A kérdés
Kedves Pszichológus! Próbálom röviden, tömören leírni a problémám. 1,5 éve változtam meg teljesen, az egész életem egy csődtömeg mostanra. 1,5éve megkaptam életem első munkáját. 23 évesen, friss diplomával, egy sikeres felvételivel a mesterképzésre, amit ha minden igaz 2013 júniusában végzek el. Sajnálatos módon egy olyan munkahelyen sikerült elhelyezkednem, amit nem kívánok senkinek. Hol is kezdjem... Elkezdtem itt dolgozni, a világmegváltó frissdiplomás terveimmel. De itt nincs semmi abból, amit elképzeltem. Olyan munkát végzek, amihez a 8 általánosra nincs szükség. Amivel nem is lenne probléma kezdőként, de a fénymásolás 1,5 éve, a munkahely elhelyezkedése révén a legalja ügyfelekkel, a munkahelyi körülmények szörnyűsége, a drogos fecskendők a környéken.... Ehhez jön a legnagyobb probléma: a főnökeim. Egy olyan nő, akinek az életének egy kis részletével, egy porcikájával nem cserélnék. Egy kicsi, de annál szélesebb, iskolázatlan, gyermektelen, megkeseredett ember, akinek a szájából a 1,5 év alatt egy szép szó nem jött ki. Engem már megfenyegettek börtönnel, kirúgással,a fizetésemből való levonással. Voltam már hülye, semmire nem képes, általános iskolai 2. osztályos. Amikor megtudta, hogy egyetemre járok a munkahelyemmel játszottam. Számos lekiabáláson vagyok túl. Úgy érzem, hogy hánynom kell minden reggel, nem bírok aludni esténként, bent egész nap hányingerem van, olyan érzésem van, mintha lázas lennék, a gyomrom görcsben van. Sok kollégám nyugtatókat kapkod be naponta, ide nem szeretnék eljutni. Barátkozni már nem is merek, akikkel jó viszonyom lett, azoknak már mind sikerült jobb helyre kerülniük. Érzem, hogy butulok, magamra semmi energiám. Csak hízok és utálom az egész életem. Van egy párkapcsolatom, amire ez az egész kihat. Ingerült vagyok, a párommal foglalkozni nincs semmi kedvem már, ez minden területen igaz. Az anyagiakról már nem is beszélve, hónapról hónapra élünk. Ezért jöttünk fel albérletre a fővárosba, én erőltettem, hogy majd itt milyen jó lesz az életünk, de nem... Vidékre nem akarok visszamenni, nincs lehetőség, nincs élet, de nem látok más megoldást, hacsak nem egyszer hazafelé frontálisan veszem a szalagkorlátot. Az önéletrajzomat már ezer helyre elküldtem, de eredménye 0. Már nem bírom a megaláztatást, a hónapról hónapra élést, a zsarolásokat, azt, hogy nem mondhatom meg neki a véleményemet, mert "örülj, hogy van munkahelyed". A szüleim szerint mondjak fel, de akkor mégis miből élünk meg? A jelenlegi iskolámnak értelmét nem látom, mire jó az egész... Hogy a lefénymásolt igazolványokból helyettesítsem be az adatokat a ... helyére?? Hogy egy szánalmas ember fenyegessen és a felelősséget is a kis senkikre tolja? Ez a rövid verzió, türelmét és válaszát köszönöm. Üdvözlettel.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves bones! Együtt érzek önnel, a leírtak alapján, nagy nyomás alatt lehet a munkahelyi nehézségei miatt, és ebből adódnak tünetei is, gyomorgörcs, hányinger, gyakori ingerültség stb., ami nagyfokú szorongás jele. Sajnos az ön által leírt munkahelyi probléma, arra utal, hogy Ön egy olyan jelenség áldozata, amit munkahelyi pszichoterrornak neveznek, ez mind a munkahely, mind az áldozat számára egy jelentős veszteséggel jár, aminek megelőzését vagy kezelését sajnos igen ritkán látjuk a munkahelyi szervezetekben. A munkahelyi pszichoterror, angol nevén mobbing egy sorozatos konfliktussorozat, amelynek során a kollegák és/vagy a vezető által folyamatos