Párkapcsolati tanács

A kérdés

Egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a férjemmel féléves házasok vagyunk,neki van egy 8 éves fia,aki az anyukájával él.Nekem nincs saját gyerekem,de mivel nagyon szeretnek,ezert imádom a mostoha fiamat.Viszont az anyukája bármennyire is szimpatikus és szeretem mint embert,mégis van egy olyan problémám ,hogy nagyon zavar az a tény hogy o a férjem volt párja és egyszerűen bármennyire is próbálok ezen nem mindig sikerül túllépnem. Igazából bajnak nem neveznem,de azért zavaró érzésekkel tolt el hogy a férjem és a gyerek anyja meg nagyon jó viszonyban vannak,hogy úgy fogalmazzak testvéri vagy a legjobb baráti vagy nem is tudom milyen szóval jellemezni ezt a viszonyt. Mindig itt van nálunk o is ha itt a gyerek,otthon érzi magát a mi házunkban,nyáron ide jár fürdőruhában napozni,teljesen egyforma személyiségek,egy csomó közös témájuk van,és itt most nem a gyerekre gondolok hanem barmi más témára,van amikor szeretnének elmenni együtt bulizni,jó persze mikor ott vagyok én is,a férjem zenél egy club-ban,én nem szoktam ott lenni,de o mindig szeretne oda menni,minden programunknál ott van amin a gyerek is ott van stb... Ezt meg végtelenségig sorolhatnám szerintem. Én amíg csak úgymond a barátnője voltam a férjemnek,addig nem szóltam hogy zavar,mert úgy gondoltam hogy nekem ebbe nincs jogom beleszólni,hiszen én senkije sem vagyok neki ,meg csak egyelőre a barátnője,abból meg meg barmi lehet... ,de most mar eljutottunk addig a lépésig hogy összekötöttük az életünket és most mar úgy gondoltam hogy szolok neki hogy úgy érzem ez így nem jó nekem,mert most mar egy család vagyunk mi ketten és mikor velünk van akkor a gyerek,de csak a gyerek,az anyukája nem,ezert szeretnem ha egy kicsit mások lennének a dolgok,ugyanúgy jöhet nálunk a gyerek anyukája,mert szívesen latom,de olyan sokat és legyünk néha kicsit hármasban is a gyerekkel,mindenütt ne legyen ott az anyukája. És persze közös bulikat meg ilyesmi nem tudok elképzelni,mert azért mégis csak a férjem volt párjával mennek bulizni és ez zavarna. Ez miatt nagyon összevontunk és azt a választ kaptam hogy nem vagyok normális,én egy beteg ember vagyok,tévképzeteim vannak hogy így gondolkodok és mennyek el pszichológushoz,mert ez nem normális hogy zavar hogy ok ilyen jóban vannak és ilyen jól megértik egymást,hogy eddig rajtam kívül senkit sem zavart és hogy a gyerek másképp nem marad sehol az anyukája nélkül. Ezután mégis hogyan-hogyan nem történt a dolog nálunk volt egy hétig a gyerek az anyukája nélkül. Először úgy indult a dolog hogy egy estet tolt velünk,de aztán olyan jól erezte magát hogy nem akart hazamenni és nálunk maradt egy hétig. Nagyon jó volt az a hét és én meg is nyugodtam hogy most mar minden jó lesz ez után,de túlságosan elbíztam magam,ugyanis azután minden ment tovább a régi kerékvágásban,annyi külömbséggel hogy most már egyet gondol jön és hozza a gyereket,aminek nagyon örülök,de ugyanúgy marad o is és amikor egyet gondol akkor viszi a gyereket,meg ha az nem is szeretne meg hazamenni akkor is,mert hogy neki dolga van és siet.Ma ez megint így történt és ma megint mondta hogy szeretne menni bulizni a férjem munkahelyere,és itt mar megint elszakadt a cérna nálam és megint szóvá tettem a dolgot a férjemnek. Persze megint nagyon összevesztünk és ugyan azokat a dolgokat vágta fejemhez amiket az előző esetnél,hogy nem vagyok normális,meg hogy keressek pszichológust. Azt mondta hogy beteg vagyok,én nem gondolom hogy barmi gond lenne azzal amit érzek,de kérem mondja meg ön mit gondol erről?