a gyermek dallamos beszéde

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Édesanya ! Nagyon jó, hogy nem tartotta magában kérdéseit, hanem választ keresve érdeklődik különböző fórumokon. A megelőzés a legjobb megoldás! Amit kisfiánál leír, nem tűnik semmilyen eget-verő problémának. Elmondása szerint nem rég kezdett el folyékonyan beszélni, ebben a korban még nagyon sokat változik a beszéd, ugyanakkor sok hibát is megfigyelhetünk, ami rendszeres használattal egyre csak csökken. Igazából akkor kell elkezdeni foglalkozni bármilyen beszédzavarral, ha az tartósan fenn áll, zavarja magát a gyereket is, megnehezíti a beszédértését és ezáltal később akár a tanulást is. Ide tartozik a dadogás, a hadarás, a raccsolás, orrhangon beszélés és még számos más elváltozás. A szavak végének elnyújtása, eléneklése rárímelhet a leppegésre mint beszéd rendellenességre, de ennyi idősen ezzel nem célszerű foglalkozni. Abban az esetben, ha ez tartósan megmarad és akár egy év múlva sem változik, akkor érdemes felkeresni logopédust, főleg saját maguk megnyugtatására, vagy kisebb gyakorlatok kérésére. Ami az édesapa reakcióját illeti, ő csak a legjobbakat szeretné, mint az megannyi szülővel lenni szokott és bármilyen szokatlan dolgot vesz észre, máris javítaná, módosítaná, mert előrevetíti a félelmét és ahelyett, hogy a jelen pillanatait élvezné, azzal foglalkozik „mi lesz ha lesz, segíteni kell, meg kell állítani...” Tanulás- és viselkedés elméletből tudjuk, hogy minden ami figyelmet kap az maradandóbbá válik, amit pedig nem díjazzunk, észre sem vesszünk az előbb utóbb leépül, megszűnik. Itt is azt tudnám javasolni, hogy a javítgatások helyett inkább legyen sok játék, viháncolás, mondókázás, mesélgetés... és, hogy az éppen milyen hangfrekvenciával történik, az egyenlőre nem olyan fontos. Igaza van, hogy az állandó javítgatások szorongást idézhetnek elő, hosszú évekre kihathatnak a gyerek öntiszteletére, hiszen állandóan azt éli meg, hogy valamit nem jól csinál, a kicsi gyerekek pedig még nem igen tudják szétválasztani önmagukat saját tetteiktől. Így jól tette, hogy írt és a párjával is átbeszélheti, hogy mitől olyan fontos neki ez az állandó javítgatás, ami csak megrekeszti a gyereket. Ilyenkor érdemes foglalkozni a szülőnek a saját félelmeivel, esetleges szégyenérzetével, haragjával vagy a tökéletességre való törekvés mítoszával. Sok sikert hozzá, nagyon jó úton járnak a gyereknevelés területén, hiszen éberek, mernek kérdezni, problémákat felvetni és tudnak szeretni. Minden jót kívánok Balázs Nelli Kedves Édesanya ! Nagyon jó, hogy nem tartotta magában kérdéseit, hanem választ keresve érdeklődik különböző fórumokon. A megelőzés a legjobb megoldás! Amit kisfiánál leír, nem tűnik semmilyen eget-verő problémának. Elmondása szerint nem rég kezdett el folyékonyan beszélni, ebben a korban még nagyon sokat változik a beszéd, ugyanakkor sok hibát is megfigyelhetünk, ami rendszeres használattal egyre csak csökken. Igazából akkor kell elkezdeni foglalkozni bármilyen beszédzavarral, ha az tartósan fenn áll, zavarja magát a gyereket is, megnehezíti a beszédértését és ezáltal később akár a tanulást is. Ide tartozik a dadogás, a hadarás, a raccsolás, orrhangon beszélés és még számos más elváltozás. A szavak végének elnyújtása, eléneklése rárímelhet a leppegésre mint beszéd rendellenességre, de ennyi idősen ezzel nem célszerű foglalkozni. Abban az esetben, ha ez tartósan megmarad és akár egy év múlva sem változik, akkor