A kérdés
Én egy 18 éves lány vagyok, már járok egy fiúval már majdnem 2 éve, és szexeltem vele amit nem lett volna szabad a vallások miatt. Szülők nem nagyon örültek mikor megtudták hogy mit csináltam, majdnem eltiltottak a fiútól, már bánom hogy elmondtam nekik. Családban a szex téma nagyon tabu téma, szinte sohase van róla szó. Szülők nem engedik hogy többet szexeljek a fiúmmal, bár titokban náluk még mindig csináljuk, sajnos kevésszer aminek nem örülök. Van 3 nővérem ők elvileg szüzek voltak házasság kötésig, az egyikről már tudom hogy ő tényleg beszéltem vele erről. Jó lenne nyíltan beszélni erről a szülőkkel de nem tudok, félek hogy mi lesz a következménye. Nem akarom hogy elválasztanak a fiúktól, én vele akarok élni, és ő is velem, a fiú is 18 éves. Mit tudnék csinálni? Rossz hogy hazudom kell a szülőknek, de sajnos így van valamit valamiértA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Dorka!
Leveléből érzem, hogy sok bűntudattal küzd amiatt, hogy titokban szembemegy a szülei elvárásaival . Mindemellett fiatal felnőttként abba az életszakaszba lépett, ahol természetes a saját utak keresése és az eddig követett tanult minták megkérdőjelezése. Építhetünk a szüleink nyújtotta modellre és értékrendre, de nem kell eggyé válnunk azokkal. Ez persze olykor egy hosszabb folyamat, amíg a gyerek ezt meg tudja engedni önmagának; és ugyanúgy a szülő is küzd a másik oldalon, hogy elengedje a felcseperedett gyermekét, hogy az új utakat taposhasson ki magának. Azt gondolom, hogy a párjával közösen szabadon dönthetnek a szexuális életükről, szem előtt tartva az ezzel a döntéssel járó felelősséget is.
Érzem azt is, hogy nagy szüksége lenne még a szülei támogatására. Arra az érzésre, hogy ők jóvá hagyják a döntéseit, hogy érezheti őket a háta mögött. Ehhez a nyílt, kölcsönös elfogadáson alapuló kommunikáción keresztül vezet az út, ahol nem kényszerül álarcot húzni, hanem ahol vállalható a saját értékrendje, még akkor is, ha az nem egyezik a szülőkével. Érthető igény, hogy a hozzánk közelállók olyannak lássanak minket, amilyenek valójában vagyunk és ne azért a képért szeressenek, amit ők látni szeretnének. Ha sikerül megtalálni az utat egy ilyen kapcsolathoz velük, akkor megoszthatóvá válnak az élmények és a kételyek. Egy ilyen kapcsolatban nem marad egyedül, kérhet, kérdezhet, akár hibázhat is. A másik oldalon pedig talán mélyebb megértést kaphat az ő tanácsaik mögött álló elvekről vagy félelmekről is. Elindulhat egy valósabb párbeszéd. Ehhez persze mindkét oldalról változásra, fejlődésre, az eddig bejáratott kommunikációs minták felülírására van szükség és sajnos a sikerre nincs garancia. Sokszor küzdelmes folyamat ez, de őszintén remélem, hogy sikerül közösen felfedezniük ezt az utat a szüleivel! Üdvözlettel, dr. Németh Georgina
Kiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
