Hogyan fogjam vissza magam?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Balázs! Köszönöm, hogy hozzánk fordult. Azzal, hogy felismerte, hogy Önnel van a baj, már megtette az első lépést, és azzal, hogy segítséget keres, a másodikat is. Harmadik lépésként ajánlom, hogy válaszoljon meg néhány kérdést a reakciójával kapcsolatosan: Belegondolt már, hogy két gyermeke van, és hamarosan a kicsi is egyre önállóbbá válik, kúszik, mászik, megszerez majd dolgokat, köztük olyat is, ami a nagyobbiknak féltett kincse? Mit szólna, ha a nagyobbik lökné a kicsit félre, ha ő intézné el kettejük konfliktusait úgy, hogy egyszerűen rácsap, ha valamit a kicsi nem úgy csinál, ahogy ő szeretné? Eltűrné? Vagy neki nem szabad? Márpedig, ha ezt látja, ezt fogja ő is alkalmazni. Ön mintaként szolgál a gyermekek számára. Tehát, ha azt tapasztalja, hogy a problémamegoldásnak az a módja, hogy az erősebb fizikai erejét kihasználva odacsap, arrébb lök, akkor ő is ezzel fog élni. Persze erre mondhatja bárki, hogy gyermeke anélkül is agresszív lett, hogy ezt látta volna a szüleitől, és ez igaz. A gyermekek is ütnek dühükben, és mivel ezek többnyire sikeres akciók, fennáll a veszély, hogy egyre gyakrabban alkalmazzák. Nekünk szülőknek viszont az a feladatunk, hogy ezeket megakadályozzuk, de milyen alapon mondom én, hogy nem szabad ütni, ha 10 perccel, vagy 10 nappal előtte én is az ütés erejével akartam hatni?!? A feleségével vagy a munkatársaival szemben is van olyan érzése, hogy ha valamiről más a véleményük, nem úgy intéznek el valamit, ahogy Ön helyesnek gondolja, akkor megütheti őket? Levele erről nem szól, csak a hiszti által kiváltott reakcióiról, feltételezem, hogy csak, vagy főként abban a helyzetben jelentkezik az agresszió. Ha a felnőttekkel szemben nem jön elő az agresszív késztetés, vagy ha mégis, akkor sem realizálódik tettekben, akkor azt kellene tudatosítania még inkább (hiszen mint írja, nem akarja bántani, csak valahogy mégis megteszi), hogy ez a védtelen gyerekével szemben sem megengedhető. Az, hogy időnként haragos, dühös lesz, az természetes. Nem elkerülhető, hogy időnként felbőszítsenek minket a gyermekeink vagy embertársaink. Éppen az lenne a cél, hogy megtanuljuk ezt az érzelmet, a haragot is úgy kezelni, hogy ne fojtsuk el, ne fordítsuk önmagunk ellen, hanem vagy úgy álljunk ki az igazunkért, hogy közben lehetőleg ne sérüljön más se, vagy néha tudjunk félreállni, nem belemenni értelmetlen helyzetekbe. Mi az, ami miatt olyan dühös lesz, hogy józan esze ellenére cselekszik? Próbálja meg ezt a csomót kibogozni: Attól tart, hogy állandósul a hiszti, vagy azt nem tudja elfogadni, hogy értelmetlen célokért küzd a gyerek, vagy az a baj, hogy úgy érzi nincs joga szembeszállni a szüleivel, mert például ez az Önök családjában elképzelhetetlen volt, esetleg Ön is kikapott, ha hisztizett…? Van esély rá, hogy azzal, hogy sikerül szétbontani, felfejteni a szálakat, a megoldáshoz, az érzelmek megértéséhez, elfogadásához, és így kezeléséhez is közelebb kerül. Ebben segítségére lehet az is, ha elfogadja a hisztit egy életkor természetes viselkedésformájának, melynek számát a szülők reagálásukkal tudják növelni vagy csökkenteni. Minél inkább képesek vagyunk a hisztit jól kezelni, annál nagyobb az esélye annak, hogy viszonylag gyorsan túljussunk ezen az időszakon. A hisztivel kapcsolatos tudnivalókról, a hiszti okáról, a helyes reakciókról a www.pszichológuskereso.hu honlapon „Kiborító! Már megint hisztizik.” címmel írtam egy blogbejegyzést. Remélem, hogy a kérdések megválaszolásával, illetve a hiszti mechanizmusának a megértésével közelebb kerül az Ön által is áhított viselkedés megvalósításához. Ha azonban nem érzi a javulást, akkor legyen a következő lépés az, hogy keres egy pszichológust, akivel közösen rendezni tudják az indulatkezelésben mutatkozó nehézségeit. Akár én is, akár a honlapról mások is szívesen segítenek ebben, de fordulhat a területileg illetékes gyermekjóléti központhoz is, ahol remélhetőleg működik ingyenes pszichológiai tanácsadás. Sok sikert kívánok a helyzettel való megküzdéshez! Dr. Rostás Rita