Hogyan kell reagálni az agresszióra?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kálmán! Említette, hogy unokája néha megüti a nagynénje arcát/meghúzza a haját, aminek érthetően nem örül és aggódik. Mindenképpen fontos, hogy Ön, mint nagyszülő is figyelemmel kíséri unokája életét, mert így más területen is tud igény szerint segíteni a gyermek szüleinek. Amit ír, az sok kisgyermek esetében ilyen vagy olyan formában jelentkezik, tehát, hogy bizonyos életkorokban nem a hagyományos úton fejezi ki magát. Nyilván ennek számos oka lehet, ami a levélből nem derül ki, azonban érdemes végiggondolni, miért történhet ilyenkor. A gyermekek ilyen korban nagyon sok mindent képesek megtanulni, az ilyen cselekedetek is lehetnek tanulás eredményei és ezért meg is változtathatók. Érdemes abba is belegondolni, hogy az ilyen látszólag apró agresszív cselekedetek és a kapcsolódási vágy, maga a szeretet is több helyen összekapcsolódik életünkben. Gondolok itt például az oviban előforduló fiúk általi copf húzogatásra, ami az udvarlás egy jele, vagy a későbbi korokban, akár felnőtt életkorban a csipkelődő magatartás, mely szintén a szimpátia mutatója. Ettől függetlenül egy kisgyermeket segíteni kell abban, hogyan tud másképp kommunikálni, hogyan tudja magát kifejezni, ha neki valami nem tetszik, nem úgy történik, ahogy szeretné. Úgy gondolom erre a bölcsődében, óvodában fel vannak készülve az ottani pedagógusok és más szakemberek. Azt is említette, hogy az eddig tapasztalt napokban nem volt semmi zökkenő a beilleszkedésben, ami mindenképpen jó hír és az ilyen szociális közeg tökéletes arra, hogy megtanulják a kicsik, hogy mit várhatnak el társaiktól, hogyan lehet reagálni. Hisz pont ezért szokták a szülők bölcsődébe adni gyermeküket. Másrészt az ellenkezés bármifajta megjelenése jelzése annak, hogy a gyermek kezd eljutni abba a fejlődési szakaszba, amikor az akarat kifejeződése rendkívül fontos az én-élmény, énkép, én-hatékonyság kialakulása szempontjából. Ilyenkor elindul egy „tánc” gyermek és környezete között, hogy milyen kereteket tud neki kijelölni, hogy a legszabadabban próbálgassák saját magukat. A kicsik már elég nagyok ahhoz, hogy el is magyarázhatjuk neki, miért nem örülünk annak, hogy ezt vagy azt teszik. Természetesen a gyerekek nem úgy működnek, hogy ezt elsőre el is fogadják, azonban mindenképp egy lehetséges út a megoldáshoz. Fontos az Ön megfigyelése, azonban a szülők alapvető viszonyulása ilyen esetekben döntő fontosságú, így mindenképp először nekik kell végiggondolni, mit szeretnének tenni. Remélem, mire válaszomat olvassa, már nem is aktuális az, kívánok sok szép együtt töltött időt!