A kérdés
Tehetetlennek érzem magam a 25 éves fiammal kapcsolatban. A gimnáziumot szinte kitűnő tanulóként végezte, két tantárgyból tett jeles emelt szintű érettségi vizsgát, pontszámai alapján szinte bármelyik felsőoktatási intézménybe be tud kerülni. 3 évi g járt is az ELTE-re, majd bejelentette, hogy az ottani végzettséggel nem lehet érvényesülni, ezért abbahagyta tanulmányait. Jelentkezett egy másik helyre, ahol fél év után hagyta abba a tanulást. A legrosszabb azonban az, hogy nem vállalta fel döntését, úgy csinált, mintha járna az egyetemre. Kérdésemre mindig frappáns válasszal állt elő, de végül kénytelen volt bevallani, hogy nem tanul. Megegyeztünk, hogy akkor munkát keres, és levelezőn folytatja tanulmányait. Nemrég azonban kiderült, hogy továbbra sem tanul, a tandíjat nem fizette be, és munkahelye sincs, bár úgy tett, minta eljárna dolgozni. Számomra tehát az derült ki, hogy az okos, szorgalmas fiam lusta lett és főleg nótórius hazudozó, aki a szüleit sem szégyelli becsapni. Ugyanakkor azt érzem, hogy bajban van, de ezt ő nem látja be. Ha nem korlátoznám naphosszat számítógépes játékokkal játszana. Hol találunk segítségre, és mivel tudnám rávenni, hogy egyáltalán segítséget kérjen?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Édesanya! A leírt történet és panaszok mögött többféle egymással összefüggő ok is húzódhat, és sokrétű lehet a probléma. Személyes konzultációt követően lehetne megállapítani, hogy pontosan milyen jellegű segítséggel lehetne kezelni a kialakult problémát. Szülőként látni, hogy bajban van gyermekünk, legyen akár kisgyermek, akár felnőtt korú mindig nehéz és megterhelő és természetes, hogy aggódást és szomorúságot váltanak ki. Érezhető, hogy Ön segíteni szeretne neki, sajnos azonban, ha a fia ezt nem fogadja el, és nem motivált arra, hogy segítséget kérjen, akkor erre nem érdemes rávenni, csak felvetni a lehetőségét a szakszerű segítségnek: (életvezetési tanácsadás melyet tanácsadó vagy klinikai szakpszichológus tarthat, vagy alap pszichoterápia melyet klinikai szakpszichológus tarthat). Amennyiben együtt élnek, akkor érdemes családterápiában is gondolkodni, ahol a család együtt élő tagjai mindannyian motiváltak arra, hogy együtt dolgozzanak egy közös célért (a fia boldogulásáért és a kapcsolat(ok) újrarendezéséért). A leírt történések alapján fontos lenne a bizalom újrarendezése, megerősítése és ez mindenképpen hatékonyabb családterápiás keretek között. A szülőkről való leválás - főként a mai világban- nem könnyű folyamat, és ez gyakran akadályokba ütközik. Ha a leválást azonban minden fél kölcsönösen segíti, akkor könnyebb az út, és ebben a folyamatban nyújthat segítséget a szakember. A felnőtté válás, leválás, önállósodás életszakaszában, nagy változásokon megy végbe az ember,és ez a szoros kapcsolatait is érintheti. Ekkorra átalakul a szülői nevelés egy érett felnőtt-felnőtt szülőgyerek kapcsolattá, így azok a szülői nevelési attitűdök, amelyek beváltak korábban, már a legtöbb esetben nem válnak be ebben az életszakaszban. Ez manapság sokáig egy kettősséget rejt magában, hiszen a felnőtt gyermek önálló és független, de ugyanakkor szülői támogatást igényel, és bizonyos szinten sokáig fennmarad a függelmi viszony. Alkalmazkodni kell a szülőknek is az új élethelyzethez, és ez gyakran nehézséget jelent a szülőknek is. Nem ritkán elegendő néhány alkalmas szülői coaching mindezek kezelésére. A rendszerszemléletet alkalmazó pszichológus ugyanis, ha a családi rendszer egy-egy tagjával folytat konzultációkat, akkor a család többi tagjára is kihat. Így amennyiben a fia nem motivált a segítségre, akkor akár ez is segítséget tud nyújtani Önnek és fiának. Kívánom, hogy mielőbb találják meg a megfelelő segítséget, üdvözlettel: Kozma Nikolett Klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, egyéni és családterápia