Félelem

A kérdés

Tisztelt Szakértő! Nem is tudom hol kezdjem, talán az elején. Nem volt felhőtlen a gyerekkorom, édesanyámmal nem volt jó a kapcsolatom, /édesapámat viszont rajongásig szerettem/. Mindig úgy éreztem, nem vagyunk fontosak neki. / van egy bátyám és egy nővérem/ Ha valami nem úgy sikerült ahogy ő akarta, akkor öngyilkossággal fenyegetőzött. Amit úgy 9 éves koromban meg is tett először. Bevett előttem egy marék gyógyszert. Szaladtam a bátyámhoz, együtt szóltunk a szomszédnak, ők vitték kórházba. Onnantól kezdve elítélem az öngyilkosokat, és megfogadtam, ha lesznek gyerekeim, másképp fogom őket nevelni. 16 évesen terhes lettem, megtartottam a babát. Lányanyaként, az anyám zsarnokoskodása mellett édesapám rákos lett, és mire a fiam az 1 évet betöltötte, édesapám meghalt. Gonosznak tartottam a világot, nyugtatókon éltem, anyámmal pedig egyre rosszabb lett a viszonyunk. 18 évesen megismertem egy férfit, akkor úgy tűnt elfogadta a fiamat, de sajnos a későbbiekben kiderült, hogy tévedtem. Mikor évekkel később , hozzámentem, megszületett a közös lányunk, onnantól kezdve pokol volt az életem. Bántotta a fiamat, engem. Később született még egy kisfiam, reméltem megváltozik de nem. 15 éven keresztül tűrtem a megaláztatását, nem volt hová mennem. A szülői házat eladtuk, nem volt vissza út. 15 év után vettem a bátorságot beadtam a válópert, felvettem a szocpolt, vettem egy kis falusi házat és az akkor 17, 12, és 7 éves gyerekeimmel hátat fordítottunk a múltnak. A lányom igazi barátnőm lett, mindig mindent megbeszéltünk. Olyan kapcsolat lett köztünk, amilyen az én anyámmal sosem volt. 3 évig éltünk így együtt. Próbáltam mindent megadni nekik, amire szükségük volt. Próbáltam jó anyjuk lenni, tisztességgel neveltem őket. De egy nap a nagyfiam elhagyott minket, 19 éves volt. A szívem szakadt meg, és kerestem hol rontottam el. De rájöttem, hogy csak a maga útját akarja járni. Bármennyire is fájt, elengedtem. Azóta jól keres, vezető beosztásba van, és van menyasszonya. Magányos voltam. Hiányzott egy társ. Dolgoztam és a kicsiknek éltem. Egy nap megismertem egy fiatalembert, szerelem volt első látásra. Felgyorsultak az események körülöttem. A kicsik elfogadták, megszerették, jobban ragaszkodtak hozzá mint az apjukhoz. Elvált volt Ő is, mint én, csak neki nem volt gyereke. A hétvégéket együtt töltöttük, és én boldog voltam, nagyon boldog. Pár hónap múlva terhes lettem, és döntenünk kellett, összeköltözünk vagy nem. Én falun laktam, Ő városon. Mi költöztünk hozzá. Minden szép és jó volt, olyan volt mint egy álom, és azt kívántam örökké tartson. De kezdődtek a problémák. A munkahelyemen megtudták hogy terhes vagyok, és egyszerűen kirúgtak. Azóta anyagi gondjaink vannak, de ez a kisebbik problémám. Megszületett a kislányunk, a gyerekeim imádják, nagyon sokat foglalkoznak vele. Az apja is imádja, de úgy érzem engem már nem szeret. Nemrég megtudtuk, hogy a volt feleségének is gyereke született. Lehet, hogy csak én beszélem be magamnak, de úgy érzem ez a páromnak rosszul esik. Azóta folyamatosan olyan dolgokat hoz nekem , amit nem szeretek, de a volt felesége igen. Hangot adtam a nemtetszésemnek, de azóta alig beszélünk. Én nagyon szeretem, de nem tudom mi tévő legyek. Ha hazajön a munkából kerülöm, kezdek depressziós lenni, amit a nagylányom már észrevett. Őrlődöm. Állandóan fáj a fejem, annyit gondolkodom, hogyan tovább. Kérem , adjon tanácsot. Annyi minden van az életemben, amire válaszokat keresek, de félek, erre rámegy a kapcsolatom. Legszívesebben mindig aludnék. Előre is köszönöm válaszát. /Macilaci/