A kérdés
Tisztelt Pszichológus! Unokáim 8 és 4 évesek. A másik "nagyszülők"höz nem szívesen mennek. Ennek oka az, hogy a "papa" a kínzásig csiklandozza a gyerekeket. Kérésre sem hagyja abba. A mama elnézi ezt a virgoncságot, nem védi meg őket. Mivel a nagyobbik -fiú- korábban a biztatásomra orrba csapta papát és nem megy hozzájuk, nem alszik ott, őt már nem érinti a dolog a borzalmas emléken kívül. A kislány könyörög anyjának, hogy nem akar ott aludni, mert "papa" nem bír magával. A menyem is elfogadja ezt a viselkedést. A fiam határozott véleménye és kérése ellenére is átviszi a kislányt a szüleihez. Ez az erőszak nem erőszak? Ez normális viselkedés egy 60 éven felüli pasastól? Én túlreagálom a dolgot? Van ennek megoldása az orrba vágáson és a gyerek határozott viselkedésén kívül? De hát a kislány még csak 4 éves! Az anya és a mama helyesen cselekszik? Várom válaszukat.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező, nem tudom megítélni, hogy ebben a csiklandozásban van-e szexuális elem, vagy sem. De az biztos, hogy ez a csiklandozás nem helyénvaló, ha a gyerekek utálják, és kellemetlennek tartják. A helyzetet szerintem tovább bonyolítja, hogy a legkevésbé sincsen egyetértés a felnőttek között abban, hogy ez probléma, azaz baj-e, vagy sem, helyénvaló-e, amit a nagypapa tesz, vagy sem. Ez önmagában is megnehezíti a gyerekek életét, mert akármilyen a csiklandozás, nagyon rossz és nehéz a gyerekeknek, ha nekik kell eldönteniük a felnőttek helyett, hogy kinek van igaza, kinek kell megfelelni. A "papának"-e, aki szerint jó dolog a csiklandozás? A mamának-e, aki nem mutatja, hogy ez problémás volna, és nem lép közbe? Anyának-e, aki szerint menni kell a nagyszülőkhöz, vagy apának kell megfelelni, aki tiltakozik, hogy a gyerekek az anya szüleinél töltsenek időt? Kell hogy legyen egyéb megoldás is, mint hogy a kicsi gyerekek vágjanak rendet orrbavágással és határozott viselkedéssel. Persze biztosan meg kell tanítani minden gyereket arra, hogy a testük felett rendelkezhetnek, de ez a kérdés gyerekkorban nehezen átlátható, hiszen vannak helyzetek, amikor a tiltakozásuk ellenére is megérintik őket idegenek (pl. hogy egy gyereket megvizsgál-e egy orvos, ad-e injekciót, stb., azt sem maga a gyerek dönti el, hanem az érte felelős felnőtt). Mindezzel azt szeretném mondani, hogy Önnek abban volna jó határozottnak lennie, hogy a felnőtt családtagok között kezdeményezzen egy beszélgetést erről, úgy, hogy lehetőleg az érintett felnőttek mindegyike legyen jelen, a gyerekek pedig ne. Azért javaslom ezt, hogy Önök egymásnak, közvetlenül egymásnak mondják el a véleményüket, közvetlenül egymástól kérdezhessék meg, hogy mi történik és miért, és egymással jussanak valamilyen egyezségre, ne a gyerekeken keresztül, akinek túl nagy teher a felnőttek egyet-nem-értését elhordozni. És ha tényleg történik valamilyen bántalmazás (akár szexuális, akár nem szexuális jellegű), akkor önmagában az, hogy Ön egy ilyen beszélgetést kezdeményez, figyelmeztetés az esetleges elkövetőnek, hogy nem tehet meg bármit, mert mások is vannak a családban, akik a gyerekek sorsáért felelősséget vállalnak. Arra azért vigyáznia érdemes, hogy az okvetlen szükségesnél ne vegye jobban át a kontrollt a helyzet felett, hiszen akkor a szülők joggal mondhatják, hogy a gyermekeikért ők a felelősek, nem pedig Ön. És még egy: mivel a menyének az édes szüleiről van szó, akkor esélyes, hogy érdemi kommunikáció jöjjön létre, ha Ön nagyon-nagyon figyelembe veszi a menye érzékenységét, hogy ne csússzon félre, amikor egymással beszélnek. Hiszen nem az a lényeg, hogy felcimkézzék, normális-e a "papa" viselkedése, hanem az, hogy ne történjen a gyerekekkel olyan dolog, ami megviseli őket, ami kellemetlen. Üdvözlettel: Biró ESzter