A kérdés
20 éves nő vagyok. Nm tudom kikapcsolni az agyam, állandóan bevillannak képek. Apukám keze nagyon gyakran eljárt (meg a nadrágszíj is), anyukám csak nézte, nem tett semmit. Mindig kiabáltak, azt mondták, hogy csak azért vagyok, mert kilyukadt az óvszer. Van egy 4 évvel idősebb bátyám, amikor 10 voltam, állandóan maszturbált, és megvert ha nem néztem (vagy néha ha nem "segítettem be" ). Nagyon egyedül éreztem magam. Aztán egy tanárommal jóban lettünk, törődött velem,nagyon szerettem. Később elkezdett furán viselkedni:ha rossz kedvem volt olyanokat mondott, hogy " egy jó d*gás kéne neked", ölelés közben megfogta a fenekem,csókolgatta a nyakam, a fülem, a vállam (14 voltam).Éreztem ,hogy ez nem normális, de nem mertem megmondani, hogy nekem ez kellemetlen, mert féltem, hogy akkor senki sem fog törődni velem.. Azóta az egyetem miatt elköltöztem, de most ott tartok, hogy otthagyom; öngyilkosságon gondolkodok. Nem tudok szabadulni ezektől az emlékektől, és hogy miért nem mondtam nemet..?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Köszönjük, hogy hozzánk fordult levelével. A válaszom egyértelműen, igen, „tényleg túl lehet ezen jutni”. Azt írja, egyetemista. A legtöbb felsőoktatási intézményben működik diáktanácsadó, ha dolgozik ott pszichológus, akkor tőle is megpróbálhat segítséget kérni, mert a következő kérdésére is igen a válaszom, „tényleg tudna segíteni egy szakember”. Talán jobb ötlet felkeresni, mint otthagyni az iskolát. Persze az is érthető, ha úgy dönt, hogy halasztást kér, mert nem tud most a tanulásra koncentrálni. Az emlékek feldolgozásának lehetett az első állomása, hogy összeszedve leírta őket. Nehéz helyzetről ír, több oldalról is támadások, bántások, csalódások érték. Képzeljen el egy kisgyermekeket, akivel kiabálnak a szülei, akinek olyan dolgokat vágnak a fejéhez, hogy őt nem is akarták, csupán egy balszerencsés véletlennek köszönheti az életét. Milyen bizonytalan, szorongó vagy éppen dacos, lázadó lehet ez a gyerek? Ráadásul édesapja rendszeresen megveri, és édesanyjára sem számíthat abban, hogy védelmébe vegye. Aztán a testvére, aki lehetne a támasza, bizalmasa is ebben a fenyegető, ijesztő világban, szintén ellene fordul, önző módon saját vágyai kielégítésre használja. A családi körben elbizonytalanodott, elmagányosodott kislány, aki feltehetőleg azt sem pontosan tudja, van-e egyáltalán feltétel nélküli szeretet, találkozik egy tanárral. A tanár megérzi, hogy segítségre, támaszra szorul, törődést, szeretetet ígér, és nyújt is eleinte, a kislány boldogan próbál újra kötődni, végre észrevették, de ismét csalódnia kell, egy újabb felnőtt, aki meg nem engedhető módon közelít, bánik a gyermekkel. Ha most Ön hallgatja a történetet, felötlik Önben, hogy a „mesebeli” kislány hibázott? Úgy véli, hogy ő a felelős a történtekért? Hogy neki kellett volna a nagy és erős felnőtteket leállítani? Hogy az a bűne, hogy nem tudott nemet mondani? Kérem, ne akarja Önmagát büntetni! Legyen a következő lépés az, hogy valóban felkeres egy szakembert. Dolgozza fel a segítségével ezeket az emlékeket, mentse fel az egykori kicsi lányt, adjon esélyt önmagának! Sok erőt, sikeres feldolgozást kívánok! Dr. Rostás Rita