Buda Béla (1980) szerint a csecsemő és a gyermek neveléséhez szükséges az empátia megléte, a csecsemő csak sírásán és mozgásán keresztül tudja kifejezni önmagát. A csecsemő növekedésével egyre fontosabbá válik, hogy az édesanya megfelelő ingereket adjon át a gyermekének, amihez az anyának fel kell tudnia ismerni a gyermeke érzelmi állapotát. Ezek mellett az édesanyának szintén képesnek kell lennie arra, hogy megértse a gyermekének a szükségleteit. A felnőttek, így az édesanya számára is korlátozott annak a lehetősége, hogy mennyire képes beleélni önmagát a gyermeke pszichéjébe, aminek az az oka, hogy a felnőtt érett személyiségben a gyermeki korszakhoz kötődő érzelmek és emlékek elhalványodtak, esetleg elfojtás alá kerültek, ami megnehezíti a belső megértést. Ennek a következménye, hogy a gyermek viselkedése által kiváltott benyomásokat tudatos szinten nagyon nehéz megérteni, illetve verbálisan kifejezni.
Buda Béla (1980) szerint a gyermek fejlődésével a kommunikációban megjelennek és elterjednek azok az elemek, melyek már felnőttek számára könnyebben értelmezhetők. Ekkor az empátia egyre hatékonyabban tudja segíteni a gyermek viselkedésének a megértését, ami abból a szempontból fontos: a fokozatosan növekvő függetlenségi igénnyel rendelkező gyermeknek szabályokat és szabály rendszereket kell felállítani a nevelés során. Ahogy egyre szükségessebbé válik az empátia, úgy egyre gyakoribb jelenség, hogy az empátia hiányában a szülők nem értik meg gyermeküket. E-mögött az húzódik meg, hogy a megértés hiányát a szülők nem tudatosítják önmagukban és később a viselkedészavar kialakulása során kerül a felszínre. Ezzel párhuzamosan a gyermek verbalitása egyre jobban fejlődik, aminek a következtében a nevelés egyre inkább a verbalitás felé tolódik.
Buda Béla (1980) szerint egyik főprobléma a gyermek és a felnőtt kommunikációjában, hogy másfajta jelzésrendszert használnak, illetve a gyermek növekedésével a jelzésváltás is egyre bonyolultabbá válik, így egyre nehezebbé válik a kezdeményezés elkülönítése a reakciótól. Vagyis a szülői viselkedés hatását nehéz bemérni, hogy az a gyermeknek mit jelent, esetleg tiltást, bátorítást, provokációt, vagy jutalmazást. A jelzések féleértelmezéséből sokfajta nevelési hiba keletkezik. Az empátia abban tud segítséget nyújtani a szülő számára, hogy észrevegye: a kommunikáció a gyermekében nem az elvárt hatást eredményezte, esetleg félreértette szüleit. Az azonos kommunikációs helyzetekben az empátia segítségével a szülő saját gyermekének a kommunikációjában a non verbális jeleket egyre jobban képessé válik detektálni. Ehhez hozzá tartozik, hogy miden gyermek kommunikációjában sok az eltérő jelzés, ami az előző életszakaszokra vezethető vissza.
Hollósy-Vadász Gábor
Komment írása