A kérdés
Tisztelt pszichológus! Házasságommal kapcsolatos problémával fordulok önhöz!15 éve vagyunk együtt a párommal ,8 éve házasodtunk össze, van két gyermekünk. Igazi idilli család lennénk ,van egy gyönyörű házunk , mind kettőnknek munkája , amit szeretünk, mégsem élünk boldogan . Állandóan veszekszünk, mindketten temperamentumos természet vagyunk,ez mindig így volt ,de mostanában állandósult.Míg én hamar lenyugszom ,addig ő képes napokig nem szólni hozzám és a hallgatásával büntet.Hiába próbálom engesztelni ,bocsánatot kérek ő keményen elutasít, aztán pár nap vagy hét múlva lehiggad és minden megy tovább mintha mi sem történt volna. A gond ,hogy még akkor sem tudjuk megbeszélni a problémát ,mert ,ha újra szóba hozom kezdődik minden elölről.Nem tudunk kommunikálni egymással .A veszekedéseink főleg abból adódnak ,hogy én elhanyagolva érzem magam ,férjem nem figyel rám eléggé ,lefoglalja a munkája és egyéb elfoglaltságai.Ezt én szóvá teszem ,mire ő azt mondja ,hogy egy hárpia lettem.Ebben igaza van ,de nem tehetek róla ,nagyon nehezen viselem hogy nem kapok tőle elég figyelmet.Nem akar már tetszeni nekem ,nem beszélget velem ,csak élünk egymás mellett.Én nagyon szeretem és tudom ,hogy ő is szeret, néha ,ha este összebújunk mondja is és érezteti is velem. Nekem ez nem elég ,szeretném ha a hétköznapokban is fontos lennék neki és vágyna velem lenni ,néha úgy érzem ,hogy észre sem vesz ,csak a saját dolgaival van elfoglalva. Én a gyerekek mellett is igyekszem nő lenni ,inkább ő az aki elhanyagolta magát mióta együtt vagyunk.Túlzottan is biztonságban érzi magát ,hogy én mindig itt vagyok neki. Ha közös programot szervezek ,mindig húzza a száját ,hogy fáradt vagy nincs pénzünk. Ha a barátokkal megy focizni mindent félretesz és örömmel várja .Ha ezt megemlítem ,akkor megint hárpia vagyok ,mert ő nem mehet sehova. Utálom magam ,hogy tényleg mindenért panaszkodom ,de féltékeny vagyok a munkájára a hobbijára .Azt szeretném ha nekem is annyi figyelmet szentelne, hogy ne csak egymás mellett ,hanem együtt éljünk.A háztartás ,a gyerekek rám marad minden ,csak akkor csinál valamit ,ha megkérem ,akkor meg hozzáteszi ,hogy ő mindig be van szabályozva.,magától nem veszi észre ,hogy szükség van rá.Éli a saját kis életét ,mellettünk. Sok helyen olvastam ,hogy abban hogy újra egymásra találjanak a házasok segít a közös elfoglaltság ,beszélgetés ,egymásra figyelés.Ezt én mind megpróbáltam ,de ő nem partner benne,mit tehetnék?Mit kezdjek a hallgatásával ,teljesen kiborít?Barátnőim tanácsolták ,hogy tegyem féltékennyé akkor majd észhez tér ,ha nem lesz olyan biztos a dolgában .Mióta elkezdtem megint dolgozni ,volt ,hogy amikor jó hangulatban volt viccesen megjegyezte ,hogy "reméli vigyázok magamra,mert biztos minden pasi fel akar majd szedni az új munkahelyemen ,mert csinos vagyok". Aztán semmi változás nem történt.Én nem szeretem a trükközést , mindig igyekszem a szívemre hallgatni.Talán pont ezért tartunk itt? túlságosan bele adom magam? Még annyit le kell írnom ,hogy én sosem láttam a szüleimen ,hogy szerették egymást ,csak éltek egymás mellett. Mindig azt gondoltam ,hogy anyukám miért nem hagyja el apu amikor sosem kedves hozzá és nem boldog.Ő felvette a mártír szerepet. Megfogadtam ,hogy sosem fogok így élni ,most mégis azt teszem.Nem könnyű kilépni egy házasságból .