milyen betegség ez?

A kérdés

Kedves Doktor Úr/Doktornő! 20 éves lány vagyok, és a segítségét szeretném kérni. Szeretném megtudni, van-e valami bajom, és ha igen, mi lehet az. Tisztában vagyok vele, hogy egy üzenet alapján erre nehéz rájönni, mégis most megpróbálkozom ezzel a lehetőséggel. Nem értek különösebben a pszichológiához, de valamelyest érdekel. Elolvastam néhány betegség ismertetőjét (Wikipédián is, pszichológiai tankönyvekben is), de nem igazán tudom magam egyikkel sem azonosítani teljesen. Kezdeném azzal, hogy OCD-t állapítottak meg nálam gyerekkoromban, de ezzel - nem emlékszem, miért - nem foglalkoztunk. A szüleim, azt gondolom, azt hiszik, ez csak elmúlt. Egészen megváltozott a dolog, önerőből legyőztem néhány tünetet, de néhány jött helyette. De ez sokkal kevésbé zavar, bár elég súlyos méreteket öltött (néha halálfélelemmel társul), de valahogy sokkal szívesebben élek ezzel, mint az alábbiakkal, amik nem tudom, mennyire tűnnek majd összeszedettnek. Komolyan mondom, ezekhez képest szinte nem is zavar. Először is alig alszom (1-2,5 órákat), mert úgy érzem, elszalasztok valamit, hirtelen annyira izgalmasnak tűnnek olyan egyszerű dolgok, mint a zenehallgatás. De félek is lefeküdni. Sokszor érzem úgy, hogy nem szeretnek az emberek (nem a családom, de a bővebb körben ők is), és hogy nem is fognak soha. Értéktelennek gondolom magam, és néha lelkiismeret-furdalásom van, ha önmagamat adom (kissé feltűnőbb öltözködés, stb.), mondván, így senki nem fog szeretni. Gyakran vannak öngyilkossági gondolataim, sokszor a legegyszerűbb dolgok hatására is. A másik verziója ennek a mindenféle menekülési gondolat. Egyébként prózát és verset írok, de sokszor álomvilágban élek. Igazából nem akarok kapcsolatot, csak azért, mert így "illik". Sokat foglalkozom a kitalált történeteimmel, ha megbántanak, összeveszek a családommal, és sírok, mindig az egyik általam kitalált karakter egy kitalált problémáját "sírom el" magamnak, azzal azonosulok. (Gyerekkoromban listát írtam, mit veszek karácsonyra annak a családtagnak, akivel épp összevesztem.) Egyébként utálok az érzéseimről beszélni, úgy érzem, mindenki azon gondolkodik olyankor, vajon én mit érzek, nem mondom el azt se senkinek, ha szerelmes vagyok, stb. Legjobb lenne, ha semmit nem tudnának arról, mikor mit érzek. Ellenben optimistának tartom magam, néha akár egy-egy frappáns idézet is feldob, van, hogy saját optimizmusom által egészen magabiztos leszek, vagy euforikus, de ez már jó ideje nem jellemző, már nem is emlékszem, hogy ezek hogy is voltak igazából (mennyi ideig, stb.) Közben mások szerint sokat panaszkodom. Úgy érzem néha, hogy üres vagyok, vagy hogy nem érzek dolgokat, amelyeket kellene, pl.: nem szeretem az emléktárgyakat, mert szerintem kellene, hogy valami jó dolog jusson róluk eszembe, vagy bármi, valami szép emlék, stb., de csak lelkiismeret-furdalásom lesz, mert nem jelentenek nekem semmit. Utálom is az ilyen ajándékokat. Néha nagyon sokat gondolok magamról, lenézek másokat, egyesek szerint arrogáns vagyok. Okosnak tartom magam. Máskor nagyon butának. A dührohamaim csak itthon jellemzőek, más környezetben inkább a sírás kerülget, ha dühös vagyok, vagy valami, de nem török-zúzok, itthon viszont nagyon erős kirohanásaim vannak. (Az utóbbi időben kevésbé.) Az eredményeim arról tanúskodnak, hogy