érdemes felkeresni logopédust, főleg saját maguk megnyugtatására, vagy kisebb gyakorlatok kérésére. Ami az édesapa reakcióját illeti, ő csak a legjobbakat szeretné, mint az megannyi szülővel lenni szokott és bármilyen szokatlan dolgot vesz észre, máris javítaná, módosítaná, mert előrevetíti a félelmét és ahelyett, hogy a jelen pillanatait élvezné, azzal foglalkozik „mi lesz ha lesz, segíteni kell, meg kell állítani...” Tanulás- és viselkedés elméletből tudjuk, hogy minden ami figyelmet kap az maradandóbbá válik, amit pedig nem díjazzunk, észre sem vesszünk az előbb utóbb leépül, megszűnik. Itt is azt tudnám javasolni, hogy a javítgatások helyett inkább legyen sok játék, viháncolás, mondókázás, mesélgetés... és, hogy az éppen milyen hangfrekvenciával történik, az egyenlőre nem olyan fontos. Igaza van, hogy az állandó javítgatások szorongást idézhetnek elő, hosszú évekre kihathatnak a gyerek öntiszteletére, hiszen állandóan azt éli meg, hogy valamit nem jól csinál, a kicsi gyerekek pedig még nem igen tudják szétválasztani önmagukat saját tetteiktől. Így jól tette, hogy írt és a párjával is átbeszélheti, hogy mitől olyan fontos neki ez az állandó javítgatás, ami csak megrekeszti a gyereket. Ilyenkor érdemes foglalkozni a szülőnek a saját félelmeivel, esetleges szégyenérzetével, haragjával vagy a tökéletességre való törekvés mítoszával. Sok sikert hozzá, nagyon jó úton járnak a gyereknevelés területén, hiszen éberek, mernek kérdezni, problémákat felvetni és tudnak szeretni. Minden jót kívánok Balázs Nelli Kedves Édesanya ! Nagyon jó, hogy nem tartotta magában kérdéseit, hanem választ keresve érdeklődik különböző fórumokon. A megelőzés a legjobb megoldás! Amit kisfiánál leír, nem tűnik semmilyen eget-verő problémának. Elmondása szerint nem rég kezdett el folyékonyan beszélni, ebben a korban még nagyon sokat változik a beszéd, ugyanakkor sok hibát is megfigyelhetünk, ami rendszeres használattal egyre csak csökken. Igazából akkor kell elkezdeni foglalkozni bármilyen beszédzavarral, ha az tartósan fenn áll, zavarja magát a gyereket is, megnehezíti a beszédértését és ezáltal később akár a tanulást is. Ide tartozik a dadogás, a hadarás, a raccsolás, orrhangon beszélés és még számos más elváltozás. A szavak végének elnyújtása, eléneklése rárímelhet a leppegésre mint beszéd rendellenességre, de ennyi idősen ezzel nem célszerű foglalkozni. Abban az esetben, ha ez tartósan megmarad és akár egy év múlva sem változik, akkor érdemes felkeresni logopédust, főleg saját maguk megnyugtatására, vagy kisebb gyakorlatok kérésére. Ami az édesapa reakcióját illeti, ő csak a legjobbakat szeretné, mint az megannyi szülővel lenni szokott és bármilyen szokatlan dolgot vesz észre, máris javítaná, módosítaná, mert előrevetíti a félelmét és ahelyett, hogy a jelen pillanatait élvezné, azzal foglalkozik „mi lesz ha lesz, segíteni kell, meg kell állítani...” Tanulás- és viselkedés elméletből tudjuk, hogy minden ami figyelmet kap az maradandóbbá válik, amit pedig nem díjazzunk, észre sem vesszünk az előbb utóbb leépül, megszűnik. Itt is azt tudnám javasolni, hogy a javítgatások helyett inkább legyen sok játék, viháncolás, mondókázás, mesélgetés... és, hogy az éppen milyen hangfrekvenciával történik, az egyenlőre nem olyan fontos. Igaza van, hogy az állandó javítgatások szorongást idézhetnek elő, hosszú évekre kihathatnak a gyerek öntiszteletére, hiszen állandóan azt éli meg, hogy valamit nem jól csinál, a kicsi gyerekek