A kérdés
Tisztelt Hölgyem/Uram! A tavalyi évben elváltam a férjemtől, otthagytam a munkám és azóta sehogy se találom a helyem a világban. Hozzáteszem, hogy egyeiket se akartam igazán! Azóta semmi nem érdekel, semmiért nem tudok lelkesedni! Bár igazság szerint a történtek elött sem voltam túl jó lelki állapotban.Tudat alatt talán szeretném visszakapni a régi életemet? Nem is tudom! Ha visszpörgethetném az idő kerekét mindent helyrehoznék, de tudom, hogy ezt már nem lehet. Muszáj új életet kezdenem, de mivel mindig is pesszimista voltam, ez most nehezebb számomra mint valaha. A lényeg: Hogyan kezdjek el hinni újra önmagamban, az emberekben? Hogyan találjak magamnak új célokat, új terveket? Hogyan higgyjek ezek után bármiben is? A kérdés kitünő, de tartok tőle, hogy a válszt soha nem fogom rá megtalálni! Teljesen reményvesztett lettem, s nem találom ebből a helyzetből a kiutat. Pedig vágyom rá! Üdvözlettel: Kományi TímeaA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Tímea! Mind a válás, mind a munkahelyváltás egy olyan veszteség élményt, krízisállapotot és azt követő folyamatot indukál, amely függetlenül attól, hogy ki volt a kezdeményező, és mi volt az előzménye, oka, és hogyan ment végbe, egy nehezen elfogadható, sok, és nagymértékű változással járó folyamat. Különösen, ha egyiket sem ön kezdeményezte, sőt ezek időben szinte egybeesnek, akkor ez egy nagyon kritikus életszakasz lehet az Ön életében, és nem véletlenül érzi azokat az érzéseket, amit olyan jól meg tudott fogalmazni. A válási krízis általában bizonytalanság, tehetetlenség, düh, szomorúság, csalódás, megbánás, pesszimizmus, életkedvetlenség és sok egyéb negatív érzést keltő folyamat, és ezek az érzések, ill. az azok nyomán fellépő feszültségek, panszok, tünetek, ha elviselhetetlen mértékűvé válnak, érdemes szakszerű segítséget kérni. A válást követő folyamat, hasonló a szeretett személy halálát követő gyászreakcióhoz. Azzal a különbséggel természetesen, hogy ebben az esetben mindenki életben marad, egy dolgot kivéve: magát a kapcsolatot. A válás is gyászfolyamat szakaszaiból álló folyamat, amelyből mindig van kiút, de eleinte ez nehezen látható, és sok szenvedéssel jár. Ez a folyamat tehát normálisnak nevezhető, amíg időben nem elhúzódó, nem túlzott intenzitású, nincsenek súlyos tünetek, illetve a fázisai megjelennek. Komplikált gyászról lehet beszélni azonban, ha elhúzódó, vagy túlzott intenzitású, vagy hiányos szakaszokkal járó ez a folyamat, vagy rárakódnak egyéb veszteség élmények (mint pl munkahely), és ezek nehezítik a folyamatot. Ebben az essetben a későbbi párkapcsolatok, kötődések, mások iránti bizalom terén okozhat nehézségeket, és a tünetek fennmaradhatanak, vagy erősödhetnek, illetve egyéb lelki szövődmények léphetnek fel, mint pl. depresszió, szorongás, stb…. Az említett fél-egy év valóban arra ad okot, hogy segítséghez forduljon. Ha a válást feldogozó folyamatban megfelelő támaszt talál, akkor remélhetőleg a krízist követően (mint minden megdolgozott és lezárult krízis után), a veszteség élménnyel való megküzdés építő hatásúvá válik, a személyiséget gazdagítva, személyes növekedést, én-erősödést előidézve zárulhat a folyamat. Biztonsággal csak személyes konzultációkat követően után állapítható meg, hogy milyen rendszerességű, időtartamú és típusú terápia javasolható. Válást feldolgozó pszichoterápiás segítséget én mindenképp javasolnék. Részletes klinikai pszichológiai anamnézis során feltárható, hogy van-e egyéb olyan pszichoszociális tényező is az életében, amely rárakódhatott a válásra és mh. vesztésra, és szerepet játszhatott a mostani panaszok kialakulásában. Ebben az esetben a célzott válást feldolgozó terápián kívül egyéb feltáró jellegű terápia is szükséges, és a későbbiekben esetleg érdemes. Addig is érdemes a környezetében lévő fontos személyekre támaszkodni. Kívánom, hogy mielőbb találja meg a megfelelő segítő támogatást. Üdvözlettel: Kozma Nikolett Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus