Van kiút?

A kérdés

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Kb 8-9 hónapja ismerkedtem meg a jelenlegi párommal, bonyolult körülmények között, 17 évvel idősebb nálam. Egy tíz éve tartó kapcsolatban élt, ami már több sebből vérzett. Az akkori barátnője két gyerekes elvált nő, aki már nem akart több gyereket. Idővel azonban a párom szeretett volna, emiatt sok volt a vita, lassan elhidegültek egymástól. Kb egy évet külön is éltek, a páromnak volt másik kapcsolata, de nem működött, mert lezáratlan volt az előző. Visszament hozzá hogy második esélyt adjanak egymásnak, de hiába. Ugyanúgy végződött. Ekkor találkoztunk. Titkos szeretője lettem, fél éven keresztül, amíg el nem költözött. Mondtam hogy legyen egyedül, jusson túl ezen, zárja le, addig ne fogjunk semmi komolyba, hiszen ugyanaz lenne a vége. De neki magától értetődő volt hogy innentől mi együtt vagyunk. A kapcsolatunkat mély érzelmek, szeretetteljes odaadás és szenvedély jellemezte mindig. Az utóbbi pár hétben viszont észrevettem, hogy mindezek csökkentek. Tudtam, hogy üzenetben tartják a kapcsolatot a volt párjával, de mivel elmondása szerint csupán általános, mindennapi dolgokról volt szó, nem zavart. Elvégre tíz év sok idő. Aztán észrevettem hogy egyre több az üzenetváltás és hogy hazudik amikor arról kérdezem, kettejükről van-e szó. Egy este nem bírtam tovább, beleolvastam az üzenetekbe. Igazam volt, mert napi szinten tartották a kapcsolatot, mindenről beszámoltak egymásnak. A volt barátnő persze tele van sérelmekkel, folyton azt szajkózta, mit rontottak el, és hogy ő nem kell senkinek. A párom pedig erre válaszként pajkos megjegyzésekkel, becézgetéssel reagált, és felelevenítette a múltat. Hogy igenis fontos neki mert ezt a tíz évet senki nem tudja visszaadni és azt sem amit tőle kapott. Ő ott van neki és kettesben szeretne lenni vele hogy kikapcsolódjanak és nyugodtan átbeszéljenek mindent. Hogy milyen jó lenne látni. A volt barátnő pedig azt írta, hagyja békén hiszen egy éve már hozzá sem ért, nem szerette őt a párom, keressen magának valakit és pakolja el végre az összes holmiját. Természetesen nagy veszekedés lett amikor mindezeket elolvastam. Úgy érzem még mindig őt akarja holott rengeteg bizonyítékot olvastam arra hogy milyen minőségű volt a kapcsolatuk. De mégis a találkozás utáni vágy, a pikáns megjegyzések, a rendbehozni akarás mind azt jelenti számomra, hogy a mai napig is őt akarja. Két-három hónap tudom nem elég egy ilyen hosszú kapcsolat feldolgozására. De úgy gondolom egy újabb találkozással csak felszakadnának a sebeik és semmi értelme nem lenne sokadjára is átbeszélni mindent. A párom azt mondta ő azért akarta mindezt hogy békében váljanak el, ne pedig üzenetekben történjen a mindennapos veszekedés. Azt mondta a pikáns megjegyzésekkel csak viccelődni akart. Viszont ezek számomra semmilyen formában nem képezhetik egy kapcsolat részét. Tiszteletben tartom ezt a tíz évet és el sem tudom képzelni mennyire nehéz lehet a szakítás. De ha már vállalta a felelősséget a mi kettőnk kapcsolatáért, és miattam is történt meg az elköltözés, akkor nem így kellene cselekedni. Akkor meg kellene próbálni valóban elválniuk, nem pedig ilyen dolgokról beszélni... A veszekedésünk végén persze nekem adott igazat. Azt mondta elrontotta mert valójában senki más nem kell neki, és mellette voltam mindig, mindenben támasza voltam, engem szeret. Nem akar visszamenni, csak helyre akarta hozni amit lehet, hogy békés legyen az elválás. De most velem is elrontotta. Mert egyébként fantasztikus lehetett volna minden. El tudjuk képzelni együtt a jövőt és igazán szeretjük egymást. Legalábbis eddig így éreztem. De most valami eltört bennem. A feltétlen szeretettel ellenkeznek ezek az üzenetek számomra. Nagyon nehezen adtam be a derekam a legelején és sokszor volt lelkiismeret-furdaláson a szeretőség miatt. De ahogy kialakultak az érzelmek már nem láttam mást csak a közös jövőt. Tudtam hogy nem lesz túl egyhamar a volt kapcsolatán. Féltem is belemenni a mienkbe. Pont azért mert sejtettem hogy még mindig csak második vagyok. És igazam lett. Tudom és érzem hogy szeret, de ilyen állapotban és ilyen gondolatokkal alkalmatlannak érzem őt egy kapcsolatra. Most gondolkodási időt kértem. Csak telefonon beszélünk. Eltűnt a bizalom belőlem. Ha most ugyanúgy folytatnánk, sajnos szégyenszemre újra és újra el kellene kérnem a telefonját. Ha nem érne haza időben, biztos hogy rögtön rosszra gondolnék. Hosszú hónapok biztos bizonyítékaira lenne szükségem. De abba mindketten belefáradnánk. Most annyit kértem tőle hogy ha bármit is szeretne még tőlem, egy időre szakítsanak meg minden kapcsolatot. Így mindhármunknak jobb lesz. Ha majd utána találkoznak egyszer, sokkal jobb lesz a viszonyuk is. De így se rám se kettőnkre se a múlt feldolgozására nem tud időt és figyelmet szentelni. Nem tudom ezek után valaha meg tudok-e bocsátani és újra vakon bízni, bizonyítékok nélkül. De szeretnék. Ő azt mondta megírja majd a volt párjának amit kértem mert most már semmi kedve egyetlen nőhöz sem, elege van. Dolgozni akar azon hogy újra bízzak benne. De vajon tényleg ezt gondolja? Vagy csak azt mondja amit hallani akarok? Nem tudom ezek után Ön szerint van-e esély még arra hogy minden rendbejöjjön közöttünk.