pedig még nem igen tudják szétválasztani önmagukat saját tetteiktől. Így jól tette, hogy írt és a párjával is átbeszélheti, hogy mitől olyan fontos neki ez az állandó javítgatás, ami csak megrekeszti a gyereket. Ilyenkor érdemes foglalkozni a szülőnek a saját félelmeivel, esetleges szégyenérzetével, haragjával vagy a tökéletességre való törekvés mítoszával. Sok sikert hozzá, nagyon jó úton járnak a gyereknevelés területén, hiszen éberek, mernek kérdezni, problémákat felvetni és tudnak szeretni. Minden jót kívánok Balázs Nelli Kedves Édesanya ! Nagyon jó, hogy nem tartotta magában kérdéseit, hanem választ keresve érdeklődik különböző fórumokon. A megelőzés a legjobb megoldás! Amit kisfiánál leír, nem tűnik semmilyen eget-verő problémának. Elmondása szerint nem rég kezdett el folyékonyan beszélni, ebben a korban még nagyon sokat változik a beszéd, ugyanakkor sok hibát is megfigyelhetünk, ami rendszeres használattal egyre csak csökken. Igazából akkor kell elkezdeni foglalkozni bármilyen beszédzavarral, ha az tartósan fenn áll, zavarja magát a gyereket is, megnehezíti a beszédértését és ezáltal később akár a tanulást is. Ide tartozik a dadogás, a hadarás, a raccsolás, orrhangon beszélés és még számos más elváltozás. A szavak végének elnyújtása, eléneklése rárímelhet a leppegésre mint beszéd rendellenességre, de ennyi idősen ezzel nem célszerű foglalkozni. Abban az esetben, ha ez tartósan megmarad és akár egy év múlva sem változik, akkor érdemes felkeresni logopédust, főleg saját maguk megnyugtatására, vagy kisebb gyakorlatok kérésére. Ami az édesapa reakcióját illeti, ő csak a legjobbakat szeretné, mint az megannyi szülővel lenni szokott és bármilyen szokatlan dolgot vesz észre, máris javítaná, módosítaná, mert előrevetíti a félelmét és ahelyett, hogy a jelen pillanatait élvezné, azzal foglalkozik „mi lesz ha lesz, segíteni kell, meg kell állítani...” Tanulás- és viselkedés elméletből tudjuk, hogy minden ami figyelmet kap az maradandóbbá válik, amit pedig nem díjazzunk, észre sem vesszünk az előbb utóbb leépül, megszűnik. Itt is azt tudnám javasolni, hogy a javítgatások helyett inkább legyen sok játék, viháncolás, mondókázás, mesélgetés... és, hogy az éppen milyen hangfrekvenciával történik, az egyenlőre nem olyan fontos. Igaza van, hogy az állandó javítgatások szorongást idézhetnek elő, hosszú évekre kihathatnak a gyerek öntiszteletére, hiszen állandóan azt éli meg, hogy valamit nem jól csinál, a kicsi gyerekek pedig még nem igen tudják szétválasztani önmagukat saját tetteiktől. Így jól tette, hogy írt és a párjával is átbeszélheti, hogy mitől olyan fontos neki ez az állandó javítgatás, ami csak megrekeszti a gyereket. Ilyenkor érdemes foglalkozni a szülőnek a saját félelmeivel, esetleges szégyenérzetével, haragjával vagy a tökéletességre való törekvés mítoszával. Sok sikert hozzá, nagyon jó úton járnak a gyereknevelés területén, hiszen éberek, mernek kérdezni, problémákat felvetni és tudnak szeretni. Minden jót kívánok Balázs Nelli Kedves Édesanya ! Nagyon jó, hogy nem tartotta magában kérdéseit, hanem választ keresve érdeklődik különböző fórumokon. A megelőzés a legjobb megoldás! Amit kisfiánál leír, nem tűnik semmilyen eget-verő problémának. Elmondása szerint nem rég kezdett el folyékonyan beszélni, ebben a korban még nagyon sokat változik a beszéd, ugyanakkor sok hibát is megfigyelhetünk, ami rendszeres használattal egyre csak csökken. Igazából akkor kell elkezdeni foglalkozni