Én meg szeretném menteni ,de hogyan?Előre is köszönöm a válaszát!A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Vanda! A kérdésére, hogy „hogyan”, nem egyszerű konkrétan válaszolni, mert a megfogalmazott házassági probléma mögött több egymással összefüggő konfliktusforrás is állhat. Nagyon jól összefoglalta a nehézségeket, és érezhető, hogy képes a problémák mögé nézni, Ön jól lát több dolgot is, - ami nagyon jó jel a pozitív változásokra – és bár egy igen gyakori jelenségről van szó, mégis több kérdést is felvetett a leírása. Nem érdemes sémaszerű megoldást nyújtani, a konkrét tanácsokhoz előbb ismerni kellene a kérdésekre a válaszokat és az egyedi hátteret. Párterápiás keretek között lehet az említett veszekedéseket csökkentetni konfliktuskezelési technikák elsajátításával, de hatékonyabb lenne, ha mellette a problémák mögött álló valódi konfliktusforrásokat próbálnák megszüntetni együttes munkával, szakember segítségével. Egy 14 évig tartó párkapcsolatban két gyermek után gyakran előfordul ez a fajta eltávolodás, de ez nem jelenti, hogy ne lehetne újra egymásra találni – sőt!!! Minden párkapcsolatban kötés-és-oldás (újraközeledés és távolodás) követik egymást folyamatosan. Természetes folyamat, hogy a család az évek múlásával és bizonyos életesemények bekövetkeztével (mint pl. gyerekek megszületésével stb…) különböző un. ciklusokon megy keresztül, amelyekre tipikus konfliktusforrások, nehézségek jellemzőek. Ha ezeket a ciklusokat sikerül közös erővel megoldani, és túllendülni rajtuk, akkor a párkapcsolat és az egész család is egy megerősödött formában, a kapcsolatok új minőségi szintjén, új harmóniában működik tovább. Így a jövőben is újabb probléma esetén, ha kibillen az egyensúly, már könnyebben jönnek a megoldások, és az egyensúly újrarendezése is automatikusabb. Önök is most a párkapcsolat olyan fázisába léptek, amelyben az arra jellemző konfliktusokat élik meg. Az igazi nehézséget inkább az jelenti, - de ez nem egyedi probléma,- hogy ez a folyamat megrekedt egy időre ebben az állapotban, és nem tudnak túllendülni az adott ciklus legfőbb problémáján. Amíg nem sikerül megoldani, addig akadályozott az újraközeledés. Ez feszültséget, indulatokat kelthet és az indulatok nem megfelelő kezelésével (pl. agresszív verbális megnyilvánulás, érzelmek elfojtása, titkolózás, provokáció stb…) újabb konfliktusok adódnak, játszmák indulnak, szorongáskeltő negatív érzések keltődnek (pl. harag, düh, bűntudat, féltékenység, félelem, magányosság, bizalmatlanság stb). Így mélyülhet el a kapcsolat egy romboló hatású spirálban lefelé, amelynek következménye lehet az elhidegülés, és az őszinteség testi-lelki intimitás, bizalom és kölcsönös támogatás hiánya, ritkább esetben az agresszió mélyül el. E folyamat negatív kimenetele lehet mindezek pótlása külső kapcsolatokban, vagy a befelé fordulás, belső bizonytalanság, amely szorongást, depressziót és egyéb pszichés szövődményeket eredményezhet, és hosszútávon sajnos a gyerekek fejlődését és pszichés állapotát is veszélyeztetheti. Mindezek elkerülése érdekében a jelenlegi megrekedt állapotban, a spirálban való elmélyülés megakadályozása szükséges. Elsősorban meg kell találni a kapcsolatban rejlő erőforrásokat! Tisztázni érdemes az egyedi és közös motivációkat, szükségleteket. A