A kérdés
Jó napot! A problémám szerintem több részből áll. Az egyik, hogy a nagypapám, akivel együtt nőttem fel, pár éve meghalt. Fél évig nem tudtam felmenni a lakásba, ahol lakott. Ma már ez megy, de a ha a fénykép elém kerül, bekönnyezem... Azóta nem tudok bemenni a temetőbe sem hozzá. Nemrég arra keltem fel este, hogy azt álmodtam, hogy beszélt hozzám, de arra nem emlékszem, hogy mit is mondott, de kiborultam,bőgtem, zokogtam. Úgy éreztem akkor, hogy be kéne mennem hozzá a temetőbe, de nem tudok. A papa halála után nemsokkal megtudtam, hogy a dédim, nevezzük Zs mamának. Sajnos a halála előtt már nem mentem el hozzá, mert nem tudtam megbékélni azzal, hogy nem ismer meg és hogy leépült és meghalhat. Azóta bármikor, ha eszembe jut, akkor sírok. A temetésére nem tudtam elmenni, legalább is így éreztem. Kerestem a kifogásokat. Jelenleg a másik dédim, nevezzük P mamának, kórházban van, sztrókkal. Sajnos olyan állapotban, hogy azt mondták a dokik, hogy fokozatosan lefog bénulni. Jelenleg furán beszél és a fél oldala kicsit "béna", de már nem tud menni. Tudom, hogyha megtudja mi baja, akkor felad mindent és .... Voltam bent nála aznap, amikor bekerült, de sírtam. Anyu rám szólt, hogy ha nem tudok viselkedni, akkor inkább menjek ki. Nem tudok bemenni hozzá, mert azzal, hogy sírok, nem teszek neki jót. Nem tudom azt mondani neki, hogy: Mama, nem lesz semmi baj, meg fogsz gyógyulni. P mama a papám anyukája. Félek, hogy az lesz, mint Zs mamánál. Bár P mamánál már most is sírok, ha beszélek róla vagy ha eszembe jut vagy szóba hozzák, pedig tudom, hogy nem fog még meghalni. Ja és a család egyik barátjának anyukájának most lesz a temetése és a család már most azzal piszkál, hogy miért nem megyek, ott a helyem, meg kell vele tisztelnem az illetőt, hogy elmegyek, de nem tudok!! Miért jó az, hogy én jobban sírok, mint a hozzátartozók? Miért nem elég az, hogy még az el nem temetés időszakában biztosítom őt arról, hogy mellette állok a gyászban? Szóval nem tudom, hogy mi a pontos baj, de egyelőre nem tudom, hogy ez betegség-e vagy csak kifogásokat keresek mindenre? De valami nincs rendben. Van arra megoldás, hogy egyszer tudjak ezekről beszélni úgy, hogy ne sírjak, hogy el tudjak menni egy temetésre, hogy be tudjak menni a kórházba? KöszönömA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kiskutyli! Az ön problémája a fel nem dolgozott veszteség. Nem csoda, ha nem érzi úgy, hogy támasza tud lenni gyászoló hozzátartozóinak vagy ismerőseinek. Pár évvel a nagyapja halála után a családja bizonyára úgy gondolja, hogy ön a gyászon már túl van. De úgy tűnik, hogy a veszteségélménye komolyabb, mint azt a környezete gondolja. Nem hiszem, hogy szégyenkeznie kellene emiatt, de azt sem gondolom, hogy csupán akarat és elhatározás kérdése lenne a könnyek visszatartása vagy a halállal kapcsolatos érzékenység leküzdése. Segítséget kellene kérnie egy szakembertől, pszichológustól vagy pszichoterapeutától. Szüksége van egy elfogadó és támogató terápiás kapcsolatra, amely segíti Önt a veszteségeivel kapcsolatos érzések és félelmek feltárásában, és abban, hogy lelkileg megerősödjön. Mielőbbi megkönnyebbülést kívánva üdvözli: Tóth Veronika