A kérdés
Tisztelt Címzett! Az alábbi problémánkkal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni: Kisfiam 4,5 éves, két hete jár óvodába (tavaly helyhiány miatt nem vették fel, így heti négy délelőttöt egy családi napköziben töltött 4-5 gyerek társaságában. Itt jól érezte magát). Az ovis beszoktatás három napja alatt végig mellettem volt, sem a gyerekekkel, sem az óvónénikkel nem játszott, az udvaron is csak mellettem álldogált. A negyedik napon már néhány órát ott maradt egyedül is, akkor már beszélgetett a többiekkel, elsősorban az óvónéni társaságát kereste. Az elmúlt öt napban már nem maradhattam ott vele. Minden reggel sírva ment be a terembe, és az óvónéni elmondása szerint napközben is sokat sír, nyafog, dacosan ellenáll mindenféle közeledési próbálkozásnak. Ebéd után hozom haza (itthon vagyok a két éves kistestvérrel). Délutánonként is gyakran mondja, hogy nem akar oviba menni. Olyat is mond az oviban (azért sír, mert apa beteg), ami nem igaz. Az óvónénije szerint hatalmas dac és ellenállás van benne az ovival szemben. Kiskorától kezdve nagyon anyás, még a velünk egy épületben élő nagyszülőknél sem marad szívesen, egy-két alkalmat leszámítva nem is aludt máshol. Épp az érzékenysége miatt választottuk ezt az otthonunkhoz viszonylag közel eső (sétálva megyünk minden nap), családias Waldorf-ovit, ahova a tavalyi évben már többször is elmentünk játszani. Akkor mindig jól érezte magát és várta, hogy ide járhasson. Ő választhatott jelet is, amit az óvónéni az ő kérése szerint rajzolt fel a fogasa fölé (erre nagyon büszke). Tanácsot szeretnék kérni, hogyan tudnánk számára megkönnyíteni a beilleszkedést, illetve rávenni, hogy egyáltalán megpróbálja jól érezni magát, játszani stb. (A csoportba járó gyerekek kedvesen hívják többször is, játékokat visznek neki, rajzokat mutatnak stb.). Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel M. IldikóA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Édesanya! Látom, hogy gyermeke nagyon nehezen válik meg Öntől. Hiába várta gyermeke az ovit, amit otthon kell neki hagynia, az sokkal nehezebb: az édesanyját a kistesójával édes kettesben. Ez még nehezebbé teszi az elválást. A dac és ellenállás erről szólhat, amit az óvónő megnevez. Azért felmerül bennem a kérdést, Ön mennyire engedi el bizalommal és nyugalommal gyermekét? Hol van az a határ, amikor Ön már aggódik azért, hogy a gyermeke hogyan és miként érzi magát az Ön távollétében? A tapasztalás és türelem az, ami megnyugtathatja gyermekét; hogy az Ön távollétében is történhetnek vele jó dolgok, és milyen jó érzés az új tapasztalatok után, ismét találkozni, együtt lenni, hazamenni. Fontosnak tartanám, konkrétumokban elmondani gyermekének mi fog vele történni, napirendszerűen, a megérkezéstől a hazaindulásig, és ugyanezt az Ön olvasatában is, mit fog Ön csinálni abban az időben, és hozzáfűzném, hogy a végén, mennyire fognak egymásnak örülni, ha mindenki "dolga-végezte" után hazatér, és újra együtt lesz. Bizonyára nagyon nagy érzékenységgel és odafigyeléssel neveli gyermekét, ettől gyermeke is ilyen érzékenységgel tekint a világra. Bátorítanám Önt az elengedésre, és Ön is bátorítsa gyermekét, de nem azzal a címszóval, hogy hogyan fogja ő érezni magát, hanem hogy mi történni vele. Ez a biztonság meghozza a hozzárendelt kellemes érzést. Üdvözlettel, Jeges C. EleonóraKiemelt szakemberek a témában
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
