Search a listing

A pszichiátriai ellátás története, ahogy kevesen ismerik 2.

A cikk első része itt olvasható

Első lépések a terápiában

Az újonnan létrejövő terápiás intézmények népszerűsége olyan gyorsan nőtt, hogy pillanatok alatt túlzsúfoltság keletkezett bennük, és így újra elveszett a szem elől a cél: a betegekkel szemben tanúsított emberi bánásmód, az odafigyelés, az orvos figyelme és törődése.

Bár a cél nemes volt, visszatekintve a pszichiátria hátborzongatóan kezdetleges kezelési módszerei láttak napvilágot ebben az időszakban, amelyekről csak az idő tudta bebizonyítani, hogy hatástalanok, vagy ne adj' isten ártanak.

Ekkor már sejtették, hogy az agy képezi a mentális események és folyamatok középpontját, de nem tudták még hogyan befolyásolják annak működését. Emellett azonban fennmaradtak olyan bizarr nézetek is, amelyek a nemi vágyat okolták mindenféle hisztérikus és torz mentális reakcióért, és a pszichiátria a gyógymódot a nemi szervek csonkolásában jelölte meg.

Deviancia a pszichiátria területén

Mai szemmel hihetetlennek tűnik, de egy Dr. Wagner-Juaregg nevű orvos még Nobel-díjat is kapott 1927-ben a munkásságáért, amelynek során maláriával fertőzte meg a pszichiátria betegeit, mert azt gondolta, hogy a betegséggel járó láz helyre billenti a lélek működését.

A XIX. század végére azonban jelentősen visszaszorult a kényszer és a kényszerítő eszközök alkalmazása. Teljesen nem tették félre, mert voltak esetek, amelyekben más kiutat nem láttak, de az is megfogalmazódott a pszichiáter társadalomban, hogy a betegek kínzása nem célravezető gyógymód.

A XIX. század végén és a XX. század elején életek azok a kiemelkedő elmék, akik a bemutatott táptalajon megalapozták a modern kori pszichiátria kialakulását. A következő részekben velük foglalkozunk majd.

Komment írása

Heti válogatás e-mailben

Minden héten elküldjük a legújabb szakértői válaszokat és cikkeket. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Megerősítő levelet küldünk; a feliratkozás csak a benne lévő linkre kattintva lesz érvényes. Adatkezelési tájékoztató