A kérdés
Tisztelt Pszichológus! 21 éves lány vagyok. Lassan 2 éve vagyok együtt a barátommal, nagyon szeretjük egymást, de mivel én voltam neki az első, így nem tudta a dolgát, az első félévben sokszor hazudott nekem és lányokat bámult meg előttem, azóta nagyon féltékeny vagyok és így 1 év után én is belátom, hogy ez nem állapot, én nagyon meg szeretnék változni, mióta lebukott a sok hazugsággal, egyáltalán nem hazudik és nem néz meg lányokat, éppen 1 mpre néz oda. Mégis amikor egyedül megy valahova, pl boltba, az az első kérdésem hogy hány lányt látott, szépek voltak? És hiába mond bármit is, nem hiszek neki, nagyon nincs meg az az önbizalom ami nekem kellene. Ő próbálja mindig emelni nagyon sok jó gesztussal de nem megy. Mindig kíváncsi vagyok hogy mi miért volt, ha ránézett egy lányra képes voltam sírni. Hogy tudnám ezt a féltékenységet legyőzni? Nagyon kellemetlen, nem akarom elveszíteni. Minden nap eldöntöm, holnaptól nem így lesz, másnap folytatódik. Válaszát előre is köszönöm! N.D.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Nehéz élethelyzetet vázol fel. A féltékenység elég rövid idő alatt képes elviselhetetlenné tenni egy kapcsolatot, akkor is, ha két ember szereti egymást. Az Önök esetében a féltékenységet érdemes lenne úgy tekintenie, hogy az kizárólag az Ön lelkiállapotából ered, az Ön problémája és nem kettőjüké. Olyasmi, mint egy betegség, mint az életet megkeserítő kényszergondolat. Az első lépés a helyzet rendezése felé, ha el tudja fogadni, hogy a barátja viselkedésének ehhez semmi köze. Leveléből úgy tűnik, mintha őt hibáztatná. Elgondolkodtam a "nem tudta a dolgát" fordulaton is. Mintha Önnek fokozott igénye lenne arra, hogy a barátját szabályozza, kontrollálja. Akárhogy is viselkedik a másik fél, a féltékeny ember mindig tud min aggódni. Mindig léteznek más nők, és társunk gondolatait nem tudjuk ellenőrizni. Kiegyensúlyozott személyiségű partner ezt nem is igényli, jól működő párkapcsolatban ilyesmi fel sem merül. Ön az, aki valami miatt fokozottan szorong, nem érzi magát elég jónak, szerethetőnek. Úgy tűnik, nem tudja jól fogadni párja érzelemkifejezéseit. Mindig megkérdőjelezi, amit ő nyújtani tud. Nem fogadja el, hitelteleníti a másik szeretetét. Bizonyítékokat kíván, de a folytonos bizonygatás lassan felőrli egy kapcsolat spontaneitását. Azt gondolom, hogy egy tizenéves korban kezdődő kapcsolatban sokan működnek így, ahogyan Ön. Ebben szerepet játszik, hogy személyisége, női identitása együtt formálódott a párkapcsolatával. Egy párkapcsolatot a jó hangulatban és örömben együtt töltött idő tart össze. Bármennyire is szereti Önt a párja, hosszabb távon az dönti el kapcsolatuk jövőjét, hogy mennyire érzi jól magát az Ön társaságában. A folyamatos őrlődés, számonkérés, jelenetezés nem ebbe az irányba viszi a dolgokat. Gyorssegélyként azt javaslom, üljön le saját magával egy kicsit, és gondolja át a féltékenykedés kézzel fogható hatásait. Ne gondolkodjon a saját önbizalmán, próbálja meg az itt-és-mostban, a jövőre tekintve, célirányosan megoldani ezt az egészet. Annak érdekében, hogy a napjaik örömtelibbek legyenek. Egy örömteli kapcsolatban kevésbé merül fel, hogy partnere esetleg nem elégedett Önnel. Tehát: Milyen haszna van annak, ha Ön szóvá teszi, hogy párja megnézett egy lányt? Akár fel is írhatja, ha talál konrét hasznos következményeket. És milyen káros hatásai vannak, ha szóvá teszi, kérdőre vonja őt? Írja fel a káros következményeket is. Azt is gondolja át, hogy önmagában az a tény, hogy párja ránézett egy lányra, jelent-e veszélyt a kapcsolatukra nézve? Mi az a legrosszabb dolog, ami ebből kisülhet? Például hirtelen feláll Ön mellől és elrohan a másik lánnyal... - engedje el a fantáziáját a lehetséges következmények tekintetében, majd gondolja át, hogy melyik mennyire reális. Mi rombolja jobban az együtt töltött időt: ha szóvá teszi és sírva fakad, vagy ha nem? Hogyan tudná kezelni annak feszültségét, hogy párja érdeklődését nem tudja kontrollálni? Kérdezgetés helyett ki tud-e találni valamilyen más technikát? Könnyű belekerülni a féltékenységi spirálba, de ha eldönti, hogy holnaptól nem így lesz, akkor az elhatározás és a felelősség az Öné. Amennyiben úgy érzi, hogy egyedül nem megy, vagy elviselhetetlennek érzi a feszültséget, forduljon pszichológushoz. Az itt leírt esetben azt gondolom, hogy ha saját viselkedésében néhány egyszerű változtatást vezet be önállóan, átgondolva a pozitív és negatív következményeket, annak már önmagában is nagyon jó hatása lesz kettőjük kapcsolatára, és vélhetően a probléma enyhül. Sok sikert kívánok Önöknek a jövőben.
