A kérdés
Üdvözlöm, 10 éves fiammal kacsolatban szeretnék tanácsot kérni. Kicsi kora óta félôs, és ezt hôsködéssel leplezô gyerek, mint sok más kisfiú. Mindig próbáltuk az önbizalmát erôsíteni, a félelmeit oldani, több-kevesebb sikerrel. Mostanában, hogy a többi hasonló korú gyereknek már sikerül az elsô önnállósodási lépéseket megtenni, egyre jobban feltûnô, hogy ô még mindig nem tudott ezeken túllépni, és ez kezdi a baráti kapcsolatait is háttérbe szorítani, pedig mindig jó viszonya volt a kortársaival. De ha ô nem mer a többiekkel elmenni a közeli parkba játszani, nem mer születésnapi buliba menni, stb, úgy nehéz vele barátkozni. Nem tudom, mi lenne a legjobb hozzáállás, én jelenleg próbálom erôltetni a dolgot, és utólag mindig látszik is, mondja is, hogy nagyon jól érezte magát, de legközelebb újrakezdôdik a szorongása. Ottalvós osztálykiránduláson ô volt az egyetlen, aki esténként sírt, most pedig meghívta az egyik legjobb barátja ottalvós buliba, a kisfiú anyukáját is születése óta jól ismeri, mégsem akar elmenni, hacsak szóba jön a téma, elfehéredik. Mai beszélgetésünkkor kiderült, hogy ô mindig attól fél, ha nincs itthon, velünk, a szüleivel vagy a kistestvérével történik "valami rossz". Ez engem nagyon meglepett, eddig mindig úgy gondoltam, saját magát félti a "valami rossztól", így próbáltam bátorítani. Többször javasoltam már neki, hogy menjünk el egy pszichológushoz, akivel beszélgethetne ezekrôl a félelmeirôl, de hallani sem akar róla. Tanácsot szeretnék kérni, egyrészt, hogy kicsit jobban meg tudjam érteni, mi zajlik ilyenkor a fiam lelkében/fejében, az én hozzáállásomban lehet-e valami hiba, ill. mit kellen tenni? Válaszát elôte is köszönöm.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Asszonyom, Az a fajta szorongás, amiről kisfia esetében ír, mindenképpen meghaladja azt a szintet, amit elfogadhatónak tarthatunk ebben a kiskamaszkor küszöbén. Ahhoz, hogy mit is csinálhat/nak rosszul, amivel nem lebontják, hanem beleragadnak ebbe a működésmódba, arra látatlanban, ilyen kevés információ mellett nem lehet használható tanácsot adni. Az mindenesetre látszik, hogy testi baj esetén feltehetően gondolkodás nélkül lépnek és valószínűleg azonnal orvoshoz fordulnak. A lelki eredetű probléma esetén azonban leállnak alkudozni, és határozott megoldáskeresés helyett a gyerek kedvétől teszik függővé a szakemberhez fordulást! Ebből a gyerek számára egyfajta határozatlanság és bizonytalanság érződik. Mivel az látszik, hogy ez a nehézség magától nemigen akar elmúlni, ezért feltétlenül azt tudom javasolni, hogy forduljanak a lakóhelyük szerinti nevelési tanácsadó szakembereihez, vagy keressenek fel egy gyermekpszichológiai magánrendelést, ahol szakszerű feltáró munka nyomán a pontos diagnózis felállítása után célirányos pszichoterápiával és szülői tanácsadással meghaladhatják ezt az egyre nehezebbé váló helyzetet. Üdvözlettel: Kovács Piroska pszichológus