A kérdést megválaszolta Fodor Sándor

A kérdés

Kedves Szakértők! Szeretnék pszichológushoz fordulni a közeljövőben a problémámmal, de először szeretném megtudni, hogy ezt a problémát, esetleg személyiségzavart hogyan nevezik. Tisztában vagyok vele, hogy egy kis írás nem helyettesít egy hosszabb személyes konzultációt, de először szeretnék utánajárni a dolgoknak. Rólam, húszas éveim elején járó lány vagyok, viszonylag stabil, rendezett családi háttérrel, otthon lakom a családommal. Állítólag óvodás koromban is voltak már problémáim, de nem nagyon foglalkoztak vele. A tinikorom a szokásos depressziós, önvágdosós és önsajnáltatós epizódokból állt, szerencsére elmúlt, a saját hülyeségeim miatt nem hibáztatok mást. A mostani problémám: Van az életemnek egy másik része, amit a családdal igen, de azokkal a "barátaimmal" nem oszthatom meg, akikkel szinte mindennap találkozom. Néha eltűnök pár napra, esetleg egy hétre, ilyenkor hazugságokat mondok a barátaimnak, hogy merre jártam, kikkel voltam és mit csináltam. Kicsit kettős élet féleség. Ezt nagyon jól csinálom, manipulálom a többieket. Ezért eléggé szégyenlem magam, főleg, amikor felismerem, hogy azoknak hazudok, akik támogatnak és szeretnek, és ilyen könnyen átverem őket. Szóval amit tudnak rólam, hogy aki vagyok és amilyen vagyok, az teljesen távol áll a valóságtól, de amikor mesélek nekik a meg nem történt történéseimről, akkor én is elhiszem, hogy azok igazak. Amikor eltűnök pár napra, vagy hetekre, akkor is egy másik szerepet (kell játszanom) játszom, amit szintén elhiszem. Hogyha kizökkenek néha a szerepből, akkor hidegzuhanyként ér a felismerés, hogy mit is csinálok, de egyébként rendben van a dolog és nincs a játékkal problémám, nem okoz nehézséget. Ha pár nap múlva hazaérek a "normális életbe" (melyik is az?) akkor hosszú alvások szükségesek ahhoz, hogy rendbe rázódjak, és ha esetleg nem kell mennem sehová és nem kell találkoznom senkivel, akkor nem tudok semmit sem csinálni. Hogyha elmegyek, és játszom, akkor borzasztóan pedáns, tiszta és tökéletes vagyok, viszont ha hazaérek, akkor "lezuhanok" és "összetörök". Ez semmi depressziós dolgot nem jelent, nem sírok és nem sajnálom magam, csak egyszerűen nem vagyok képes semmire, még az alapvető dolgokra sem. Ilyenkor halogatom a tennivalókat, a ruhákat csak egy hét múlva szedem le a szárítóról, nem válaszolok levelekre/hívásokra, a csetres csak gyűlik az asztalomnál/ágyam mellett, az alapvető tisztálkodási dolgok is elmaradnak, nem pakolok össze, és nem mozdulok ki. Csak enni vagyok képes, olvasgatni és filmet nézni, esetleg internetezni. Ilyenkor gusztustalan vagyok és betegnek érzem magam, mintha haldokolnék. Ezek után nagyon meg kell magam erőltetni, hogy kitudjak ebből is zökkenni. Szóval ez a trehány semmittevő lennék én, esetleg az a pedáns ember, amikor eltűnök, vagy az a játékos barát, aki elmeséli a történéseit? Amit még tudni kell, a manipulálás, hazudozás és a beleélés tényleg nem esik nehezemre, csak a váltások és a kizökkenések rosszak, de azok nagyon. Lehet ez így elég semmisnek tűnik és komolytalannak, de engem, amikor kizökkenek, nagyon megviselnek a dolgok. Ami még lemaradt Van egy olyan kényszercselekvésem, hogy meg kell fogdosnom a dolgokat, többször is (pl villanykapcsoló/kilincs/szék) illetve a szemem pislogása is számít. Ha társaságban vagyok, akkor ezeket igyekszem nem csinálni, csak ha egyedül vagyok, akkor jönnek elő erősebben, vagy ha sietségben vagyok, és pont nincs időm a tapogatáshoz. A társas kapcsolataimnak nehezen vetek véget egyértelműen (megvárom, míg a másik eltűnik, nem válaszolok a megkereséseire) Az ismerőseim rendkívül bölcsnek tartanak (más dolgaival könnyű is ez), könnyen megnyitok embereket és nyílok mások előtt. Könnyen szerzek bizalmat és szimpatikusnak talál a legtöbb ember. Sokan esnek belém szerelembe annak ellenére, hogy külsőm átlagos. Biszexuális vagyok, ezt nem érzem furcsának és nem is titkolom. Ha egyedül maradok itthon, akár nappal is, bebeszélem magamnak, hogy az az ajtónyikorgást bizony egy gyilkos okozta. Szeretnék lassan elköltözni, hogy megteremtsem magamnak a teljesen nyugodt környezetet, viszont félek attól, hogy egyedül teljesen megőrülnék (mivel már akkor is rosszabb, ha pár órára egyedül vagyok otthon) Egyébként szeretek egyedül lenni, pl a szobámban, igénylem a magányt, de úgy, hogy azért legyen körülöttem valaki. Szóval társaságban teljesen normálisnak tűnök. Szeretném a kedves szakértőket megkérdezni, hogy a leírás utal-e valamilyen személyiségzavarra, és melyikre, illetve érdemes-e szakemberhez fordulnom, vagy magától megoldódnak majd a dolgok?