közös cél megtalálása után közös erőfeszítést kell tenni a változásokért, és újra egymásra hangolódni, kiépíteni egy új egyensúlyi állapotot. Az Önök házasságában első ránézésre is több erőforrás is felfedezhető, ezért megerősítem azt a döntését, hogy próbálja „megmenteni a házasságát”, és ebben kérje a férje együttműködését. Ilyen erőforrás pl. a kapcsolat múltja: a 15 év azt jelzi, hogy eddig jelentős volt az összhang, és sikerült több olyan párkapcsolati fázison már könnyedén túljutni, amelyen sok más pár már elakadt volna. Érdemes átgondolni, hogy mi az, ami eddig jól működött. Fontos erőforrást jelent még, hogy van két közös gyermekük, rendezett életkörülmények, és mindkettőjük részéről léteznek a kapcsolaton kívüli saját kibontakozási lehetőségek is a munka révén. És talán még az egyik legfontosabb erőforrás, hogy Ön nagyon jól meg tudja fogalmazni érzéseit, vágyait, igényeit. A kérdés az, hogy a férjének is ilyen könnyedén ki tudja-e fejezni érzéseit? És pontosan hogyan fejezi ki? Ő hogyan reagál erre? Ha nem tudja könnyen kifejezni, vagy nem így, akkor annak mi lehet a hátterében? És ezzel kéne kezdeni valamit belső munkával. Fontos továbbá, hogy Ön nyitott arra a gondolkodásra, hogy megvizsgálja, mit hoz a múltból, a saját családi mintáiból. Fontos lenne azonban mindezt mélyebben látni, hogy tudjon is tenni a nem kívánatos hozott minták ellen. A férje családi mintáit is fel kéne térképezni. Feltehetően az Önök kapcsolatában a nehézségek mögötti egyik legfőbb probléma, hogy a gyerekek megszületését követően az új szülői szerepek nem kerültek egyensúlyba a már meglévő házastársi szerepekkel, vagy egy kezdeti egyensúly kibillent az elmúlt időszakban. Ezek harmonizálása lenne a legfőbb cél, amelyet párterápiás/párkonzultációs keretek között lehetne a leghatékonyabban elősegíteni. Természetesen ez csak abban az esetben működik, ha mindketten motiváltak a változásra. Ha egyelőre férje nem lenne motivált a változásra, és közös erőfeszítéseket tenni érte külső segítséggel, akkor nehezebb a helyzet, de egyéni konzultációval is sokat lehet segíteni. Ha ugyanis Önnek segítséggel sikerül még jobban megérteni önmagát, a férjét, egymás reakcióit, és változtatni néhány berögzült párkapcsolati viselkedésmintáján, konfliktuskezelési módszerén, és meg tudja szakítani a játszma folyamatokat, (pl. hárpia jellegű megnyilvánulások helyett alternatívák kidolgozása), akkor az visszahat a férje berögzült megnyilvánulásaira, reakcióira (mint pl. mártír) , és ezáltal lehet javítani a kapcsolaton. Jó döntésnek tartom, és megerősítem abban, hogy ne „trükközzön”, sokkal inkább önmagát kell adnia. A féltékenységre okot adó viselkedés inkább provokációnak minősül, amitől könnyen eszkalálódhat a probléma. Bár néha a féltékenység felébresztése is beválik átmenetileg, de nem oldja meg a problémák gyökerét, nem segíti elő a hatékony konfliktusmegoldást, helyette inkább a játszma jellegű viselkedést erősíti meg szerepcserével, vagy újabb szerepek generálásával (pl. „hárpia-mártír” játszma helyett „hűtlen-felszarvazott”, „flörtölős-megcsalt mártír”, „macska-egér” stb…) Kívánom, hogy találják meg a megfelelő segítséget, hogy mielőbb megoldást nyújtson, és újra egymásra találjanak. Üdvözlettel: Kozma Nikolett Klinikai szakpszichológus, család-és párterápiás tanácsadó