A kérdés
T. Pszichológus! A lányom miatt írok. 3 komolyabb kapcsolata volt, de mindegyik ugyanúgy, szinte forgatókönyv szerint zajlik. Megismerkedés, szerelem és kb. fél év után ki akarja sajátítani őket, féltékenykedik, veszekedést provokál, káromkodik, sőt tettlegességig is eljut. Mindent a másikra hárít. Szakítás. Ez nem normális, látom. Már felajánlottam, hogy elviszem pszichológushoz, de úgy gondolja nincs szüksége rá. 31 éves. Nem dönthetek helyette, de nagyon szeretnék segíteni.Köszönöm válaszát.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Édesanya! Nagyon nehéz helyzetben van, hiszen egyrészt ismeri a gyerekét, jót szeretne neki és mégsem tud segíteni. Az egyik legnehezebb dolog, visszafogni magunkat, a tudásunkat, a hajtóerőnket, amikor abból nem kérnek. Ez nagyon sokszor téma a szoros kapcsolatokban, akár barátságokban, házastársaknál és a szülői szerepben az a legnehezebb, míg az összes többinél akár megoldható a frusztráció válással, itt ez nem megoldás. A gyermekem örökké az én gyermekem marad. Mit tud tenni? A konkrét ötletelések helyett talán csak kíváncsinak lenni, célzott kérdéseket feltenni.Pl. hogyan szeretné élni az életét? Hogyan képzeli el magát mondjuk 1-5 év múlva a lánya? Vannak-e segítői, barátai, hogyan érzi magát általában? Hogyan szokta levezetni a feszültséget és megkérdezheti azt is, hogy Ön miben tud neki segíteni? Fog-e szólni, ha tényleg elakad, miből fogja tudni, hogy elakadt? Egyszóval csak érdeklődnék, nyitottan meghallgatnám és biztosítanám arról, hogy itt vagyok neki. Azt gondolom ennél többet nem igen tehet. A lányának kell belátnia, hogy baj van, hogy ő maga is hozzájárul a problémákhoz és legjobb, ha 31 évesen ő választ magának pszichológust is. Köszönöm, hogy megtisztelt kérdésével és remélem sikerül energiáit a megfelelő időben a megfelelő helyen hasznosítania. Üdvözlettel, Balázs Nelli, klinikai szakpszichológus.
