A kérdés
Üdvözlöm! A 17 éves húgommal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Gyerekkora röviden:családon belül állandó hangoskodás és veszekedés, általános iskolában és gimnáziumban sem került jó kezekbe tanárok és osztálytársak miatt. Jelenleg rajz szakon tanul és ahogy látom, többnyire elkötelezett iránta. Ugyanakkor a gimnáziumot utálja, állandóan szorong, nem él szociális életet és alig van 1 barátja. A családdal nem kommunikál, annak ellenére, hogy kedvesen közeledünk hozzá. Utóbbi időben hipochonder tünetekkel él: múltkor a szülők tudta nélkül befeküdt a kórházba, otthon pedig állandóan "fáj" valamije. A kórházban elmondták neki, hogy semmi baja, de pszichológus kéne. Ő viszont tiltakozik a "dilidoki" ellen. Hogyan, illetve ilyen esetben kihez tud fordulni a segítő és támogató családja? A szülők fiatalosak és többször próbálkoztak szép szóval és ráhatással, ahogyan én is, hátha rám még hallgat a 9 év korkülönbség ellenére.Most azonban nincs ötletem már.Hálásan köszönöm segítségüket!A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Éva! Az Ön leírása alapján feltételezhető, hogy a Húgának szociális szorongásos tünetei, valamint egészségszorongása vannak. Ugyanakkor, a kedves Húga, Ön által leírt viselkedése, kapcsolódásának hiánya, tünetei betudhatóak az életszakaszának (serdülőkor) és az azzal járó életfeladatokkal történő sikertelen megküzdéseinek egyaránt. A serdülőkor szakaszában az az életfeladat, hogy a serdülő szilárd identitást, szerepet, egységes, önálló énképet alakítson ki. Ez az a fejlődési szakasz, amely során az egyén talán a legtöbbet foglalkozik azzal, hogy megkeresse és megtalálja identitását, egyediségét, szerepét, énképét formálva, egyedi személyiségvonásait megerősítve illeszkedjen be a felnőtt társadalomba. Húgának társas elszigeteltsége, egészség szorongása értelmezhető úgy is, mint a fent leírt életfeladatokkal történő sikertelen megküzdések viselkedésben megnyilvánuló velejárói. A testvére viselkedését, tüneteit, rendszerszemléletben, ezen belül család és közösség szintjén is érdemes értelmezni. A testvérek közötti születési sorrend, korkülönbség, a szülők gyermekvállaláskor betöltött életkora, otthonról, külön-külön hozott, gyermekneveléssel kapcsolatos tudásuk, gyermekneveléshez való hozzáállásuk, iskolai végzettségük, szüleik támogatása, vagy annak hiánya, saját felnőtt életszakasz kihívásaival történő sikeres vagy sikertelen megküzdésük, társadalomban betöltött szerepük, rangjuk és az azzal való elégedettségük, az Ön és Húga közötti viszony, a Húga esetleges rejtett testvérféltékenysége, vagy komplexusa az Ön sikerei felé, mind-mind hozzájárulhatnak a Húga viselkedéses tüneteihez. Beilleszkedni, érzelmileg kapcsolódni, kötődni, bízni, spontánnak lenni, játszani, szabályokat betartani az első szocializációs térben a családban tanulunk vagy nem tanulunk meg. Ahogy Ön leírta, családjukban a veszekedés, hangoskodás az első szocializációs közegben, valamint az ezt szorosan követő szocializációs térben, az iskolában megtapasztalt beilleszkedési nehézségek ugyanúgy kialakíthatták Húga mostani viselkedéses tünetegyüttesét. Arról, hogy Ön és a család mi az, amit tehet. A pszichológiai tanácsadás, terápia szóhasználatában létezik az „előreküldött beteg” címke, azokra a kliensekre, akik valóban valaki unszolására, vagy akár kényszer hatására fordulnak szakemberhez. A Húga, a „dilidoki” szóhasználattal egyértelműen kifejezte azt, hogy nem igényli pszichológus segítségét. Jelenlét, értő figyelem, minősítés nélküli, feltétel nélküli elfogadás A serdülőkor az identitáskeresés, a Ki vagyok Én? Miben különbözök? Miben hasonlítok? Milyennek látnak mások? Szerethető vagyok? Elég jó vagyok? önmarcangoló kérdések időszaka. Legyünk jelen a családtag életében. Legyünk ott a közelében, nyitottan, elfogadóan és befogadásra készen amikor kapcsolódni akar. Hallgassuk meg, és hallgassuk végig; anélkül, hogy tanácsot adnánk. Ha hallgat, vele együtt hallgathatunk. Legyünk türelmesek és együttérzőek; olyan osztatlan figyelmet, megértést és együttérzést tanúsítsunk felé, amilyenre magunk is vágytunk ennyi idősen és szerettük volna azt a feltétel nélküli elfogadást, szeretetet, értő figyelmet megkapni, amit mi az itt és mostban adhatunk neki. Minden jót! Szabados Sándor pszichológus
