Thorne és Henley (2000) szerint Maslow (1908 – 1970) volt az első, akik a használta a harmadik erő kifejezést a pszichológiában. A kifejezés a humanisztikus pszichológiára irányul. Abban a korban a pszichológián belül az első erőnek a behaviorizmust tarották, másodiknak a pszichoanalízist, harmadiknak az humanisztikus pszichológiát. Az irányzat az 1960-as években létrehozta saját önálló szövetségét, melynek tagjai voltak Abraham Maslow, Carl Rogers, Viktor Frankl, Alfred Adler és Charlotte Bühler. Az 1970-es években az APA-án belül (American Psychological Association, magyarul: Amerikai Pszichológiai Társaság) megalakult a humanisztikus részleg. Az irányzat lényege, hogy az emberi psziché pozitív elemeire teszi a hangsúlyt, illetve főleg a jelenlegi élethelyezetekkel foglalkozik, a múltbéli események kisebb jelentőséggel jelennek meg.
Thorne és Henley (2000) szerint a harmadik erő jeles képviselője Maslow főként az emberi szükségletekkel foglakozott, melyeket egy piramissal lehet ábrázolni. Legalul találjuk a fiziológiai szükségelteket pl. élelem, ezt követi a biztonság, a valahova tartozás, és a szeretet. Ha mindezeken túl van a személy, akkor kezdheti meg az önbecsülés iránti szükségletének a kielégítését, megvalósítását. A szerző szerint a pszichológia fő feladata, hogy valós emberi problémák megoldását segítse elő, emiatt csak az olyan vizsgálatokat tartja elfogadhatónak, melyek az emberre mint teljes lényre tekintenek. Vagyis, elutasítja a biológiai pszichológia redukcionista megközelítését (pl. nem a teljes embert vizsgáljuk, csupán a neuronális folyamatokat). Ezek mellett azt is elutasította, hogy pszichológiát az emberi viselkedés bejóslására, irányítására (ez utóbbinak a társadalomlélektanon belül lehet komoly szerepe) használják.
Thorne és Henley (2000) szerint a harmadik erő másik jelentős képviselője Rogers (1902 – 1987) nevéhez kötődik a kliensközpontú terápia megalkotása. Ennek az a lényege, hogy miden emberben meg van az a képesség, hogy pszichológiai szempontból egészségesen éljen. Ha ez nem következik be, annak az az oka, hogy az emberek rosszul alkalmazkodnak, vagyis a személyiségük egyik elemét megtagadják. A terápiának az a lényege, hogy a kezelő terapeuta feltétel nélkül pozitív módon elfogadja a kliensét, illetve vissza jelezze saját érzelmeit is. A terapeuta tiszteletben tartja a kliense egyéniségét, sajátos személyiségét, empatikus elfogadásra törekszik. A kezelő pszichológus arra is oda figyel, hogy ne csak a verbális szinten fogadja el a kliensét, hanem érzelmi szinten is. Rogers volt az egyik első, aki elterjesztette azt a nézetet, hogy a pszichoterápia tudományos eszközökkel, objektív módon vizsgálható.
Hollósy-Vadász Gábor
Komment írása