Különbségtétel testvérek között miért?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Míg a legtöbb szülő gyermekeit ugyanannyira szereti, ez nem jelenti azt, hogy ugyanúgy. Nagyon sok oka van annak, hogy egy szülő másfajta kapcsolatban áll egy-egy gyermekével. Az egyik ilyen ok, hogy a gyerekek személyisége különböző és a különböző tulajdonságok különböző reakciókat váltanak ki az anyákból és apákból. Ha például egy anya nagyra értékeli a határozottságot, önállóságot, szókimondást (vagy azért, mert ő maga is ilyen, vagy mert csak vágyik ezekre a tulajdonságokra), jobban fog szimpatizálni a tanárokkal az iskolában konfliktusokat felvállaló gyerekével, mint azzal, aki szépen, csendesen jól teljesít. Egy másik fontos szempont a gyerekek neme. Sok esetben bizonyos viselkedést a szülők elfogadhatónak tartanak a fiuktól (pl. hogy este később ér haza, vagy nem veszi ki a részét a házimunkából) míg a lányuktól nem - és fordítva. Egy lánytól könnyebben elfogadhatják, hogy sír, ha bánat érte, stb. Fontos még az is, melyik gyerek hányadik a sorban. Általában másképp viszonyulnak a legidősebbhez, a középsőhöz, a "kicsihez". Itt fontos az is, hogy maga a szülő hányadik volt testvérei között - ha például ő volt a kisebb és folyton azzal szembesült, hogy neki még sok mindent tilos, amit az idősebbnek már megengednek, engedékenyebbé válhat kisebb gyerekével, esetleg szigorúbb az idősebbel. A hatás sokféleképpen jelentkezhet, mindig az egyedi családi előtörténetet kell megvizsgálni, hogy a miértekre pontosabb válaszokat kaphassunk. Levelében említette, hogy a viták nevelőapja halálával kezdődtek. Arról nem írt, hogy a testvére és ön közötti különbségtétel már korábban is jelentkezett-e anyjánál, vagy hogy nevelőapja tett-e különbséget maguk között. Mindenesetre úgy tűnik, nevelőapja halálával felborult a család korábbi egyensúlya és két év alatt még nem billent helyre. Úgy tűnik, a gyász folyamata elakadt, hiszen a család nem tud újra harmóniára találni. Fontos részletnek találom még levelében az anyjával való konfliktusait. Úgy látszik, kapcsolatuk gyakori formájává vált egymás kritizálása: az anyja kritizálja, ahogy ön házimunkát végez, ön kritizálja, ahogy az anyja a testvérét neveli, ahogy a gyerekeikhez viszonyul. Akár mindketten érezhetik úgy, hogy lehetetlenség megfelelni a másik elvárásainak. És ez általában az ön által leírt reakciót váltja ki: az ember felhagy a próbálkozással. Így az anyjának igaza lesz: nem segít a házimunkában. A játszmát megnyerte, de a kapcsolatuk ennek az áldozata. Nehéz az ilyen ördögi kört megtörni, ahol a felgyülemlett sérelmek miatt a felek leginkább vádak formájában tudják megfogalmazni érzéseiket, amik valahol mélyen inkább arról szólnak, hogy hiányzik a másik érzelmi közelsége. A vádak azonban az érzelmi közeledés helyett védekezést és távolodást váltanak ki. Ha egy kicsit elgondolkodik arról, mit is érez lelke mélyén az anyjával kapcsolatban, talán meg tudja fogalmazni ezt felé is őszintén. Ha nem sikerül kettejüknek hangnemet váltani a veszekedés és a megbeszélés között, érdemes megfontolni, hogy szakember, lehetőleg családterapeuta vagy családkonzulens segítségét kérjék ehhez.