A kérdés
Lányaim 23 és 29 évesek. A fiatalabb 2 hónapja öngyilkosságot kísérelt meg. Kiskorukban, és később sem vettem észre testvérféltékenységet. Az idősebb oviba, iskolába járt, a nagyi is gyakrabban vitte el, az apja is inkább vele foglalkozott. A kicsivel főleg én voltam, ezért néha haragudott rám a nővére, de kezeltük a helyzetet. 10 és 16 évesek voltak, amikor elváltunk, én akartam. Azóta én jót nem tudok tenni, valamelyikük mindig haragszik rám. Eltávolodtak tőlem, 7 éve az apjukhoz költöztek. A kisebb 3 éve visszajött. Azt mondta, nem természetes halállal fogja végezni, lehet, újra megpróbálja. Féltem!!! A kórház után az apjához költözött. A nagylány nagyon ellenséges velem, egy hónapja megszakadt a kapcsolatunk. A kicsi is távolodik tőlem. Egymással jó a kapcsolatuk, és az apjukkal is. A nagy erősen hat a kicsire. Lehet, hogy felhalmozódtak benne a sérelmek, úgy érezte, ő háttérbe szorult, amikor testvére született? Azzal akar bosszút állni rajtam, hogy a húgát is eltávolítja tőlem?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Édesanya ! Nagyon sajnálom, hogy ennyi feszültség, fájdalom, szomorúság , harag és még sok érzés van a családjukban és, hogy az elmúlt 13 év sem hozott enyhülést, stabilitást. 13 év hosszú idő, lehetőséget ad átértékelésre, fejlődésre, viszont leveléből az derül ki, hogy ez a mai napig sem történt meg és ahelyett, hogy a békesség, kiegyensúlyozottság irányába mennének a dolgok, inkább csak elmérgesedtek a kapcsolatok. Lányai abban az korban vannak, amikor már bőven alapíthatnának családot, kialakíthatnák önálló életüket, ehhez képest az apánál élnek és a régmúlt idők problémái kötik le őket. Ez mind arra utal, hogy jó lenne az elakadásokat feloldani akár családként is, de külön-külön is, hiszen ilyen intenzív, nem konstruktív érzelmekkel biztosan nem tudnak majd megfelelő önálló életet kezdeni. A leírtak alapján, nem a testvér féltékenységre gondolnék, sokkal inkább a feldolgozatlan gyászreakciók munkálkodnak és a bajban kialakuló testvéri koalíció erőssége, akár eltorzult formában is . Az öngyilkosságot, az elutasítást sem látom az Ön irányába való bosszúnak, inkább csak a megküzdő stratégiák elakadásának. Nem tudom milyen volt a válásuk, mennyire voltak részesei a lányok, hogyan reagált az egészre az apa, viszont igen érzékeny korosztályban voltak a történések idején. A kamaszkor eleje és közepe igen érzékenyen érinti az amúgy is stabilitásukban megingó gyerekeket, ha erre rájön még egy plusz konfliktushelyzet, egy kezeletlen traumatikus élmény, amit nem tudnak kibeszélni, akkor az valamikor, valamilyen formában kikívánkozik. Sajnos a megoldások nagyon drasztikusak és nem konstruktívak, minden erejével arra lenne most jó törekednie, hogy megsegítse ezt a két felnövő fiatal felnőttet, hogy ne az utálkozás , hanem a szeretet, az élet szépségének megélése győzzön. Tudom, hogy nagyon nehéz ilyenkor racionálisnak maradni, mégis ez az egyedüli segítő út. Jó lenne, ha minden erejével a szeretetet, megértést, támogatást tudná sugallni, gyakorolni és az évelődések, okok keresése, elemezgetések elmaradnának. A családjuknak sürgős segítségre van szüksége, olyan tevékenységekre, beszélgetésekre, energiákra, melyek előrevisznek, megmutatják az élet szép és hasznos oldalát és új lehetőségeket tárnak fel, a jövő felé irányulnak ( hiszen egyenlőre be vannak zárva a múltba ). Jó lenne, ha ebben az irányban tudna elmozdulni. Kívánok ehhez nagyon sok erőt, kreativitást és ha kell, nyugodtan kérjen szakmai segítséget is, hiszen nem könnyű átélni egy család szétesését. Ami pedig az öngyilkossági kísérletet illeti, azt nagyon komolyan kell venni, mindenképpen legyen a lányának terapeutája, aki követi, támogatja és tanítja. Érdemes a volt férjével való kapcsolatot eme cél érdekében ápolni és a problémákat rendszeresen átbeszélni. Tisztelettel Balázs Nelli