A kérdés
Tisztelt Cím! Kisfiam négy éves, van egy 2 éves kislány testvére. Kisfiam egyébként egy nagyon értelmes, illedelmes, érzékeny lelkű kisfiú, akit mindenki szeret. Mostanában azonban hihetetlen mértékű hiszti "rohamokat" tud produkálni (úgy gondolom, h családi életünkben, nevelési elveinkben nem történ változás). Lassan kezdünk teljesen tanácstalanok lenni. Ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné (ezek persze apróságok, pl miért vágtam össze a húst, amit egyébként mindig összevágok, vagy ő nem ebből a pohárból akart inni), akkor azonnal képes hangosan üvölteni és perceken keresztül ezt folytatni. Ilyenkor nem használ sem a szép szó, sem a kiabálás (tudjuk, h ez nem is megoldás, de néha már sajnos szakad a cérna), sem a szeretgetni próbálás. Ha figyelmen kívül hagyjuk, akkor is képes kiabálni...Ha beküldöm a szobájába megnyugodni, akkor ordítja, hogy úgyis kijövök, meg buták vagytok stb. Ha megnyugszik, utána bocsánatot kér és mondja, h nagyon szeret minket. Ha megkérdezem miért csinálja, arra annyit mond, h nem tudja. Nagyon nehéz higgadtan tűrni ezt a fajta viselkedést. Vannak olyan napok, hogy nem csinálja, de sajnos ez a kevesebb. Ha a mamák vigyáznak rá, akkor nagyon jó kisfiú, ők el sem hiszik, h velünk tud így viselkedni. Az elmúlt 2 hónapban oviba sem szeret járni, ennek okáról többször kérdeztük, de konkrét választ nem tud rá adni. Hogyan tudjuk ezt kezelni, mi a megoldás ezekben a szituációkban? Köszönöm válaszát!A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Azt írja, hogy a kisfia viselkedése az utóbbi időkben változott meg, noha nem történt látványos változás az életükben, és az is új dolog, hogy két hónapja az ovival kapcsolatos érzelmei is megváltoztak. Ez a számomra azt a gondolatot veti fel, hogy a kisfia szemszögéből nézve mégis történhetett valami az utóbbi időben, ami a számára nehézséget okoz. A változást nem feltétlenül a család életében kell keresni (bár a felnőttek számára apró változások lehetnek a gyerekek számára sokkal jelentősebbek), lehet, hogy a kisfia jutott el a fejlődésének egy olyan fázisába, ahol például az önálló akarat, a saját döntések nagyon fontosak volnának neki. Vagyis az is lehet, hogy nem Önök, felnőttek, hanem a 4 éves kisfia változott meg valamelyest, az igényeiben elsősorban, és másodsorban a viselkedésében is. Ebből a számomra az következik, hogy nem csak azt érdemes kutatni, hogy milyen változás volt az életükben az utóbbi időben, hanem rfontos számítani rá, hogy a kisfia szeret bizonyos dolgokban maga dönteni. Adjanak neki erre több lehetőséget, mint korábban, amikor kisebb volt. Ha pedig mégis erőt vesz rajta a aharg vagy kétségbeesés (mert a "hiszti" ilyesmi), akkor valóban a helyzettől függően szeretgessék, de ha olyamiről van szó, amiben nem engedhetnek neki, akkor legyenek határozottak és hajthatatlanok. Nem javaslom, hogy beküldje a szobájába "megnyugodni", mert ez azt kommunikálja, hogy az ő személye ezekkel az érzelmekkel elfogadhatatlan. Nem csoda, hogy ilyenkor még dühösebb lesz, és ronda dolgokat kiabál. Azt kell minden cseleketüknek közvetítenie, hogy a viselkedés elfogadhatatlan, de az érzelmeit megértik, és őt magát ezekkel az érzelmekkel együtt szeretik. Fontos hogy tudják, hogy türelem és idő kell a változáshoz, a csodák nem egyik pillanatról a másikra következnek be. Érdemes lehet személyes szülőkonzultációt kérniük egy gyerekpszichológusnál, és ott is feltenni a kérdést, amit most levélben tettek fel. Üdvözlettel: Biró EszterKiemelt szakemberek a témában
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
