Hangulatingdozás 3 éves kislányunknál

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Aggódó Anyuka, kérem, ne aggódjon. Egy teljesen normális, teljesen egészséges - ámbár a szülők számára sokszor igen nehéz és bosszantó - életszakaszban van a kislányuk, és így az egész családjuk. Ha "dackorszak" keresőszóval elkezd az interneten olvasgatni, vagy megkérdezi az anyatársakat az oviban vagy a játszótéren, akkor látni fogja, hogy lényegében pont ugyanezzel küzdenek a szülők az ilyen idős gyerekek mellett. Nem fogják tudni ezt a dacosságot megszüntetni, arra ne is törekedjenek, nincs értelme. A dacosságot elviselhető szintre csökkenteni viszont lehet. Fontos ehhez tudatosítaniuk, hogy a kislány dühössége nem ellenségesség, nem a szülei ellen irányul, a lényege az önállóság utáni vágy, a kompetencia, az ügyesség átélésének vágya. Persze kivel is ütközne össze ezekben a törekvéseiben, ha nem a szüleivel - és persze ilyenkor meg is haragszik, nem akar köszönni, nem akarja az ölelést sem. Gondoljon arra, hogy Ön is nagyon haragszik - nyilván - a kislányára, ami az Ön részéről sem ellenségesség, hanem kétségbeesés és aggodalom, mert Önt meg a kislány akadályozza abban, hogy az legyen, amit Ön szeretne.... Szóval a javaslatom az, hogy beszélgessenek sokat a férjével, hogy egyetértésre juthassanak abban, hogy mik azok a területek, ahol szabad döntést, önálló cselekvést tesznek lehetővé a kislánynak, és mik azok a kérdések, amibe nem lehet beleszólása, és Önöknek határozottan, de lehetőleg szelíden, ragaszkodniuk kell ahhoz, amit felnőttként eldöntöttek. Pl. lehetne választása a gyereknek abban, hogy milyen színű harisnyát vesz fel, vagy hogy nadrágban vagy szoknyában megy oviba, de az - feltételezhetően nem lehet vita tárgya, hogy reggel fel kell öltözni, oviba kell menni, méghozzá olyan időben, ami a szüleinek az időbeosztásához illeszkedik. Azért azt is végig kell gondolni, hogy a természetes dackorszak nehézségeire mennyire erősít rá a kistesó születése. A nagy testvérek nem szoktak örülni a kicsi megjelenésének, hiszen egy háromévesnek nem partner a kisbaba, viszont elvonja tőle a szülők figyelmét és idejét, és érezheti magát szeretetlenségben, elhagyatottan. Most az ovikezdés is nehezítheti az ő helyzetét, hiszen előbb a szüleitől kellett kissé eltávolodnia a testvér születése miatt, majd óvodába kellett menni - a novemberi kezdés miatt gondolom, hogy addig ő otthon lehetett Önökkel - hát nem csoda, hogy nem rajong azért, hogy most a tesó otthon maradhat anyával, neki meg el kell mennie az óvodába. Úgy tűnik tehát, hogy esetleg a dackorszak természetes problémáira ráerősít a testvér születése és az ovikezdés. Nagyon fontos volna annak hangsúlyozása, minden módon, és nem csak szavakkal, hogy nagyon szeretik. Sokat segíthet, ha megszervezik, hogy lehessen kettesben is apával, anyával, vagy hármasban Önökkel a tesó nélkül is, pl. mikor a baba alszik. Vonják be a baba gondozásába, amennyire lehet. Ha apával van most nehezebb kapcsolatban, akkor kifejezetten jó lehet, ha ők ketten csinálnak valami érdekes programot, leginkább talán házon kívül, mert ha anyával jobb a kapcsolat jelenleg, mint apával, akkor nemigen fogja apát választani, ha anya is karnyújtásra van. Szóval szerintem nem kell aggódni, hanem minél érzékenyebben megérteni érdemes, hogy mi történik, és cselekedni, hogy a kislány minél inkább érezze, hogy nem HELYETTE született a kisbaba, nem HELYETTE szereik őt, és nem azért kell ELMENNIE otthonról az oviba, mert már nem szeretik, vagy nem úgy, mint régebben. És ne felejtsék el, hogy neki most az a FEJLŐDÉSI FELADATA hogy akarjon önállóan csinálni egy csomó dolgot, és fontos, hogy ahol csak lehet, engedjék ezt meg neki, de szabályozzák őt, és állítsanak fel egyértelmű és következetesen betartott (de nem egyetlenül szigorú) szabályokat, hogy segítsék őt eligazodni a számára még nagyon nagy és nem meghódítható világban. Üdvözlettel Biró Eszter