A fiam májusba lesz 3 éves és most nagyon akaratos dacos

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező, gondolom azért kérdezi ezt, mert a szülők, nagyszülők számára ez sokszor nagyon bosszantó lehet, ezt mindenki tudja, akinek a családjában volt vagy van kisgyerek. A rossz és egyben jó hír az, hogy ez a kisgyerek normális fejlődésének a része, és nem lehet és kell leszoktatni arról, hogy akarata legyen, hanem azt kell neki megtanítani, hogy mi az, amibe beleszólhat, mi az, amiben neki nincsen szava, és milyen stílusban ellenkezhet, amikor ellenkezik. Mondok példát. Nyilván nem lehet kérdés, hogy hiába akarna pl. februárban gumipapucsban menni a bölcsibe, akárhogy tombol is, muszáj lesz cipőt húznia, mert különben megfázik. Ilyen esetben, ahol BIZTOS, hogy az kell történjen, amit a szülő mond, kitartóan, türelmesen, de hajthatatlanul kell képviselni, hogy márpedig annak kell lenni, amit a felnőtt mond, és meg is kell neki magyarázni hogy miért. Lehet azonban olyan helyzet, és kell is, hogy legyenek ilyen helyzetek, amikor a gyereknek kell legyen beleszólása abba, hogy mi történik. Ha például nem akarja felvenni az egyik zoknit, mert az neki kényelmetlen, akkor szerintem választhasson másikat, mert itt NEM BIZTOS, hogy annak kell történnie, amit a szülő akar - nem is lehetne megmagyarázni neki, hogy miért pont abban a zokniban kellene ma lennie. És nagyon fontos, hogy mindez milyen stílusban történik. És utcán, közlekedési eszközön nem csak azt szoktam hallani, hogy rettentő csúnyán beszélnek gyerekek a szüleikkel, de azt is, hogy milyen irgalmatlanul csúnyán és agresszíven beszélnek a szülők a gyerekeikkel. Nem gondolnak bele, hogy ezzel egyébként példát is mutatnak a gyereküknek abból, hogy a vitának és veszekedésnek mi az elfogadható módja: a rossz példa ragadós (de szerencsére a jó is). Persze, hogy időnként nem tudja eldönteni, hogy mit akar. Hiszen csak 3 éves. És sokszor nem is az a lényeg, hogy MIT akar, hanem az, hogy Ő AKAR: azt kell most gyakorolnia, hogy tud akarni egyáltalán. Olyan ez, mint amikor járni tanult: ment csak ide-oda, össze-vissza, mert nem az volt a lényeg, hogy HOVA megy, hanem az, hogy JÁR, és ezt gyakorolta. Ez így lehet, hogy furának hangozhat, így, ahogy leírom, de hát mégis így van: a gyereknek innen kezdve kell gyakorolnia, hogy akarjon, döntsön, vitázzon, megegyezzen, stb., ez a kezdete annak, hogy majd egyszer felnőtt, komoly férfi legyen, aki majd akar munkát keresni, tudja, mi a célja ezzel, és meg tud egyezni a főnökével és a kollégáival mindabban, amit amiben meg kell. Akit csak engedelmeskedni tanítanak meg, az sosem lesz igazi felnőtt...olyan igazi felnőtt, aki tudja, mi a helyes, és felelősséget is vállal azért, amit tesz. Üdvözlettel: Biró Eszter