Hogyan tovább

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Édesanya! Ne aggódjon, nem fogják örökre elveszíteni egymást. Amit leírt, a kamaszkori identitáskereséssel összefüggő teljesen szokványos, normális folyamat, tipikus fejlődési jelenség. Azokat a szülőket szokta ez rosszul érinteni, akik nagyon szoros, jól működő, bizalomteli, szeretetteljes kapcsolatban voltak gyermekükkel a gyermekkor során. És akkor egyszercsak úgy tűnik, hogy ez mind odalett. Ez megdöbbentő tud lenni, úgy néz ki, mintha nagy baj lenne. De ne ijedjen meg, a szeretetteljes, elfogadó szülő-gyermek kapcsolat olyan alapot ad a gyermek személyiségfejlődéséhez, aminek a pozitív hatásai mindig megmaradnak. Eljön egy korszak a gyermekek/kamaszok fejlődésében, amikor az az életfeladatuk, hogy kialakítsanak egy önálló, felnőtt személyiséget. Ehhez az kell, hogy leváljanak a szüleikről érzelmileg. Sok kamasz életében ez úgy jelenik meg, hogy a szülő egyszercsak idegesítővé válik, minden, amit mond, bosszantó és zavaró. Olyan fiatal is van, aki az életének ebben a szakaszában kifejezetten taszítónak éli meg a szüleit. A kortársak válnak fontossá, velük beszéli meg a lényeges dolgait, ők a bizalmasai. A szülők pedig úgysem értik, ami neki fontos. Megkérdőjelezi a szülői értékrendet, mindenről önálló véleményt szeretne formálni, amivel körülhatárolja, definiálja az ő saját, autonóm világnézetét. Ha egy kicsit távolabbról nézi ezt a folyamatot, talán látja, hogy ez mennyire fontos a felnövekedéshez. Nyilván nem szeretné, ha a mindenkori tekintélyt kritikátlanul elfogadó, behódoló, saját álláspont nélküli ember lenne a fiából. Rögös az útja annak, amíg kibontakozik egy gondolkodni és dönteni képes, a maga igazáért kiálló felnőtt férfi. Sajnos a szülőknek kell megszenvedni ezt a korszakot. Ne vegye személyes sértésnek, ha a gyermek nem szeretne Önnel kommunikálni. Az érzelmei fókuszában már nem Ön van. Próbáljanak a férjével egymásra koncentrálni, erősíteni a szülői alrendszert, az érzelmi élményeket egymással megélni, a gyermekkel meg ne erőltessék a "mély" beszélgetéseket. Valószínűleg nincs igénye rá. Hagyjanak neki személyes teret, ne akarjanak mindenről tudni. Baj akkor lenne, a fia elhanyagolná tanulmányait, nem teljesítene az iskolában, nem érdekelné semmi. Írta, hogy két nyelvvizsgát szerzett már. Ebből gyanítom, hogy a lustasága relatív, hiszen ebben a korban nagyon szép teljesítmény a két nyelvvizsga, ezt valahogy el kellett érnie. Ami fontos téma levelében, az a követelőzés. Rögzítsék világosan, hogy mi az, amit Önök tudnak és akarnak biztosítani számára, és mi az, amit nem. Ha olyasmire van szüksége, amit Önök nem szándékoznak megvenni, akkor tegyék világossá, hogy ezért neki magának kell megdolgoznia. Diákmunkával, vagy esetleg megállapodás alapján otthoni feladatokkal megkeresheti ezekre a pénzt, ezzel önállósága erősödik. De olyan is van az életben, hogy az ember nem kap meg valamit, amit szeretne, ezt is túl kell élni. Azt is beszéljék meg higgadtan és nyugodtan, hogy mi az a hangnem vagy kifejezések, melyeket Önök nem tolerálnak és elfogadhatatlannak tartanak. A "megfogni", "büntetni" kifejezések alapján az jut eszembe, hogy talán valaki - családtag vagy más - kritikájától tartanak. Elképzelhető, hogy valaki megkérdőjelezi az Önök szülői kompetenciáit, valakinek meg akarnak felelni azzal, hogy a fiuk "rendes". Amire a gyermeknek a legnagyobb szüksége van jelenleg, az az önállóság. Nem kell sem büntetni, sem megfogni senkit. Egy nagyon biztonságos hátteret kell biztosítani, hogy ha bajba kerül, gondolkodás nélkül Önökhöz tudjon fordulni. Ne kritizálják folyton, hanem tegyék világossá, hogy Önök mindig feltétel nélkül ott vannak számára, ha igényi a segítségüket. Hallgassák meg, ha valamiről beszélni szeretne. Mondják el őszintén a véleményüket, ha kéri. De fogadják el, ha neki más a véleménye. Ha nem szeretne beszélgetni, ne faggassák. Egyébként meg bízzanak benne, biztosítsák számára a szükséges önállóságot, és kössenek vele mindenki számára elfogadható megállapodásokat. Ő most harcban áll a felnőttekkel, az autoritással, küzd magáért. Ez egy természetes és szükséges folyamat. Ha nem lennének ott Önök, akik ellen lázadhat, akkor lehet, hogy a társadalmi konvenciók, a "normalitás", az egész világ ellen lázadna. Tehát az Önök (szülők) szerepe nagyon fontos, Önökhöz képest tudja meghatározni önmagát. Azt tanácsolnám még, hogy óvják a párkapcsolatukat, hogy a gyermek viselkedése ne eredményezze a család széthullását. A párkapcsolatuk fókuszában ne kizárólag a gyermek álljon, próbáljanak egymásra koncentrálni, ne csak szülőként, hanem párként is funkcionáljanak. Találjanak vissza egymáshoz, ahogy írta. Ez energiabefektetést igényel, de megéri. Próbálják elfogadni, hogy a gyermekük nem olyan módon fog visszatalálni Önökhöz, mint ahogy pici fiú korában együtt voltak. Ha ezt a jelenlegi időszakot jól tudják kezelni, akkor pár év múlva lesz egy kedves, kiegyensúlyozott, boldog felnőtt fiuk, akivel majd megint öröm lesz együtt lenni. Bár talán ezt nem fogja olyan gyakran igényelni, mint Önök. Üdvözlettel, Nádasdy Nóra