bármilyen beszédzavarral, ha az tartósan fenn áll, zavarja magát a gyereket is, megnehezíti a beszédértését és ezáltal később akár a tanulást is. Ide tartozik a dadogás, a hadarás, a raccsolás, orrhangon beszélés és még számos más elváltozás. A szavak végének elnyújtása, eléneklése rárímelhet a leppegésre mint beszéd rendellenességre, de ennyi idősen ezzel nem célszerű foglalkozni. Abban az esetben, ha ez tartósan megmarad és akár egy év múlva sem változik, akkor érdemes felkeresni logopédust, főleg saját maguk megnyugtatására, vagy kisebb gyakorlatok kérésére. Ami az édesapa reakcióját illeti, ő csak a legjobbakat szeretné, mint az megannyi szülővel lenni szokott és bármilyen szokatlan dolgot vesz észre, máris javítaná, módosítaná, mert előrevetíti a félelmét és ahelyett, hogy a jelen pillanatait élvezné, azzal foglalkozik „mi lesz ha lesz, segíteni kell, meg kell állítani...” Tanulás- és viselkedés elméletből tudjuk, hogy minden ami figyelmet kap az maradandóbbá válik, amit pedig nem díjazzunk, észre sem vesszünk az előbb utóbb leépül, megszűnik. Itt is azt tudnám javasolni, hogy a javítgatások helyett inkább legyen sok játék, viháncolás, mondókázás, mesélgetés... és, hogy az éppen milyen hangfrekvenciával történik, az egyenlőre nem olyan fontos. Igaza van, hogy az állandó javítgatások szorongást idézhetnek elő, hosszú évekre kihathatnak a gyerek öntiszteletére, hiszen állandóan azt éli meg, hogy valamit nem jól csinál, a kicsi gyerekek pedig még nem igen tudják szétválasztani önmagukat saját tetteiktől. Így jól tette, hogy írt és a párjával is átbeszélheti, hogy mitől olyan fontos neki ez az állandó javítgatás, ami csak megrekeszti a gyereket. Ilyenkor érdemes foglalkozni a szülőnek a saját félelmeivel, esetleges szégyenérzetével, haragjával vagy a tökéletességre való törekvés mítoszával. Sok sikert hozzá, nagyon jó úton járnak a gyereknevelés területén, hiszen éberek, mernek kérdezni, problémákat felvetni és tudnak szeretni. Minden jót kívánok Balázs Nelli Kedves Édesanya ! Nagyon jó, hogy nem tartotta magában kérdéseit, hanem választ keresve érdeklődik különböző fórumokon. A megelőzés a legjobb megoldás! Amit kisfiánál leír, nem tűnik semmilyen eget-verő problémának. Elmondása szerint nem rég kezdett el folyékonyan beszélni, ebben a korban még nagyon sokat változik a beszéd, ugyanakkor sok hibát is megfigyelhetünk, ami rendszeres használattal egyre csak csökken. Igazából akkor kell elkezdeni foglalkozni bármilyen beszédzavarral, ha az tartósan fenn áll, zavarja magát a gyereket is, megnehezíti a beszédértését és ezáltal később akár a tanulást is. Ide tartozik a dadogás, a hadarás, a raccsolás, orrhangon beszélés és még számos más elváltozás. A szavak végének elnyújtása, eléneklése rárímelhet a leppegésre mint beszéd rendellenességre, de ennyi idősen ezzel nem célszerű foglalkozni. Abban az esetben, ha ez tartósan megmarad és akár egy év múlva sem változik, akkor érdemes felkeresni logopédust, főleg saját maguk megnyugtatására, vagy kisebb gyakorlatok kérésére. Ami az édesapa reakcióját illeti, ő csak a legjobbakat szeretné, mint az megannyi szülővel lenni szokott és bármilyen szokatlan dolgot vesz észre, máris javítaná, módosítaná, mert előrevetíti a félelmét és ahelyett, hogy a jelen pillanatait élvezné, azzal foglalkozik „mi lesz ha lesz, segíteni kell, meg kell állítani...” Tanulás- és viselkedés elméletből tudjuk, hogy minden ami figyelmet kap az maradandóbbá válik, amit pedig