Megcsalódtunk, mit tegyünk?

A kérdés

Kedves Doktor úr/Doktornő! 32 éves férfi vagyok, közel 13 éve élünk együtt Kedvesemmel. Mivel elég fiatalon kötöttük össze az életünk (nem házassággal), a szoros párkapcsolat minden buktatóját egymással küzdöttük végig. Ennek voltak negatív hatásai is, de én mindig is úgy véltem, hogy ezek leküzdésével csak erősebb lesz a kapcsolatunk. Kedvesem cca. 2 éve külföldre jár dolgozni, 2 hónap távollétet 1-2 hónap közös élet vált. Ez idő alatt a kapcsolatunk nemhogy nem gyengült, inkább még tovább erősödött. Aztán Ő nemrég (2-3 héttel a hazaérkezése előtt) bizonyos jelekből arra kezdett gyanakodni, hogy valamilyen komoly betegségben (daganat) szenved, de mint utóbb kiderült, (szerencsére) csak bebeszélte magának. Viszont hazaérkezése után (még az orvosi vizsgálatok előtt) totális mélypontra jutott, csak a betegség és a halál gondolata járt a fejében. És ekkor (végső elkeseredésében/félelmében) tett egy vallomást: úgy 5 és fél évvel ezelőtt, amikor egy nyáron lakóhelyünktől (és tőlem) távol, egy étteremben dolgozott, az egyik munkatársával félrelépett, megcsalt. Két alkalommal. Elmondása szerint teljesen érzelemmentes volt, kizárólag a testiségre korlátozódott a kapcsolatuk, sem előtte, sem utána nem beszélgettek, nem töltöttek együtt időt a munkán kívül. Még a csókolózást is "kihagyta", mert az bensőségesnek gondolta. Csakhogy (talán le szabad írnom) a férfi kérésére nem zárkózott el az orális előjátéktól (csak ő csinálta, a férfinak nem engedte, talán ezt is azért, mert bensőséges lett volna...), és aktus vége is az "ajkai között történt". Ezeket én igencsak "bensőségesnek" érzem. Azt mondja, az aktust egyáltalán nem élvezte (egyiket sem), mégis kellően nedves volt a közösüléshez, ami itthon nem mindig sikerül... Ezt a "helyzet okozta izgalommal" magyarázta. Mert hogy a férfi igazán nem tetszett neki, a "tesi adottságai" semmilyen szempontból nem vetekedtek az enyémekkel, egyedül azt tudta felhozni magyarázatként, hogy "határozott volt, jó volt a munkájában, és egyértelműen pozitívan közeledett felé. Vonzónak találta, hogy stabil munkahelye, nyugodt anyagi háttere volt/látszott". Utólag belátom, abban az időben nem figyeltem rá eléggé, nem fordítottam kellő figyelmet a személyes szükségleteire, nem volt állandó munkám, ergo "tökéletes alapot" nyújtottam egy ilyen történethez. Sok dolgot nem tudtunk, vagy Ő nem akart megbeszélni, és elég sokat veszekedtünk. Ugyanakkor Kedvesem sosem tartotta fontosnak a szexet, rajtam kívül igazán senkivel sem élvezte, és (részben, de nem csak ezért!!!) az életem tettem volna rá, hogy nem csal meg. Ezért (is) rázott meg különösen a vallomása. Abban biztos voltam, hogy ha nem szeret már, vagy kilátástalannak látja a kapcsolatunkat, kilép belőle, de a megcsalást a világ legvalószínűtlenebb dolgának gondoltam. Hozzá teszem: én sosem léptem félre (most sem tudnék), és Őt nem egyszerűen a Társamnak, de a legjobb barátomnak tekintem, az egyetlen embernek, akivel MINDIG őszinte vagyok, és aki előtt nincsenek titkok, hazugságok. Az elvárásaim is ugyanezek, semmi más. Amikor elmondta, teljesen összeomlottam, az az oszlop tört ketté, ami az életem legbiztosabb pontjának látszott. Viszont igyekeztem higgadt maradni, mérlegelni, és abban biztos voltam, hogy ilyen állapotban nem hagyhatom Őt el, hisz teljesen kétségbeesett volt. Úgy gondoltam, amíg végigjárjuk az orvosokat, talán leülepedik bennem az "élmény", és úgy éreztem, bármilyen szörnyű dolgot is tett velem, az, hogy ezt évekig titokban akarta/tudta tartani, és hogy azóta egyértelműen felfelé ível a kapcsolatunk elegendő lesz a továbblépésre. Viszont a kezdeti gyors javulás/közeledés után ismét egyre többet jut eszembe a megcsalás, és mivel vizuális típus vagyok, lejátszódik előttem minden mozdulat, és ez rettentően fájdalmas... Az sem vet a vallomására jó fényt, hogy csak azért mondott el mindent, mert halálfélelme volt. Vagy ennek örülnöm kellene? Az, hogy folyton eszembe jut természetes reakció, vagy sem? Hogyan tudok túljutni ezen? Ahogy látom (és mondja is) Ő már rég "túl van" ezen, nem foglalkoztatja, de talán kissé keveset törődik azzal, hogy én mit érzek, vagy hogy hogyan oldjuk meg a helyzetet. Mindig is igyekezett elfelejteni a dolgot, most is ezen van. Én is, de nekem érthetően "egy picit" nehezebb... Én mindig "készen állok" egy szexuális aktusra, most viszont néha inkább undort érzek, ha megcsókolom eszembe jut, hogy mit is csinált az ajkaival... Arról nem is beszélve, hogy az amúgy sem acélos önbizalmam romokban, alig érzem magam férfinak. Bár továbbra is szeretem (újra és most is fellángoló SZERELEMMEL), ez az érzés mérgezi a kapcsolatunkat, és már az élet eldobása is többször megfordult a fejemben... Kérem segítsen, meg akarom oldani ezt, újra akarom/akarjuk építeni a kapcsolatunkat, mert Ő mindenem!