A kérdés
Tisztelt Hölgyem/Uram! A lányom 19 évesen az iskolában került először olyan konfliktusba amelyből nehezen tudott egy számára kényelmetlen barátságból úgy kilépni, hogy ez nem nekem való és nincs vele többé dolgom. Túl fontos volt számára, hogy a közzöség mit mond róla ebben a helyzetben. Méltatlan áldozatnak érezte magát. Ez megismétlődött szerelmi kapcsolatban és munkahelyi konfliktusba is hasonlóan. A korábban figyelmes, enpatikus lány, akit nagyon hamar fogadnak bizalmukba a barátok, míg ő maga csak nagyon kevés dolgot árult el magáról teljesen kivetkőzve önmagából pillanatok belül nagy indulatokkal, saját magát áldozatnak érezve szinte provokálja a veszekedést konfliktust. Elútasítja a jó tanácsot, olykor magát leértékeli máskor, túl jónak érzi és bizalmatlan mindenkível, csak az a jó vélemény amit szívesen hal, kritikát nem tűr. Tudok-e neki segíteni, vagy hogyan terelhetem abba az irányba, hogy külső segítséget elfogadjon. Köszönöm a figyelmüket. IldikóA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Hölgyem! Köszönöm, hogy feltette kérdését az oldalon! Úgy érzem, komoly aggodalmat és tehetetlenséget él meg a lánya helyzetével és viselkedésváltozásával kapcsolatban. Valóban fájdalmas szeretteink hasonló szenvedéseit végignézni, és átélni a hiábavalónak érzett segítségnyújtási próbálozásokat. Tudnia kell azonban, hogy bár lánya látszólag elutasítja a segítséget, vagy egyenesen kiprovokálja a konfliktust, elutasítást, most van a legnagyobb szüksége a támogatásra. Nem ritka jelenség, hogy tudattalanul olyan helyzetbe hozzuk magunkat, amitől a legjobban rettegünk, hiszen ha bekövetkezik, akkor az igazolja a világról és a benne élő emberekről, köztük magunkról alkotott vélekedéseket. Ez veszélyes negatív örvényként képes mind mélyebbre taszítani az embereket, és közrejátszik abban, hogy elidegenedjenek, elmagányosodjanak saját problémáikkal az emberek. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy igyekszünk felismerni ezeket a magatartásokat, játszmákat, és igyekszünk nem belelépni, illetve, hogy kitartunk és igyekszünk az automatikus negatív gondolatok helyett létrehozni annak az élményét, hogy léteznek stabil kapcsolatok, és olyan emberek, akikbe helyezheti a bizalmát. Különösen fontos ez a lánya helyzetében, hiszen leírása alapján lánya éppen ezen a területen szenvedett el többszörösen sérüléseket. Ilyen esetekben a jó tanácsok helyett, bár jó szándék szüli őket, többet segíthet ezeknek az élményeknek a megalapozása, biztosítása. Lányának úgy tűnik továbbá, hogy abban van szüksége megerősítésre, hogy beazonosítsa saját érzelmeit, igényeit, illetve, hogy ezeket érvényesíteni tudja. Ha rendelkezésre áll ez az önmegfigyelési, önismereti készség, az máris segítséget jelent majd az önkifejezésben és az énvédelemben is. Ha pedig ezek a folyamatok optimálisan működnek, és az érzelmek, igények folyamatos megélése biztosítva van, az a frusztráltság szülte dühkitörések megelőzésének egyik legjobb módja. Mindehhez persze szükség van a környezetünkben fellelt biztonságra, annak érzésére, hogy szabadon kifejezhetjük magunkat, és jó eséllyel nem sérülni fogunk, hanem támogatást nyerünk. Lányának első sorban ebben tud segíteni, minden jó szó, önbizalmának megerősítése, érzelmeinek kifejezésére való ösztönzés azt segíti majd elő, hogy megerősödötten, önmagát felvállalva térjen vissza a közösségekbe, és vállalja a kapcsolatteremtést, az önkifejezést és a támogatást is. Ha úgy érzik, hogy ehhez szeretnének segítséget igénybe venni, akkor jó szívvel ajánlok különféle önismereti csoportokat, mint pl a pszichodráma, illetve ismerkedjenek meg az asszertív kommunikáció fogalmával és gyakorlatával. Minden jót kívánok önöknek! Üdvözlettel, Pintér Diána
