A kérdés
A lányom 36 éves, és a párja két hónappal ezelőtt szakított vele, 13 éves kapcsolat után. Már külön is költöztek, a férfi kérésére. Nem tudni pontosan, hogy mi volt a férfi oka a szakításra, de a lányom is elismeri, hogy kissé ellaposodott a kapcsolat, és bizonyos gondokat nem beszéltek meg, hanem szőnyeg alá söpörték. Nem tudunk róla, hogy a férfinek új kapcsolata lenne. A lányom első időkben minden nap sírt, most is szomorú, bár tartja magát, rendben tartja a lakását, és dolgozik. Gyerek nem volt, a lányom nem akart, illetve mindig halogatta, azzal, hogy még nincs felkészülve rá. Kutyájuk van, hétvégeken a kutyát a lányom gondozza, saját kérésére. Valójában gyerek pótlék-ként tartották a kutyát. Tudok-e valahogy segíteni a lányomnak? Mivel most is azt érzi, hogy ez a férfi az ő igazi társa, és évek kellenek, amíg túljut a szakításon, attól félek, hogy a lelki fájdalom később testi betegséget fog okozni nála. Mit tanácsoljak neki, hogy feloldja a bánatát, és elkerülje a betegségeket? Maga nehezen kér segítséget. Köszönettel ZsuzsaA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Zsuzsa! Egy kapcsolat megszakadása mindig veszteségélményt jelent, a lánya esetében pedig (a leírt körülményekből adódóan) ez különösképp igaz. Ennek feldolgozása (a gyászhoz hasonlóan) elsősorban időt igényel. A legtöbb, amit most tehet, ha érezteti, hogy mellette áll, mindig számíthat Önre (amikor igényli). Ez adott esetben igen nehéz feladat, hiszen néha feltehetőleg szembesülnie kell majd azzal, hogy a lánya nem kér az anyai segítségből, máskor meg épp az ellenkező végletbe csap át. Ez a viselkedés ilyenkor természetes. A fontos, hogy Ön elérhető legyen, amikor szüksége van Önre, és tapintatosan visszavonuljon akkor, amikor ezt igényli. Nem szerencsés olyan tanácsokkal traktálni, hogy „talán ezt kellett volna tenned”. Az idő kerekét úgysem lehet visszaforgatni, ami történt, megtörtént, és ez az időszak most nem a tanulságok levonásáról, hanem a veszteség feldolgozásáról szól. Az ehhez hasonló mondatok a legtöbb esetben ellenérzést váltanak ki, és azon kívül, hogy esetleg az Önök viszonyát is elmérgesítik, semmire sem alkalmasak. Nagyon szép, hogy ennyire együtt érez vele, és ha úgy érzi, hogy a bánata túlontúl mély, ajánlhatja neki, hogy forduljon szakemberhez, ebben azonban neki kell döntenie. Addig is: próbálja a figyelmét a pozitív dolgok felé irányítani, de ne lepődjön meg, ha erre adott esetben még kevéssé fogékony. A kutya ügyében feltehetőleg igaza van, de azt gondolom, hogy erre a támaszra egyelőre (és talán hosszú távon is) szüksége van. Üdvözlettel: Thiery Henriette