nem díjazzunk, észre sem vesszünk az előbb utóbb leépül, megszűnik. Itt is azt tudnám javasolni, hogy a javítgatások helyett inkább legyen sok játék, viháncolás, mondókázás, mesélgetés... és, hogy az éppen milyen hangfrekvenciával történik, az egyenlőre nem olyan fontos. Igaza van, hogy az állandó javítgatások szorongást idézhetnek elő, hosszú évekre kihathatnak a gyerek öntiszteletére, hiszen állandóan azt éli meg, hogy valamit nem jól csinál, a kicsi gyerekek pedig még nem igen tudják szétválasztani önmagukat saját tetteiktől. Így jól tette, hogy írt és a párjával is átbeszélheti, hogy mitől olyan fontos neki ez az állandó javítgatás, ami csak megrekeszti a gyereket. Ilyenkor érdemes foglalkozni a szülőnek a saját félelmeivel, esetleges szégyenérzetével, haragjával vagy a tökéletességre való törekvés mítoszával. Sok sikert hozzá, nagyon jó úton járnak a gyereknevelés területén, hiszen éberek, mernek kérdezni, problémákat felvetni és tudnak szeretni. Minden jót kívánok Balázs Nelli Kedves Édesanya ! Nagyon jó, hogy nem tartotta magában kérdéseit, hanem választ keresve érdeklődik különböző fórumokon. A megelőzés a legjobb megoldás! Amit kisfiánál leír, nem tűnik semmilyen eget-verő problémának. Elmondása szerint nem rég kezdett el folyékonyan beszélni, ebben a korban még nagyon sokat változik a beszéd, ugyanakkor sok hibát is megfigyelhetünk, ami rendszeres használattal egyre csak csökken. Igazából akkor kell elkezdeni foglalkozni bármilyen beszédzavarral, ha az tartósan fenn áll, zavarja magát a gyereket is, megnehezíti a beszédértését és ezáltal később akár a tanulást is. Ide tartozik a dadogás, a hadarás, a raccsolás, orrhangon beszélés és még számos más elváltozás. A szavak végének elnyújtása, eléneklése rárímelhet a leppegésre mint beszéd rendellenességre, de ennyi idősen ezzel nem célszerű foglalkozni. Abban az esetben, ha ez tartósan megmarad és akár egy év múlva sem változik, akkor érdemes felkeresni logopédust, főleg saját maguk megnyugtatására, vagy kisebb gyakorlatok kérésére. Ami az édesapa reakcióját illeti, ő csak a legjobbakat szeretné, mint az megannyi szülővel lenni szokott és bármilyen szokatlan dolgot vesz észre, máris javítaná, módosítaná, mert előrevetíti a félelmét és ahelyett, hogy a jelen pillanatait élvezné, azzal foglalkozik „mi lesz ha lesz, segíteni kell, meg kell állítani...” Tanulás- és viselkedés elméletből tudjuk, hogy minden ami figyelmet kap az maradandóbbá válik, amit pedig nem díjazzunk, észre sem vesszünk az előbb utóbb leépül, megszűnik. Itt is azt tudnám javasolni, hogy a javítgatások helyett inkább legyen sok játék, viháncolás, mondókázás, mesélgetés... és, hogy az éppen milyen hangfrekvenciával történik, az egyenlőre nem olyan fontos. Igaza van, hogy az állandó javítgatások szorongást idézhetnek elő, hosszú évekre kihathatnak a gyerek öntiszteletére, hiszen állandóan azt éli meg, hogy valamit nem jól csinál, a kicsi gyerekek pedig még nem igen tudják szétválasztani önmagukat saját tetteiktől. Így jól tette, hogy írt és a párjával is átbeszélheti, hogy mitől olyan fontos neki ez az állandó javítgatás, ami csak megrekeszti a gyereket. Ilyenkor érdemes foglalkozni a szülőnek a saját félelmeivel, esetleges szégyenérzetével, haragjával vagy a tökéletességre való törekvés mítoszával. Sok sikert hozzá, nagyon jó úton járnak a gyereknevelés területén, hiszen éberek, mernek kérdezni, problémákat felvetni és tudnak szeretni. Minden jót kívánok Balázs Nelli