támadások, bírálatok, kritikák, piszkálódások érnek egyes dolgozókat. Az elszenvedett bántó, sértő magatartás hatására a támadásnak kitett személynél kialakulnak különböző szorongásos tünetek, gyomorgörcs, vérnyomás, alvásproblémák, megbetegedések, aminek hatására a dolgozó szétszórtabbá válik, munkájában hibát követ el, és így újabb célponttá válik és újabb kritikák, támadások érik, még jobban szorong, újra hibát követ el és az ördögi körből nem tud kilépni. Idővel visszahúzódóvá válik, kevésbé beszélget kollegáival, önbizalma csökken és legtöbbször végül az illető felmond, más munkahelyet keres. A munkahelyi pszichoterror azért marad fent tartósan, mert a munkahelyi vezetők vagy szemet húnynak efelett vagy nem gondolják, hogy a kollegák közti konfliktusba bele kellene bonyolódniuk. Bárki válhat áldozatává a mobbing folyamatának bizonyos körülmények között, elsősorban nem személyiségjegyektől függ. Az emberek mégis hajlamosak az áldozat hibáztatására: „biztos csinált valamit, ha ennyire utálják” és előfordul, hogy az áldozat is hibáztatja önmagát, mert annyian kikezdik. Könnyebben válnak áldozattá a nők, melegek, kisgyermekes anyák, romák. Bizonyos személyiségjegyek hajlamosítanak az áldozattá válásra, mint például alacsony stressz tűrés, alárendelődésre való hajlam, önbizalomhiány, kezdeményezőképesség hiánya, kudarckerülés, nem fordul szembe a tekintéllyel, érzelmi szabályozás gyengesége. Fontos tudnia, hogy a támadásokat elkövetők, jelen esetben vezető is önbizalomhiánnyal küszködnek, ezért élvezi mások lelki terrorizálását, mert ezáltal különbnek, erősebbnek érzi magát, enélkül önértékelése elég ingatag volna! Ha az ön önértékelése is megerősödik, képessé válik a másik személy, itt az elkövető, a főnöke helyzetébe való beleélésre is, felismerheti, az emberek esendőek, mindenkinek más és más a gyenge pontja, ez segíthet más szempontból látni a történetét. A legfontosabb teendő ilyen munkahelyi pszichoterror áldozataként, hogy az önhibáztatást, ha van, megszüntetni, semmiképp ne hibáztassa magát, mert az csak tovább rombolja az önbecsülését! A sorozatos támadások hatására elhiszi könnyen az áldozat magáról, hogy minden, amit csinál értéktelen, ezért érdemes valami olyan szabadidős tevékenységet keresni, amiben örömét leli, sikeresnek érzi magát és feltöltődik. Fontos ilyen helyzetben elsajátítani a határozott, magabiztos fellépést, a nem–verbális, metakommunikációs csatornákon keresztüli kommunikáció, azaz a tekintet, testtartás, távolságtartás, mimika, hangerő, hanglejtés fejlesztésével. Az érzelmek megfelelő kifejezésének elsajátítása, abban segíthet, hogy a túlérzékenység vagy a lobbanékonyság ne legyen csak „olaj a tűzre”. Szintén fontos elem, a másoknak „nemet” tudni mondás, olyan helyzetekben, amikor nem jogos az igény a másik fél részéről. Végül a kritika elviselésének fejlesztése, hogy ne a visszahúzódás vagy a megsértődés, önvádlás legyen az automatikus válasz, hanem a megerősödött önbizalomra támaszkodva elfogadni a kritikát és a helyzet pozitív megoldását keresni. A fentiekből természetesen egyéni konzultáció során lehetne feltárni, az Ön esetében melyik területet lehetne megerősíteni! A munkahelyi stresszel való megküzdés készségei több módszerrel fejleszthetők, továbbá segítségére lehetnek relaxációs módszerek, az autogén tréning elsajátítása is pszichológussal folytatott konzultációk során. Amennyiben személyesen segítségére lehetek, keressen elérhetőségeimen bizalommal! Üdvözlettel: Spák Brigitta