nem vagyok buta, de engem meglep, hogy mindez az erőfeszítés ilyen jó eredményt ér (pl.: vizsgákon). A vizsgáktól egyébként nagyon rettegek, de soha nem az érdemjegytől, hanem hogy mit gondol majd rólam a tanár, mennyire lesz ciki. (Szóbeliktől igazából.) Néha szépnek látom magam, és ezt nem tartom fairnek másokkal szemben, máskor meg elég csúnyának. Sokat bajlódom egyes dolgokkal (pl.: frizura), úgy gondolom, sosem lesz olyan, amilyennek kell. Halálfélelmem van. Nem attól félek, hogy fiatalon meghalok, hanem hogy általában. Még kicsi koromban egyszer egy barátom, szintén gyerek, azt kérdezte tőlem, nem furcsállom-e, hogy pont én vagyok én. Nagyon érdekes, mert ez nem az én gondolatom eredetileg, és nem is tudom, érthető-e egyáltalán. A lényeg, hogy időnként, ha erre gondolok - nem szeretek -, nagyon furcsán ráébredek arra, hogy én vagyok én, hogy ez mekkora véletlen, hogy milyen furcsa ez (ilyenkor még inkább halálfélelmem van), ilyenkor a többi ember furcsának, távolinak tűnik, kissé képzeltnek, álomszerűnek a mozgásuk. Ezt nem tudom elmagyarázni rendesen, nem is akarom, mert rossz kedvem lesz. Egyébként nehezen tudom magam tulajdonságokkal ellátni, pl. hogy kreatív vagyok-e (mások szerint igen). Dühkitöréseim vannak kicsi korom óta, sokszor gondolok olyanokat, hogy akikkel csak beszélőviszonyban vagyok, utálnak, stb. Egyébként elég sok barátom van, bár közeli persze kevesebb, de ez valószínűleg mindenkivel így van. Sokat stresszelek, sokszor jut eszembe, hogy képtelen vagyok kibírni a különféle feladatokat, ideges vagyok. Voltam pszichológusnál gyerekként, 1 alkalommal OCD-t állapítottak meg (ebben az ügyben semmi más nem történt, tényleg nem emlékszem, miért, egyébként a szüleim a dührohamok miatt vittek el), ezen kívül másik 2 gyerekpszichológusnál voltam, de sosem komoly dolog miatt (azt mondták, jobb ha járok egyes testi betegségek miatt, mert feltételezték, hogy nehezen dolgozom fel, pedig egyáltalán nem így volt). Kisebb koromban elég zárkózott voltam, de mostanra ez megváltozott. Úgy gondolom, könnyen barátkozom, elbeszélgetek bárkivel, de valahogy mégis zárkózott vagyok, és sosem tudtam kinyilvánítani, ha valaki tetszett, mindig nagyon féltem, mit szól. Pedig sokat beszélek. Annak ellenére, hogy azt mondtam, könnyen elbeszélgetek bárkivel, még egy egyszerű bérletvásárlás miatt is izgulok, nem merem felvenni a telefont, félek, ha csöngetnek, hogy nem tudok megfelelően reagálni, vagy megoldani a dolgot. Mivel utána olvastam dolgoknak, de nem nagyon jutottam dűlőre velük, fontosnak tartom elmondani, hogy a körömrágáson és a szám rágásán és sebesre tépésén kívül nem csinálok semmi olyat, amivel magamnak ártanék. Ritkán járok el helyekre, általában otthon ülök. Nem is érzek magamban sok energiát, illetve nem szeretem, hogy közösségi élmények után, mikor hazamegyek, rossz lesz a hangulatom. Félek, a buliktól, de csak attól, hogy nem fogom magam jól érezni rajtuk. Van hogy lelkesen szervezek valamit, majd megijedek, ha valóra válik. Úgy általában is attól félek, ha a dolgaim sikerülnek. Szívesen vagyok egyedül. Mostanában eléggé unatkozom. A levél címében azért nem írtam semmi konkrétat, mert nem szeretnék senkit befolyásolni. Tudom, jó hosszan, és összefüggéstelenül magyaráztam, de ilyen sorrendben jutottak eszembe a gondolatok. Köszönöm a választ!