A kérdés
Üdvözlöm! Megismerkedtem egy nálam 15 évvel idősebb férfival.(Ő 36 éves, Én 21 vagyok).2 és fél év után vége lett egy kapcsolatunknak.Ami nagyon megviselt.A "baj" viszont az,hogy el is engedett meg nem is,azóta minden nap felhív telefonon és néha találkozunk is, még mindig szeretjük egymást.Ebbe a 2 és fél évből 1 és fél évet éltünk együtt.Neki mindig nagyon sok a munkája.Kevés ideje volt rám, ha lett is volna ideje nem Én voltam neki az első,hanem a barátok, hobby, szülei és utána jöttem Én. Ezért mindig összevesztünk, nagyon sok volt a feszültség. Sokszor csalódtam benne, ezért féltékenykedtem sokat, magamhoz akartam láncolni. Voltak sok szép közös élmények is. Összevesztem a baráti társaságban lévő hölggyel, aki a többi baráttagot is ellenem fordította,és úgy érzem hogy őt is. Soha nem beszélt velem az érzéseiről.Most mondta meg,hogy sokszor rosszul esett neki, hogy féltékenykedtem... Kért egy kis időt tőlem,hogy legyünk külön,mert úgy érzi,hogy megfulladt volna most már ettől a sok feszültségtől. Én adok neki időt, és megváltoztam (nem leszek többet féltékeny senkire,és nem fogom magamhoz láncolni). A barátjai most mindenhova hívják csavarogni, bulizni. Én meg külön tőle várok rá,hogy hogy fog dönteni. Nem tudom,hogy mennyi időt adjak neki?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Viktória! Elsősorban önmagában kellene tisztázni, tényleg szereti-e ezt a férfit. Levelében leír számos olyan dolgot, amit kifogásol benne, de egyetlen olyat sem, ami miatt szeretné őt. Lehetséges (sőt, biztos), hogy van ilyen, csak abból, amit írt, ez nem derül ki. Az is elképzelhető, hogy csupán a szakítás miatti csalódottság és a düh érzése köti hozzá, nem tudja magát túltenni a történteken. A 15 év korkülönbség önmagában nem lenne sok, de abból, amit írt, úgy tűnik, hogy a párja egészen más élethelyzetben van. Dolgozik, vannak barátai, hobbija. Ennélfogva a gondolkodása is jelentősen más lehet, és ez számos problémát okozhat. Jelzés értékűnek éreztem, hogy az „én” szót nagybetűvel írta, ez arra utal, hogy nehezen képes a másik nézőpontját elfogadni, a másik helyzetébe empátiás módon belehelyezkedni. Direkt tanácsot ugyan ritkán szokás adni, de én azt gondolom, hogy semennyi időt ne adjon neki. Ha a párja úgy gondolja, hogy ez a kapcsolat fontos neki, és nem szeretné Önt elveszíteni, úgyis jelentkezni fog. Addig pedig próbálja magában tisztázni az érzelmeit. Ha nem talál igazi szeretetet és ragaszkodást, akkor nyugodtan járjon nyitott szemmel a világban. Üdvözlettel: Thiery Henriette