Párkapcsolati problémák

A kérdés

11 éve vagyok együtt a párommal, 10 éve élünk együtt, 2 éve házasodtunk össze. Sokmindenen mentünk keresztül ez alatt a 11 év alatt. Albérletben kezdtük az együttélést, majd mikor felmondták az albérletet, a párom és a szüleim unszolására a szüleimhez költöztünk. Nem tetszett az ötlet, mindig is menekültem otthonról, de meggyőztek, hogy inkább költözzünk oda, és tegyük félre az albérlet árát, hogy saját lakás vagy házvásárlásba, esetleg építkezésbe fogjunk. Voltak fenntartásaim, de belementem. Mindennek 9 éve. 7 évvel ezelőtt súlyos nőgyógyászati gondok miatt műteni kellet a párom, a közös gyermek lehetősége is veszélyben volt, de az orvosának köszönhetően nem kellett a legvégsőbb megoldáshoz, a teljes "kipakoláshoz" nyúlni. Egy percre sem gondoltam, hogy bármi gond lehet, tisztán láttam a ház körül játszó gyermekeinket, a boldog jövőt. Ez az állhatatosság adott erőt a páromnak is. Átjutottunk a nehézségeken, a műtét sikeres volt, visszaállt a női ciklus, minden arra utalt, hogy nem lesz gond. Időközben vettünk autót és lakáshitel segítségével és a spórolt pénzünkkel elkezdtünk építkezni. Ment is minden a maga útján, jól haladtunk, majd jöttek a pénzügyi gondok, az építkezés döcögött... A párom újabb műtétre ment, ez már nem volt vészes annyira, még itt is láttam a közös boldog jövőnket, de némi félelem és kétség is volt bennem. A harmadik műtétnél elvesztettem a reményt. 3 éve döntöttünk úgy, hogy belekezdünk a babaprojektbe. Azóta próbálkozunk. Eredménytelenül. Másfél éve járunk orvoshoz, termékenységi klinikákra, ahol kiderült, a műtétek miatt leállt a szervezete, megjelentek a klimax tünetei (38 éves), nincs petetermelődés, nem lehet gyerekünk. Az örökbefogadáson kívül a petesejt donor jöhet szóba. Nejem meg is találta a donort... De én ebből a folyamatból kimaradva érzem magam. Eszébe jutott, hogy azért nekem is lenne beleszólásom a dologba és megkérdezett. Várja a válaszom. A lombik program miatt házasodtunk össze, mert a TB csak akkor támogatja, ha házaspárok, vagy közjegyző által hitelesített élettársak lépnek bele a programba. Az esküvő volt az olcsóbb megoldás. Mióta próbálkozunk, nem szeretkeztünk. Régen hatalmas szexcsatákat vívtunk az ágyban, ma már hetente egyszer egy gyors szex, hátha összejön a gyerek. "Nem pazarolhatjuk az anyagot." Annyira görcsösen ragaszkodik a gyerekhez, hogy más már nem is érdekli, erről szól a kapcsolatunk. Nyáron költözni akar a házunkba, ami majdnem kész, mert "Anyádéknál már elviselhetetlen az élet!" Ilyenkor vágnám legszívesebben a képébe: „Látod, megmondtam! Nem én akartam ideköltözni!” De nem teszem. Én nem akarok abba a házba költözni, kudarcaimat jelképezi, hogy ennyi hosszú év alatt nem sikerült befejezni. Lassan választ kell adnom a kérdésre, hogy mi legyen a donorral. Választ a kapcsolatunkra, a jövőnkre. Amit nem látok. Korán elmegyek dolgozni, későn megyek haza, minél kevesebb időt kelljen otthon, a nejemmel tölteni. Nem szeretem, ha a hozzám ér, ha beszél hozzám, kikapcsolok, nem tudom, de nem is érdekel, mit mond. Nem akarok vele lenni... Próbáltam beszélni vele, elmondani az érzéseimet, de vádaskodásnak vette, veszekedés, parttalan vita lett belőle. Nem próbáltam többször. A legfőbb érve ez volt: „Nem leszek már fiatalabb!” Hiányoznak a gyöngéd pillanatok, az együtt töltött vidám idők, a közös jövőnk, mely már a jelenünk kéne, hogy legyen.