A kérdés
14 éves vagyok, 8. osztályos. Lassan 2 éve, minden nap szomorú vagyok, sírok, legyen erre nagyobb ok, vagy esetleg egy másoknak pici probléma. Nem érzem jól magam a bőrömben, sokszor úgy érzem, hogy senkinek se számítok semmit, mindenki számára csak egy "pótlék" vagyok. Nincs egy állandó személy se az életemben. Szüleimmel nem nagyon jövök ki, itthon mindig a vita megy (szüleim között, és köztünk is). Nagyon gyorsan ki tudok borulni, és sokszor ezt magamon vezetem le, a kezemet, lábamat vágdosom, már másfél éve. Én magam se tartom jó dolognak, sőt..Barátaimmal nem nagyon tudok beszélni ilyen ügyben, mert nem nagyon érdekli őket, és a szüleim úgy érzem szintén. előre is köszönöm a segítséget!A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Levélíró! A másokhoz, valakihez tartozás, a szeretve lenni érzés minden ember legelemibb vágya, különösen abban az életkorban, amelyben Te is vagy. Megértem és átérzem a szomorúságodat. A vágdosás azonban valóban nem jó megoldás az indulatok, a bánat levezetésére. Ha a szüleid és a barátaid felé nem tudsz fordulni, hátha van a környezetedben olyan felnőtt, tanár, nagyszülő, aki iránt kis bizalommal vagy, akivel tudnál beszélgetni a problémáidról. Emellett úgy gondolom, elengedhetetlen egy szakember, egy pszichológus segítsége, aki rád figyelve, állandóságot biztosítva számodra tudna segíteni a feszültségeid és bánatod oldásában. Lehetséges, hogy az iskolában is van pszichológus, ahol tanulsz. Ha igen, fordulj hozzá bizalommal, ő azért van ott, hogy segítsen neked. Illetve nevelési tanácsadóban is kérhetsz pszichológiai segítséget. 14 évesen már önállóan is kérheted a segítségnyújtást mindkét helyen. Kívánom, hogy megoldódjanak a problémáid, és sikerüljön túllenned ezen a nehéz időszakon!Üdvözlettel: Czimmerman EditKiemelt szakemberek a témában
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
