randi, csak Ön meghátrált azért, mert előtörtek az emlékei? Vagy ezek csak a félelem fékkötői voltak, és ettől nem alakult ki? Megannyi kérdést kellene megválaszolnia ahhoz, hogy egyáltalán elinduljunk a probléma felgöngyölítésében. Úgy gondolom, célszerű lenne elsőkörben azt lerendezni, hogy egyáltalán intim kapcsolatba (gondolok itt egy társkapcsolatra szex nélkül) kerüljön, és ha már benne van,lassú lépésenként előrehaladni a teljes odaadásig. A leveléből az derül ki, ez nem megy, az át-adás, oda-adás a másiknak, testi érintkezés formájában. Azért tettem fel sok kérdést, mert sok dolog homályos, és ki kellene élezni a helyzetet, hogy konkrétan mit is helyezünk fókuszba, és mindezt hogyan. Az Ön magányát kezdjük el oldani, a testi érintkezést (puszi, ölelés, csók) gyakorolni, és persze kapcsolódni, kötődni a másikhoz, hogy az intimitás szexszel kialakulhasson... Nehéz egy levélben megválaszolni. Próbálja megválaszolni a kérdéseim. Írjon vissza. Egy leveles párbeszéddel oldhatunk valamit az Ön félelméből, szorongásából. Szívesen válaszolok a levelére. Üdvözlettel, Jeges C. EleonóraKiemelt szakemberek a témában
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
