Hogyan álljak ki magamért, hogy védjem meg magam?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező! Senkinek sincs joga megütni Önt, sem a bátyjának, sem az édesapjának, sem másnak. Nincs olyan indok, ami miatt bárki „megérdemli”, hogy megüssék. Akkor sem, ha nem tetszik a viselkedése, ha nem értenek egyet az életvitelével. Erről lehet beszélgetést kezdeményezni, lehet elvárásokat megfogalmazni, és Önnek is joga van kifejteni az álláspontját. Jogos igénye lehet a szüleinek a határok szabása a bulizásban és az alkoholfogyasztásban, szabad aggódniuk..., DE nem üthetik meg, nem alázhatják meg! Nem írta, hány éves, mivel foglalkozik. Ha még kiskorú, tanul, forduljon a területileg illetékes gyermekjóléti központhoz, családsegítőhöz. Ők tudnak közös beszélgetést kezdeményezni a testvérével, édesapjával, esetleg más családtaggal is. Leveléből úgy tűnik, Ön egyedül már nem nagyon tudja megvédeni magát. Lehet, hogy egy külső személy, szakember jelenléte hozzásegít a változás beindításához, családtagjai is meg tudják fogalmazni, az általánosságokon és címkézésen túl, hogy mi aggasztja őket, és talán azt is meghallják, Ön mitől érzi megbántva magát, mi az, amit Ön szeretne elérni. Ha a beszélgetés nem segít, vagy nem hajlandók rá a családtagjai, akkor remélhetőleg abban is kaphat segítséget, hogy kollégiumi férőhelyet találjanak Önnek, vagy ha nagyon súlyos a helyzet, kiemeljék a családból. Ha már elmúlt 18 éves, dolgozik, és nem tud külső segítséget igénybe venni, próbálkozzon meg ismételten azzal, hogy határozottan leállítja a családtagokat. Kérje meg őket, hogy hallgassák meg, adjanak lehetőséget arra, hogy kifejthesse, mennyire megbánva érzi magát, mi az, ami Önt nagyon zavarja. Javasolja, hogy kössenek megállapodást, akár szóban, akár írásban, melyben rögzítik, hogy mi az, amiben Ön hajlandó az alkalmazkodásra, amit Ön vállal a békésebb együttélés érdekében, és mi az, amit viszont nem hajlandó tovább eltűrni. (Nem véletlen a megfogalmazásom, általában eredményesebb a kommunikáció, ha onnan indulunk ki, hogy milyen érzéseink vannak, nekünk mi okoz nehézséget, mintha a másikra támadnánk, hogy ő ezt meg ezt, ne csinálja. Emiatt ajánlom a megállapodás sorrendjének is azt, hogy először Ön ajánljon fel valamit a békésebb együttélésért.) Ha mindez hiábavaló, és ismét sikertelen, akkor fontolja meg, nem akar-e lépéseket tenni – legalább átmenetileg – az önállósodás, különköltözés felé. Ha bebizonyítja, hogy jól boldogul önállóan, feltehetőleg változik a család véleménye is, és a sértések helyett sikerül tiszteletet kivívnia. A közös szobán való osztozás megszüntetésével csökkennek a konfliktusforrások, ez is hozzájárulhat a testvérkapcsolat javulásához. Sok sikert a küzdelméhez! Dr. Rostás Rita