A kérdés
Kedves Pszichológus! Nagyjából fél éve élek egy párkapcsolatban, ami annyiban különbözik az eddigiektől, hogy rengeteget kapok intimitásban, törődésben és odafigyelésben, illetve mindent meg tudunk beszélni nyíltan, őszintén. Emberileg tehát nagyon elégedett vagyok, viszont másik oldalról nagyon kevés közös van bennünk: más érdeklődési körök, másképp állunk a jövőnkhöz és az együtt töltött időhöz is. Hajlamos vagyok minden engem érintő dologból megpróbálni kihozni a maximumot, és itt is folyamatosan azokat a tényezőket látom, hogy hogyan lehetne jobb. Korábbi tapasztalataim azt mutatják, hogy egy másik embertől egyszerre túl sokat (mindent) várni nem lehet és magamon is láttam már, hogy bár tudok magamon mélyrehatóan változtatni, olykor évekbe telik eljutni a kívánt pontra. Kérdésem tehát az, hogy hogyan állítsak fel egy keretrendszert a párkapcsolatért való küzdelem hasznára? Honnan tudom, hogy mennyi az az idő, ami után előrelépés híján nincs tovább? És egyáltalán, a tökéletes társ felkutatása során honnan tudom hol kell megállni, kihozni a maximumot és beérni azzal, aki van? Köszönettel, DánielA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Dániel! Érdekes kérdéseket tesz fel. Sajnálom, hogy korára való utalás levelében nem volt, mert akkor könnyebb dolgom lenne. Kevés konkrét információt ad, inkább elvi kérdéseket feszeget, illetve saját narratíváját, nézeteit írja le a párkapcsolatokról. Levele alapján úgy gondolom, hogy Ön racionális ember, a párkapcsolatról is úgy beszél, mint amit ésszerű elvek alapján fel lehet építeni. Csakhogy az emberi kapcsolatok – a valóban fontosak - érzelmekről szólnak, pusztán racionálisan nem lehet gondolkodni róluk. Maximalista lehet az ember egy teljesítményben – bár ott sem jó -, de a párkapcsolat nem teljesítmény, hanem két ember testi-lelki-érzelmi-mentális összehangolódása, és mint ilyen, nem egy elérendő állapot, hanem dinamikus folyamat. Az Ön által kérdezett keretekkel kapcsolatban nincs egyértelmű válasz, nincs recept. Személyenként és páronként, sőt koronként, kultúránként és életszakaszonként változnak ezek, nem lehet egy egységes "rendszert" alkotni, amiben megtalálhatók lennének a mindenkori válaszok. Tökéletes társ szerintem nincs, ilyet kár keresni. Az ember pontosan az ilyen illúziók kergetésével tud elmenni a valódi boldogságot kínáló lehetőségek mellett. Kissé paradox módon: ha tökéletes lenne az a kapcsolat, akkor már talán épp az lenne vele a baj, hogy tökéletes. Hogy újuljon meg az, ami „tökéletes”? Márpedig az ember folyamatosan változik, fejlődik, így a kapcsolatok is változnak. A tökéletességen Ön talán egy olyan társat érthet, aki mindig illeszkedik Önhöz. Az illeszkedés is megunható, mert éppen a dinamika fog hiányozni belőle. Azt írja, hogy rengeteget kap a párjától, valóban fontos dolgokat (intimitás, törődés, odafigyelés, őszinteség). Leveléből úgy tűnik, valamit mégis hiányol. Érdemes lenne konkretizálni, hogy mi is az. A különböző érdeklődési kör nem jelent problémát akkor, ha képesek egymásra figyelni. Ha szeretem a párom, akkor kíváncsi vagyok arra, hogy neki mi fontos és miért az. Esetleg lehet szellemi kirándulásokat tenni a másikat lekötő területeken, megismerni, megérteni, kíváncsinak lenni. Ezek alapján jobban megismerhető a másik fél, izgalmasabbá, értékesebbé válhat. A jövőkép kérdése már más kérdés. Fiatalabb korban nem kell feltétlenül évekre előre tervezni, akkor intenzívebben lehet a jelenben élni a párunkkal. Később ez természetesen változik. Ilyen esetben a jövőre vonatkozó tervekben már fontos bizonyos közeledéseket tenni. Ugyanez igaz az együtt töltött időre is. (Bár ha csak fél éve vannak együtt, akkor feltételezem, hogy Önöknél még nem jött el a közös jövő tervezgetésének ideje.) Ha kétségei vannak az együtt maradással kapcsolatban, érdemes párkapcsolati terápiába kezdeni, hogy kiderüljön minden olyan releváns azonosság, különbözőség, érték, ami alapján jó döntést lehet hozni a kapcsolat jövőjéről. Ez esetben szívesen felajánlom segítségemet. Üdvözlettel: Roboz Gabriella