A terápiás pszichiátria fejlődésének első lépései
A XIX. század első felében már létrejöttek olyan pszichiátriai intézmények, amelyek célja nem a társadalomtól való elkülönítés, hanem a betegek ápolása és gyógyítása volt, azaz már megjelent a „gyógyulás” lehetősége az egészségügyi szakma szeme előtt ezen a téren. Elhagyták a kemény bánásmódot, sőt kifejezetten gyengéd és szeretetteljes ápolási módszert vezettek be, amelyből hiányzott a testi fenyítés.
Az új pszichiátriai módszer neve morális terápia volt. Ez az orvos szemtől szemben kifejtet hatásán alapult, amely a beteg személyiségétől, illetve szimptómáitól függően lehetett hatalom, tekintély, gondoskodás. A munkára való kényszerítést felváltotta a kiegyensúlyozott napirend, amelynek része volt a foglalkoztatás-terápia és más szisztematikus elfoglaltságok is.
Alkalmazott gyógymóddá váltak a betegek megnyugtatására szolgáló különféle eljárások, köztük pl. a meleg fürdő. A morális terápiában fogalmazták meg először, hogy a tébolyodottság betegség,
A tudományos pszichiátria kialakulása
Az orvostudomány a XIX. század második felében óriási lendületet kapott. Új kutatási módszerek megjelenésével (megfigyelések mellett kísérleti ismeretszerzés), új orvosi szemléletmód kialakulásával (a figyelem a test tüneteinek megfigyelése, szimptómák felállítása felé fordult, amelyet a boncolásokkal, illetve az élő ember belső szerveinek vizsgálatára alkalmas eszközök megjelenésével is elősegítettek) a pszichiátria helyzete is átrendeződött.
Megindultak a pszichiátriai kutatások, az egyetemeken pszichiátriai tanszékek alakultak, ehhez kapcsolódóan klinikákat hoztak létre a pszichés betegségek kezelésére. A szakterület elindult a professzionalizálódás útján. A különféle pszichiátriai betegségek anatómiai okainak kutatása került a szakterület fókuszába.
A kutatási oldal fejlődése a terápiás szegmens rovására történt, ebben az időszakban háttérbe szorult a beteggyógyítás. Sajnos az, hogy a pszichiátriai betegségek okát szervi elváltozásokban kutatták csak részben járt eredménnyel, és egyértelműen nem vonta magával a terápia fejlődését.
Komment írása