A kérdést megválaszolta Kozma Nikolett

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Az, hogy hol van a normalitás és a patológiás/kóros tünetek közötti határ nem mindig mondható meg könnyen. Csak személyes konzultáció és vizsgálatok útján lehet biztonsággal megállapítani. Első ránézésre az említett probléma valóban nem meríti ki az evészavar diagnózis kritériumait. De kérdés, hogy mióta tart ez, mi történt akkor az életében, és milyen trendet tükröz a folyamat (azaz megfigyelhető-e folyamatos csökkenése a táplálékbevitelnek). Az evészavar, illetve a táplálkozási magatartás zavara a pszichoszomatikus betegségek közé sorolható. Emellett sokan a kényszerbetegségek közé sorolják őket, és mindkettő betegségcsoportra jellemző a spektrum-szemlélet, azaz a kategóriákon (pl. jelen esebten anorexia nervosa,és bulimia) kívül vannak egyéb a kategóriákkal hasonlóságot mutató, de a normális viselkedésforma határához közelebb eső zavarok, amelyek gyakran rejtve maradnak, de fennmaradásuk esetén egyre zavaróbbá válhatnak, és kórossá alakulhatnak. Sok evészavaros személyben – főként anorexiásokra jellemző ez – nem alakul ki betegségtudat, vagy ha igen, úgy gondolják, átmeneti problémáról van szó, amit bármikor leküzdhetnek. Az evészavarok nagyon gyakran járnak együtt hangulatzavarral (főként depresszióval), vagy szorongásos zavarokkal (főként kényszerbetegséggel és szociális fóbiával)., előfordul, hogy depresszióval társul, de az ellenkezője is igaz lehet, hogy előbb alakult ki az evészavar és ehhez társul depresszió vagy szorongásos kórkép, illetve, hogy ezek kölcsönösen dinamikusan erősítik egymást mindkét irányban. Ezért mindig fontos a differenciáldiagnózis, hogy helyesen lehessen megválasztani a terápiát. Amiről mindenképpen lehet beszélni ebben az esetben a táplálkozási szükséglet észlelésének hiánya, és a szükséglet kielégítés tudattalan visszaszorításáról, vagy a titkolt, de tudatos visszaszorításáról. Kérdés, hogy vajon van-e más terület jelenleg az életében, ahol a saját igényeit, szükségleteit háttérbe szorítja, és mi van előtérben helyette inkább. Lehetséges pl. munkamánia vagy egyéb viselkedéses függőség, amely észrevétlenül veszi el az energiát a saját én-szükségletektől. Azonban, az a tény, hogy mindig is voltak nehézségek az evéssel és válogatós volt szintén megerősíti, hogy már korábban alakult ki a hajlam erre a dinamikára, csak eddig sosem jutott el a klasszikus kórkép kialakulásáig. És jelzi azt is, hogy a hátterében akár a korai kapcsolatok terheltsége is állhat. Az okokat tárgyalva, az evészavarok általában nagyon közel állnak az alacsony önértékelés problémaköréhez. Gyakran előfordul, hogy a tünetek más személyes problémákat fednek el (iskolai vagy teljesítményproblémák, párkapcsolati vagy családi zavarok, női énkép bizonytalanság, perfekcionizmus, öndestruktivitás stb.). Ezért ha nem is merítik ki a tünetek az evészavar kritériumait, a fentieken mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogy mennyire vannak ilyesmi problémák jelen az életében. És még mielőtt még elburjánzana ez a dolog, érdemes azokra fókuszálni, tehát a pozitív énkép fejlesztésre, énerő növelésére, a perfekcionizmus és negatív önértékelés feloldására, az emberi kapcsolatok javítására, a, sikeresebb stressztűrő és megküzdőképesség képesség kialakítása. Mivel többféle ok is lehet a háttérben, nem egyértelmű, hogy konkrétan milyen módszer-specifikus terápia javasolható (kognitív, pszichodinamikus, család/pár, stb..). Fontos azonban, hogy csak akkor lehet segíteni az ismerősének, ha motivált, és elhatározásból saját maga kér segítséget. További kérdéseivel vagy terápiás segítséget kérve bátran forduljon hozzám! Üdvözlettel: Kozma Nikolett, klinikai szakpszichológus, családterápiás tanácsadó