A kérdés
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Segítségét,véleményét, ötletét szeretném kérni a következő problémában: kisfiam 4 éves. 1 éve és 2 hónapja jár óvodába. Az óvoda elkezdése után 2 hónappal megszületett kislányom is. A beszoktatás nem volt könnyű, valószínűleg a kistestvér születése miatt is. Reggelente mindig sírt, oviba menet is, egészen a reggeliig (óvó nénik elmondása szerint) mondta, hogy nem szeretne oviba menni, néha már este is sírdogált. Oviban a reggeliig egyedül rajzolt, v. körbe sétálgatott, elvonult. Majd fél évre rá jobb lett a helyzett. A sírások csökkentek. Utána jött a nyári szünet, majd szept. újra kezdtük az ovit, amikor az egyik óvó nénit áttették egy másik csoportba sajnos, pont őt, akit jobban kedvelt. Egy hónapig nem volt, csak 1 óvó néni. Majd 2 hete van egy másik, viszont most újra ua. a helyzet, mint tavaly. Oviban kicsit kaotikus a helyzet, mivel egyik óvó néni tavaly kezdett el dolgozni, a másik óvó néni, akit most kaptunk, ő pedig 10 évet nem dolgozott a szakmában. Egyik sem egy határozott típus. Akit áthelyeztek, ő az volt-ezt szerette is benne a kisfiam.Reggel sír, de nagyon, autóban is, oviban is reggeliig. Viszont délután amikor megyek érte akkor úgy tűnik, hogy jól érzi magát, sőt van olyan, hogy még ott szeretne maradni játszani. Az igazságot tudja, hogy otthon vagyok a kishúgával. Ő azt mondja, hogy azért sír, mert anyával szeretne maradni ill. vannak rossz gyerekek a csoportban, akik néha bántják ( ő nem verekedős típus). Az oviban mindenben részt vesz, aktív. Teljesítményorientált is. MAkacs és kitartó gyerek. Reggelente az édesapja viszi oviba, délután én megyek érte a kislányommal. Nagyon nehéz a reggeli indulás mindannyiunk számára. Érdeklődni szeretnék, hogy milyen megoldást tudna javasolni, hogy a helyzetünk jobb legyen. Mi már az ovi váltáson is elgondokodtunk!!Várom szíves választát!Tisztelettel:Z.SzandraA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Szandra! Minden, amit elmondott, nagyon fontos megfigyelés, látszik, hogy sokat törődik gyermekével. Mégis, nekünk szakembereknek nagyon nehéz igazi szakmai véleményt megfogalmazni anélkül, hogy tágabb, a gyermekről, személyiségéről, egyéb történésekről információkkal rendelkeznénk egy személyes találkozásból. Azért írok mégis le néhány gondolatot, mert nagyon megérintett a története, és 2 éves óvoda pszichológusi munkám során sok hasonló esettel találkoztam. Minden esetre kérem vegye figyelembe, hogy minden, amit írok, pusztán gondolatok és hipotézisek sora, nem szakvélemény. Ahogy olvastam sorait, az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy kisfia számára adott időn belül sokkal több leválási, elengedési helyzetet hozott az élet, mint ami ő elbír vagy fel tud dolgozni. Az óvónénik jó esetben az első olyan fontos, családon kívüli személyek a gyerekek életében, akikhez kicsit úgy kötődnek, mint az anyához. Ő rövid időn belül vesztette el a kizárólagos szeretetet az édesanyjától, kellett egy idegen környezetbe beilleszkednie, majd kötődni egy idegenhez, majd elengedni őt is, és újra kötődni. Ráadásul tapasztalatom szerint az elengedésre kevés figyelmet fordítanak a legtöbb intézményben. Ezért azt javaslom, hogy próbálja szeretetével reggelente megnyugtatni őt, elfogadni, akár ki is mondani neki, hogy tudja, milyen nehéz neki most ez. Én mindenképpen beszélnék az óvónőkkel is, és az együttműködésüket kérném abban, hogy gyermekét ezen a nehéz időszakon átsegítsék. Amennyiben az óvodában van helyben vagy kirendelve óvodapszichológus, úgy igénybe venném az ő tudását, mert ő adott esetben megfigyeléseivel, beavatkozásaival vagy játékterápiával sokat oldhat gyermeke erős szorongásain. Remélem gondolataimmal tudtam segíteni, amennyiben úgy érzi, természetesen személyesen is szívesen állok rendelkezésére. További minden jót! Üdvözlettel: Jószai Nóra